Ma már sokkal többször kaphatunk elítélő megjegyzéseket, ha buszmegállóban gyújtunk rá, a kávézókban, bárokban pedig közel tíz éve tilos cigizni. Rengeteg dohányos szokott le az elmúlt években, ami egy tudatos törekvés az EU és a tagállamok részéről: a cél, hogy 2030-ra a felnőtt népesség 5 százaléka legyen már csak dohányos, de Magyarországon nem az elvárt ütemet tartja a tendencia. 2024-ben itthon még mindig az emberek több, mint 25 százaléka cigizett, és a dohányzással összefüggő betegségek nagy terhet rónak az ellátóredszerre is. Kíváncsiak voltunk, mi a pszichológia jelenlegi álláspontja a dohányzásról, milyen mentális okok állnak a dohányfüggőség mögött.
Stresszcsökkentő légzés
Általánosan elterjedt, rendkívül egyszerű stresszkezelési tanácsnak számít a mindennapokban a lelassított be- és kilégzés. Nem hagyott nyugodni a gondolat: hogy, a be- és kilégzésnek szerepe van-e abban, hogy stresszcsökkentőnek gondolják sokan a cigarettát? Gondoljunk csak a „kimegyek cigizni” kifejezésre a dohányosok között.
Karkecz Virág szerint ez egy valós ok a cigizésre, hiszen a dohányosok tulajdonképpen minden alkalommal stresszcsökkentő légzőgyakorlatot végeznek. A beszívás és a kifújás üteme hasonlít a relaxációs légzéstechnikákhoz, a szabályos légzés aktiválja a paraszimpatikus idegrenszert, így kondicionáljuk magunkat arra, hogy a dohányzás rituáléja megnyugtat minket, pedig megkönnyebbülést élhetünk át akkor is, ha cigaretta helyett légzőgyakorlatot, meditációt végzünk.
De mégis mi az oka annak, hogy ezt inkább sokan dohányzással teszik? Virág tovább ismertetve a dohányzás hatásait, elmondta, hogy biológiai szempontjából a nikotin 7-10 másodperc alatt eljut az agyba, és ott boldogságérzetet vált ki, és csökkenti a feszültséget a ritmikusan ismétlődő mozgás is. A cigaretta gyakran társul szociális helyzetekhez, nemcsak biokémiai élmény, hanem szokás is egyben. Kulturálisan hosszú időn át számított státusznak, eleganciát jelentett a dohányzás, mára ez megváltozott, de sok emberben tovább él ennek a korszaknak a lenyomata. Nem a dohányfüst, hanem az idegrendszeri jutalom, a pszichés megkönnyebbülés és a szociális keret együtt alkotják a dohányzás nyújtotta élvezetet a felhasználó számára.
Sokaknak pótcselekvés a dohányzás
A pszichoanalízisben az orális fixáció szerint a csecsemő mindent a szájába vesz, ezen keresztül fedezi fel a világot. Ez sokszor felnőttkorban is megmaradhat, ha a folyamatba korábban valahol hiba csúszott. Karkecz szerint a pszichoanalitikus elmélet a szájhoz kötődő tevékenység a feszültség szabályozásának eszközévé válik, illeszkedik tehát ide a dohányzás rituáléja is, a beszívás, kifújás, a cigaretta tartása, mind orális tevékenységek. Mára azonban a dohányzás nem kizárólag orálix fixációként értelmezendő, hanem pótcselekvésnek is tekintjük. Nem véletlen, hogy leszokáskor sok ember édességekhez, rágóhoz nyúl pótszerként.
Erősen hajlamosít a rászokásra, ha a szüleink is dohányoznak, a legfontosabb mintát tőlük kapjuk, így ha a dohányzás normális szokásként van jelen a családban, azt a gyerekek is beépítik elfogadottként, nem alakul ki bennük a belső tiltás. Ezért van az, hogy a dohányos szülők gyerekei két-háromszor akkora eséllyel lesznek maguk is dohányosok a nemdohányzó szülők gyerekeihez képest. A gyerek nap mint nap látja, hogy a szülő stresszhelyzetben cigarettára gyújt, ez a tanulási folyamat pedig mindennél erősebb hatás, a szóbeli tiltást is felülírja.
Legyünk őszinték a gyerekek előtt
Hogyan érdemes akkor a saját függőségünkre reagálni a gyerekünk előtt?
“Az őszinteség és a felelősségvállalás a legfontosabbak, nem érdemes titkolózni, mert a gyerek úgyis észreveszi. Próbáljuk elmondani, hogy ez egy rossz szokás, amivel küzdünk, ha újrakezdhetnénk, nem kezdenénk el – ezek az őszinte mondatok működhetnek, ha azt szeretnénk, a saját gyermekünk már ne legyen dohányos. Ha a szülő próbál leszokni, érdemes ebbe is bevonni a gyereket, elmondani neki, hogy fontos az egészségünk, és hogy sokáig itt lehessünk neki. A gyerek szempontjából a hitelesség és a helyzet őszinte felvállalása a legfontosabbak – mondja a pszichológus.
Dohányzás: szívjuk, de tudjuk, hogy káros
A kognitív disszonancia klasszikus példája, hogy a dohányos tudja, hogy rosszat tesz magának, mégis szívja a cigit, ez pedig feszültséget ébreszt benne. Ilyenkor megváltoztatja a viselkedését és leszokik, vagy éppen önigazolásba kezd, ami tipikus stratégia. A “nagyapám is dohányzott, mégis élt kilencven évig” vagy a “valamiben meg kell halni” – ezek a gondolatok megnyugvást hoznak a dohányosnak, viszont fenntartják a függőséget.
Megkérdeztük Karkecz Virágot, mit gondol, a mostanában rendkívül népszerű Máté Gábor magyarázatairól, mely szerint a traumák erősen hajlamosítanak a függőségekre.
“A dohányzás esetében is releváns lehet ez, bár nem minden dohányos traumatizált, de a cigaretta sok esetben az elfojtás egyik eszköze, a fájdalom, a szorongás, a stressz pedig hozzájárulhatnak a függőséghez. Nem maga a függőség a probléma, az egy próbálkozás a probléma kezelésére. Sokan gyújtanak rá azért, mert a cigaretta átmenetileg enyhíti a belső feszültséget, és helyettesíti a betöltetlen biztonságérzetet.”
A dohányzás mára jóval kevésbé elfogadott
Virág szerint napjainkban egyértelműen kevésbé elfogadott a dohányzás, mint korábban. Régen a filmekben a szabadság, a siker, a szexuális vonzalom szimbóluma volt, ma már sokkal inkább a kirekesztéshez kötődik, gondoljunk csak a köztéri korlátozásokra.
A fiatal generációban sokszor cikinek számít, a dohányzás elveszítette a korábbi presztízsét, és inkább egészségkárosító szokásként tekint rá a társadalom, de még mindig jelen van a mindennapokban.
Tudatosság nélkül nem fog menni a leszokás
És hogyan érdemes elkezdeni a leszokást, mire figyeljünk már előre, ha komoly az elhatározás?
“A leszokás egy hosszú folyamat: önismeretről szól, be kell vallanunk, mi az igazi kiváltó oka a függőségünknek, miért és mikor nyúlunk a cigi után – erős elhatározás, alternatív stresszkezelési módszerek jól jönnek, a relaxáció, sport, légzéstechnika mind segítségünkre lehetnek. Elengedhetetlen a rugalmasság, és a visszaesés helyén kezelése: ez nem hiba, nem gyengeség vagy kudarc, hanem a folyamat része, és ezt fel kell ismernünk, és kérnünk kell a környezetünk támogatását is. Olyan a leszokás, mint egy izom fejlesztése: tudatos gyakorlással itt is fejlődni fogunk“.
Fotó: pexels.com
