Elérkezett a könnyes búcsú ideje? – Tényleg matcha nélkül maradhatunk?

Egészséges, fenntartható finom, ráadásul még mutatós is – nem véletlen, hogy a matcha az elmúlt években meghódította a közösségi médiát, és olyannyira megnőtt rá világszerte a kereslet, hogy a termesztők komoly kihívással állnak szemben, ha ki akarják elégíteni az igényeket. De vajon miért vált ennyire kedveltté? És vajon élvezhetjük-e a jövőben is?

Pontosan emlékszem az első találkozásomra a matchával. Hosszú napon voltam túl, de még egy hosszú este állt előttem. Egy kávézóban vártam az interjúalanyomra, és nem akartam aznap már több csésze kávét felhajtani, ezért úgy döntöttem, kipróbálom a különleges japán zöld teát, amiről mindenki beszél. Kértem egy matcha lattét. Tetszett a füves, zöld íz, amit jól egyensúlyba hozott az édeskés zabtej. Nemcsak az interjúhoz adott löketet, késő estig elvitt a hátán. Lassan rájöttem, hogy a kávéval ellentétben, egyenletes és hosszan tartó éberséggel támogat meg, ráadásul a gyulladáscsökkentő hatása miatt a pattanásoktól is képes megszabadítani. Természetesen már itthon, a saját konyhában is lapul egy matcha készítő szett, de az utóbbi időben egyre többször mondtam le róla: a porított tealevelek ára, ugyanis, fénysebességgel emelkedik.

Japán zöld aranya

Marina Wang, a BBC újságírója a matcha fővárosaként is emlegetett, Uji neveű japán városba látogatott, ahol – a világ szinte bármely tájához hasonlóan – a matcha iránti kereslet jóval meghaladja a kínálatot. A híres Nakamura Tokichi Honten kávézóba foglal asztalt, ahol már a tíz órai nyitás előtt hosszú sor várja. Harmincöten állnak előtte. Alig tárják ki a kávézó ajtaját, a turisták máris elkapkodják a polcokon sorakozó fémdobozokat.

A jelenet jól illusztrálja, hogy ez az évszázados hagyomány egyetlen évtized alatt a fogyasztói társadalom keresett termékévé vált. 2023-ban 4176 tonna matchát termeltek Japánban — ami háromszorosa a 2010-es mennyiségnek. Az igények kielégítése azonban meglehetősen problematikus.

A matcha előállítása meglehetősen időigényes folyamat, amely sok odafigyelést kíván. Mivel az elkészítéséhez használt tealeveleket (a tenchát) hetekig árnyékolják – amely során, bár nő a klorofill- és L-theanin-tartalmuk, a növekedésük lelassul. Ráadásul a hagyományos japán matcha termelés kézműves eljárásokra épül, a legjobb minőségű matcha pedig csak bizonyos régióiban terem.

A Tsujirihei Honten üzletvezetője, Hisaki Tomomi rámutat, hogy a ceremonális minőségű matcha – vagyis a legmagasabb minőségű matcha tea, amelyet hagyományosan a japán tea szertartásokhoz használnak – nem gyártható tömegtermelésben, pedig nagy igény mutatkozik rá. A másik komoly probléma, hogy a matcha hiány kulturális feszültségeket is eredményez. „Hallottuk, hogy vannak, akik a ceremoniális minőségű matchát latték és smoothie-k elkészítéséhez használják” – panaszolja Simona Suzuki, a Global Japanese Tea Association elnöke, aki attól tart, hogy a tea éppen azokhoz nem jut majd el, akik a hagyományos fogyasztási formákat követik.

A matcha és a világhír

A matcha iránti növekvő kereslet egyáltalán nem meglepő. Egészségügyi előnyeinek listája rendkívül hosszúra rúg. Koncentrált formában tartalmaz antioxidánsokat, különösen az EGCG (epigallocatechin gallate) nevű vegyületet, amely segíthet a sejtkárosító szabad gyökök semlegesítésében. Emellett gazdag L-theaninban, ami fokozza a mentális fókuszt és ellensúlyozza a koffein hatását — így a matcha nyugodt éberséget biztosít, szemben a kávé okozta hirtelen energiakiugrással. Rendszeres fogyasztása támogathatja a szív- és érrendszer egészségét, serkentheti az anyagcserét, valamint segíthet stabilizálni a vércukorszintet. Mivel a matchát teljes tealevél-por formájában isszuk meg, a szervezet jóval több tápanyagot képes hasznosítani, mint a hagyományos zöld tea esetében.

Ahogy a gasztronómiai trendek egyre inkább az egészséges ételek irányába indulnak, az olyan, matcha alapú finomságok is fénykorukat élik, mint a matchás brownie, palacsinta vagy akár a gyoza. Az egészségtudatosság irányába tartó piacon és a matcha sokoldalúságán túl a közösségi médiában való térnyerése is a keresletet hajtja fel.

A TikTok és Instagram videók komoly szerepet játszanak népszerűsége térnyerésében. A Google Trends adatai szerint a matcha iránti érdeklődés 2024-ben rekordokat döntött, és egyes márkák termékei versenyre keltek a Nespresso kávékapszulákkal a Google keresések számát tekintve. A legnagyobb növekedés azokon a piacokon figyelhető meg, ahol a közösségi média trendek gyorsan terjednek — például az Egyesült Királyságban, ahol a matcha keresési népszerűsége versenyre kelt a Nespresso kávékapszulákkal.

Elérkezett a könnyes búcsú ideje?

A növekvő kereslet nemcsak a matcha árán hagy nyomot, egyre több hazai webshop is készlethiánnyal küzd. A hiányt súlyosbítja, hogy Japán termelési kapacitása véges: a termőterületek száma csökken, a gazdák elöregednek, és kevés fiatal veszi át a termesztést. Az aggasztó kérdés, hogy vajon búcsút kell-e vennünk a matchától, amely reggelink állandó részévé vált, amely délutáni kávénk egészségtudatos alternatívája lett nem bennünket, európaiakat érint a legérzékenyebben, hanem azokat, akiknek az életében kultúrájuk, hagyományaink folytán van jelen a porított zöld tea. Ha a prémium minőségű készlet nagy részét nem a tea szertartásokon használják fel, hanem tejes finomságokban vagy desszertekben, az hosszú távon veszélyeztetheti azokat a közösségeket és mestereket, akik ezt az örökséget ápolják.

A legnagyobb probléma nem az, hogy mi, európaiak a napi matcha adagunk nélkül maradunk, hanem az, hogy helyi japán közösségek, tea mesterek, szertartásvezetők és templomok gyakran nem jutnak hozzá ahhoz a ceremoniális minőségű matchához, amely az ő kulturális örökségük szerves része.

Persze ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy le kell mondanunk kedvenc italunkról, sokkal inkább csak azt, hogy tudatosan fogyasszuk. Hogy nyissunk a japán kultúra felé, értsük meg, mi a célja a ceremoniális minőségű matchának, tudatosítsuk magunkban, hogy mikor használunk prémium és mikor kulináris minőségű teát, és óvakodjunk attól, hogy több dobozzal halmozzunk fel belőle.

Fotó: Charlotte May / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Péterfy Novák Éva_foto_Bulla_Bea_fekvo

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

Az önismereti könyvek gyakran ugyanazt az utat ajánlják: tanulj meg nemet mondani, tedd magad az első helyre. Péterfy-Novák Éva hosszú...

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A női egészség támogatása iránt hosszú ideje elkötelezett 125 éve fennálló, magyar alapítású Richter Gedeon mára a nőgyógyászati innováció egyik...
buda_laszlo5

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú dr. Buda László pszichiáterrel

Miért szenved egyre több ember, miközben egyre többen keresik tudatosan a lelki egyensúlyt? Hogyan lehet az, hogy akár egyetlen intenzív...
Gazsi_Zoltan

Önzetlenség napja: ha másoknak adsz, akkor kapod vissza igazán önmagad

Van egy pont az ember életében, amikor a cél már nem pusztán egy terv vagy egy vágy, hanem kapaszkodó. Valami,...
melea

Wellness helyett életmódváltás – egy hétvége a Meleában

Pihenni érkeztünk, de sokkal többet kaptunk: tudatos étkezést, pihentető alvást és olyan egészségfókuszú programokat, amelyek új nézőpontba helyezték a saját...
Heath_Ledger

Ma lenne 47 éves Heath Ledger – a Joker mögött egy ikon emléke

Valószínűleg a legtöbben úgy emlékeznek Heath Ledgerre, mint a fiatalon elhunyt, kivételes tehetségű színészre, arra az arcra, aki mögött ott...
szabados_agi

„A jó döntések ritkán hangosak” – interjú Szabados Ágival

Szabados Ágnes az elmúlt években csendes, mégis radikális döntéseket hozott. Elengedett egy erős szakmai identitást, miközben felépített egy másikat: könyvekből,...
konyv

Hosszú élet, jó élet: könyvek, amelyek újragondoltatják a longevityt

A longevity iránti érdeklődés elsőre trendnek tűnhet: konferenciák, podcastek, étrend-kiegészítők, biohackerek közkedvelt fogalmává vált – mintha hirtelen minden erről szólna....
husveti_kalacs

A tökéletes húsvéti kalács titka – Kolonics Zoltán lépésről lépésre megtanítja, hogy készítsd el

A puha, foszlós, aranyló húsvéti kalács az ünnepi asztal egyik legfontosabb szereplője, de sokan mégis félve vágnak bele abba, hogy...
martinovics_dorina

„Minden este egy kicsit szétesem a színpadon” – interjú Martinovics Dorinával

A Centrál Színház Macskalápon című előadásának főszereplője, Martinovics Dorina beszélgetett László Krisztinával a darabról, az anyaságról, a kételyekről, a pályájáról,...

EZ IS ÉRDEKELHET

Péterfy Novák Éva_foto_Bulla_Bea_fekvo

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

Az önismereti könyvek gyakran ugyanazt az utat ajánlják: tanulj meg nemet mondani, tedd magad az első helyre. Péterfy-Novák Éva hosszú...

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A női egészség támogatása iránt hosszú ideje elkötelezett 125 éve fennálló, magyar alapítású Richter Gedeon mára a nőgyógyászati innováció egyik...
buda_laszlo5

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú dr. Buda László pszichiáterrel

Miért szenved egyre több ember, miközben egyre többen keresik tudatosan a lelki egyensúlyt? Hogyan lehet az, hogy akár egyetlen intenzív...
Gazsi_Zoltan

Önzetlenség napja: ha másoknak adsz, akkor kapod vissza igazán önmagad

Van egy pont az ember életében, amikor a cél már nem pusztán egy terv vagy egy vágy, hanem kapaszkodó. Valami,...
melea

Wellness helyett életmódváltás – egy hétvége a Meleában

Pihenni érkeztünk, de sokkal többet kaptunk: tudatos étkezést, pihentető alvást és olyan egészségfókuszú programokat, amelyek új nézőpontba helyezték a saját...
Heath_Ledger

Ma lenne 47 éves Heath Ledger – a Joker mögött egy ikon emléke

Valószínűleg a legtöbben úgy emlékeznek Heath Ledgerre, mint a fiatalon elhunyt, kivételes tehetségű színészre, arra az arcra, aki mögött ott...

Hosszú élet, jó élet: könyvek, amelyek újragondoltatják a longevityt

A tökéletes húsvéti kalács titka – Kolonics Zoltán lépésről lépésre megtanítja, hogy készítsd el

„Minden este egy kicsit szétesem a színpadon” – interjú Martinovics Dorinával

Így lett egy rohanós hétvégéből élmény – a Toyota Aygo X-et teszteltük

Tudtad, hogy Londonban legmagasabb kilátója nem is a London Eye, és ráadásul ingyenesen látogatható?

„Nagyon szépek a magyarok”: így látta a magyarokat Hans Christian Andersen