Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán nemcsak a saját életútját foglalta össze a Tudatos döntések podcast legújabb epizódjában, hanem azt is, hogyan lehet hosszú távon kíváncsinak, kreatívnak és nyitottnak maradni egy olyan világban, amely folyamatosan átalakul. Szerző: Juhász Marianna

A legtöbben szeretjük a kiszámíthatóságot, a rutint, a jól ismert utakat, és amikor valami megváltozik – legyen szó a munkahelyünkről, a kapcsolatunkról vagy akár egy élethelyzetről –, elsőként gyakran azt érezzük, hogy elveszítjük a talajt a lábunk alól. Natália története azonban arra emlékeztet, hogy a változás nem feltétlenül veszteség. Sokkal inkább lehet egy új történet kezdete.

Amikor már nem elég a biztos

Oszkó-Jakab Natália kulturális diplomáciát tanult, dolgozott a külügyben, majd a MÜPA csapatának is tagja lett, amit egy darabig ő is álommunkaként élt meg, azonban néhány müpás év után mégis meghozott egy nehéz döntést. Nem azért, mert nem szerette a munkáját. Éppen ellenkezőleg. Annyira fontos volt számára, hogy sokáig még az épület közelébe sem tudott visszamenni. Úgy érezte, valami olyat kell elengednie, ami sokat adott neki, de tudta, hogy ha marad, egy idő után elveszíti azt a lelkesedést, amely miatt annak idején ezt a hivatást választotta.

Sokan ismerhetjük ezt az érzést. Nem mindig azért váltunk, mert rossz helyen vagyunk, hanem néha egyszerűen azért, mert már kinőttük azt a szerepet, amely korábban tökéletesen illett hozzánk. Natália ösztönösen megérezte, hogy az érték nem a megőrzésben, hanem a megújításban rejlik. Ez történt akkor is, amikor 2013-ban átvette a Művészetek Völgye vezetését, és a már komoly múlttal rendelkező összművészeti fesztivál szinte teljes egészében megújult. Új helyszínek születtek, visszatért a színház, hangsúlyosabb szerepet kapott a komolyzene, megjelent az újcirkusz, a kortárs képzőművészet, a nemzetközi együttműködések, miközben a fesztivál megőrizte azt a bensőséges hangulatot, amely miatt immár 35 éve nagyon sokan szeretik.
Oszkó-Jakab Natália felismerte, a fejlődés nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a múltunknak, hanem azt, hogy új rétegekkel gazdagítjuk azt.

A rutin önmagában nem ellenség

Natália Szilágyi Gábor podcast műsorában elmondta, hogy vezetése alatt a Művészetek Völgyében kialakult egy jól működő rendszer és egy stabil szervezet, így egy idő óta neki leginkább már csak stratégiai kérdésekkel kell foglalkoznia. Ám kíváncsi, a világra nyitott jelleméből adódóan nem dől hátra, hanem már azon gondolkodik, milyen új területeken kamatoztathatná tudását.
Oszkó-Jakab Natália a jövőben kulturális szakpolitikában, nemzetközi együttműködésekben és kutatásokban, valamint olyan javaslatok kidolgozásában venne rész szívesen, amelyek hosszú távon formálhatják a magyar kulturális életet.
Natáliának ugyanis meggyőződése, hogy a fejlődés nem állapot, hanem egy állandó mozgás. Most sem azért keres új kihívásokat, mert elégedetlen, hanem azért, mert kíváncsi.

Művészetek Völgye: kíváncsivá tesz egymás iránt

A Művészetek Völgye ma már nemcsak Magyarországról vonzza a látogatókat. Ausztráliából, Kanadából, Németországból vagy Angliából is érkeznek vendégek, miközben a fesztivál egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra és a nemzetközi kulturális kapcsolatokra. A Veszprémben megvalósított összművészeti fesztivál egy olyan kulturális modell, amelyben a különböző világok nem kizárják, hanem kíváncsivá teszik egymást. Mindez annak a tudatos munkának és tudatos szemléletnek az eredménye, amely nem veszélyt lát a változásban, hanem lehetőséget. Talán ezért tud egy harmincöt éves fesztivál ma is friss maradni.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

muveszet_elet

A művészet akár az életedet is megmentheti

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal