Ma már három Dobay Cukrászda és egy cukrászüzem mindennapi működésének aktív alakítója: az új ötletektől a termékfejlesztésen át egészen a logisztikai folyamatokig minden területen jelen van.
Négy gyerek mellett húsz évig otthon lenni ma már szinte ritkaság. Milyen nő voltál ebben az időszakban?
Az ember az anyaság első éveiben annyira benne él a mindennapokban, hogy szinte észre sem veszi, milyen gyorsan telnek az évek. Én nagyon szerettem ezt az időszakot, mindig nagy családra vágytam. Nekünk négy gyerekünk van, két fiú és két lány, és imádtam azt a nyüzsgést, azt az életet, ami körülöttük volt. Persze ez nem az az idealizált anyaság, amit néha a közösségi médiában látunk. Négy gyerek mellett van káosz, kialvatlanság, logisztika, kamaszkor, hiszti, betegségek, konfliktusok. Sokszor egyszerre minden. De közben ott van az is, hogy látod, ahogy napról napra nőnek fel a szemed előtt. Ahogy egyszer csak önállóak lesznek, gondolkodnak, döntéseket hoznak. Ez egészen elképesztő érzés.
Közgazdász voltál, komoly szakmai háttérrel. Nem hiányzott a saját karriered?
Az elején egyáltalán nem. Teljesen kitöltött az anyaság. Fejvadászként dolgoztam korábban, szerettem azt a világot, de amikor megszülettek a gyerekek, teljesen természetes volt, hogy velük vagyok. Ahogy a gyerekek egyre önállóbbak lettek, egyszer csak több időm maradt magamra is. Nem a régi munkám hiányzott, és nem is szerettem volna oda visszatérni. Inkább kíváncsi lettem arra, hogy ebben az új életszakaszban mi érdekel igazán, miben tudom még kipróbálni magam. Ahogy a gyerekek nőttek, egyre több időm maradt arra is, hogy elgondolkodjak azon, mi érdekelne még, mit tanulnék szívesen. Persze közben ott volt bennem a kérdés is, hogy vajon ennek most van-e itt az ideje, és hogyan lehet ezt úgy megélni, hogy a család megszokott egyensúlya is megmaradjon.
Mikor jött el az a pont, amikor már nem tudtad elnyomni ezt az érzést?
Amikor a legkisebb gyermekünk körülbelül nyolcéves lett. Addigra már mindannyian önjáróbbak lettek, iskolába jártak, sportoltak, megvoltak a saját programjaik. A férjem, Semsei Rudolf akkor már évtizedek óta építette a VakVarjú éttermeket, így pontosan tudta, milyen sokat jelent, ha valaki hisz egy új ötletben, és megkapja hozzá a megfelelő támogatást. Ő volt az első, aki azt mondta: „Vágj bele!”. Végig hitt bennem, rengeteget segített a tapasztalatával, és mindenben támogatott. Lehetőségem volt arra, hogy valami újat tanuljak, és olyan dologgal foglalkozzak, ami inspirál. Nem hiányzott a korábbi munkám, inkább kíváncsi voltam arra, mit tartogat számomra ez az új életszakasz.
Féltél ettől?
Természetesen volt bennem bizonytalanság. Húsz év alatt én is sokat változtam, és a világ is megváltozott körülöttem. Nem tudtam, mi lesz a következő lépés, csak azt éreztem, hogy nyitott vagyok valami újra. Talán a kíváncsiság volt az, ami végül erősebbnek bizonyult a félelemnél.
És ekkor jött a cukrászat?
Igen, de ez nem egy hirtelen ötlet volt. Mindig érdekelt ez a világ. Szerettem sütni, szerettem az alkotás részét, és a férjemmel, Rudival már régóta mondogattuk, milyen jó lenne egyszer egy saját cukrászda. Aztán egyszer meghallottam, hogy megszűnnek az OKJ-s képzések, és azt éreztem, ha most nem lépek, akkor valószínűleg soha nem fogok. Beiratkoztam, mert egyszerűen szerettem volna megtanulni a szakmát. Közben pedig a férjem cégcsoportján belül is felmerült az igény egy saját cukrászati háttér kialakítására a rendezvények és az éttermek kiszolgálásához. Végül ezek a szálak szépen összeértek, és ebből nőtt ki az, amit ma Dobay Cukrászdákként ismernek.
Mit szólt ehhez a család?
Igazi csapatként álltak mögöttem a férjem vezetésével. Rudi nemcsak szakmailag állt mellettem, hanem otthon is rengeteg terhet levett a vállamról. Biztos hátteret teremtett, aminek köszönhetően nyugodtan tudtam tanulni és építeni az új hivatásomat. Nélküle ezt az utat nem tudtam volna végigjárni. A gyerekeim is csodálatosak voltak, érezték, hogy most nekem van szükségem egy kis segítségre, ezért egyre több feladatot vállaltak át a mindennapokból. A nagyobbak elmentek bevásárolni, hozták-vitték a kisebbeket. A legkisebb fiunk, Balázs pedig annyira megszerette a főzést, hogy egyre gyakrabban készített magának egyszerűbb ételeket. Pedig akkor még egyikünk sem sejtette, hová nőheti ki magát ez az egész. Én legalábbis biztosan nem gondoltam, hogy egyszer három cukrászda és egy cukrászüzem mindennapjait fogom menedzselni. Aranyos dolog, hogy Balázs főzés iránti lelkesedése azóta sem csökkent, és a mai napig előfordul, hogy amikor délután még az üzemben dolgozom, ő küld egy fotót arról, mit főzött aznap.
Te eredetileg nem vállalkozást akartál építeni?
Nem, egyáltalán nem gondolkodtam ennyire előre. Amikor beiratkoztam a cukrászképzésre, egyszerűen szerettem volna megtanulni a szakmát. A kíváncsiság motivált, az, hogy valami újat tanuljak és alkossak. Közben pedig a férjem cégcsoportján belül is egyre nagyobb szükség lett egy saját cukrászati háttérre. Ahogy én egyre többet tanultam és tapasztaltam, ez a két dolog szépen összeért. Először elindult a csepeli cukrászüzem, majd idővel megszülettek a cukrászdák is. Visszanézve úgy tűnhet, mintha mindennek meg lett volna a maga pontos terve, de valójában lépésről lépésre alakult. Mindig a következő feladatra koncentráltunk, és közben szépen épült tovább ez a történet.
Mi volt a legnehezebb az elején?
Hogy újra kezdő legyek valamiben. Fiatalon ez teljesen természetes: az ember tanul, hibázik, keresi az útját. Negyven felett viszont már az ember saját magától is azt várja, hogy tudja a válaszokat. Én pedig ott álltam újra tanulóként a nálam jóval fiatalabbak között, és közben azt is meg kellett tanulnom, hogy nem baj, ha valamit nem tudok rögtön tökéletesen.
Volt olyan pillanat, amikor azt mondtad: ezt nem bírom?
Persze, voltak nehéz időszakok. Talán a legnagyobb kihívás az volt, hogy nagyon sok mindent kellett egyszerre megtanulni. Nemcsak magát a cukrász szakmát, hanem közben egy folyamatosan fejlődő vállalkozással is lépést kellett tartani. Nagyon hamar rájöttem, hogy egy cukrászda nemcsak a süteményekről szól, hanem arról is, milyen élménnyel távozik a vendég, mennyire működik jól a csapat, hogyan szerveződnek a mindennapok, vagy éppen hogyan mutatjuk meg magunkat a social mediában.
Az anyaság miben segít ma vezetőként?
Nagyon sok mindenben, de talán leginkább abban, hogy figyeljek az emberekre. Négy gyerek mellett az ember hamar megtanulja, hogy ugyanaz a helyzet mindenkiből mást hoz elő. Ami az egyiknél működik, a másiknál egyáltalán nem. Megtanultam türelmesebbnek lenni, jobban odafigyelni a másikra, és észrevenni azt is, ha valaki segítségre, egy kis biztatásra vagy éppen nagyobb önállóságra vágyik. Ezt ma vezetőként is minden nap hasznosítom. Fontos számomra, hogy a kollégáim ne csak munkatársak legyenek, hanem emberként is figyeljünk egymásra. Talán ennek is köszönhető, hogy családias légkör alakult ki nálunk.
Sok nő fél visszamenni dolgozni hosszú évek után. Mit mondanál nekik?
Azt, hogy nem kell egyszerre mindent megváltoztatni. Szerintem nem az a fontos, hogy valaki rögtön nagy döntéseket hozzon vagy teljesen új életet kezdjen. Elég egy első lépés. Egy tanfolyam, egy új feladat vagy valami, ami felkelti a kíváncsiságát. Sok olyan tapasztalatot viszünk magunkkal az anyaságból – a szervezéstől a rugalmasságon át az emberek megértéséig –, amelyekre később is lehet építeni. Néha elég csak bízni abban, hogy ezek az évek nem kivettek belőlünk, hanem nagyon sokat adtak.
Ma már sikeres vállalkozó vagy. Megérkeztél?
Azt hiszem, igen. De számomra a megérkezés nem azt jelenti, hogy már nincs hová fejlődni. Inkább azt, hogy jól érzem magam abban, amit csinálok. Szeretem, hogy ma már aktívan részt vehetek a Dobay mindennapjaiban, és közben még mindig vannak új ötleteink, terveink. Talán annyi változott az évek során, hogy már nem érzem azt, hogy bárkinek bizonyítanom kellene.
Mit adott neked ez az egész út?
Azt, hogy bármelyik életszakaszban lehet új dolgokat tanulni. Húsz év anyaság után újra kezdőnek lenni nem volt mindig könnyű, de rengeteget adott. Megerősített abban, hogy nem kell mindenre előre tudni a választ. Elég nyitottnak lenni, kíváncsinak maradni, a többi pedig szépen alakul.
