„Nem szabad olyan emberekhez ragaszkodni, akik levágják a szárnyaidat” – Interjú Péter Szabó Szilviával

A NOX 13 év kihagyás után tavaly tért vissza a színpadra, ám amíg a zenekar pihent, nem akasztottad szögre a művészi karrieredet. Ausztráliában is felléptél az ott élő magyarok előtt, majd, amikor hazajöttél, szóló karrierbe kezdtél. Ha a siker így is adott volt, mi indokolta a zenekar visszatérését?

Ez egy bakancslistás történet volt, már csak azért is, mert a zenekar nem egy furcsa lezárás után ment kényszerszünetre. A névhasználatot is csak hosszú és küzdelmes időszak után tisztázódott, majd ahogy ez sikerült, beütött a Covid, ami szintén sok időt elvett az életünkből. Ezután a 2022-es év volt az, amikor minden csillag úgy összeállt, hogy végre újra színpadra tudott állni a produkció.

Menjünk vissza még egy kicsit az időben! Miért döntöttél úgy 2009-ben, hogy elhagytad az országot?

Az akkori párkapcsolatom zátonyra futott, és mivel a munka összefűződött az akkori párommal, hiszen ő volt a NOX producere, ezért gyakorlatilag ellehetetlenült a közös munka is. Hirtelen talajt vesztettem, és annyira erős volt a fájdalmam, hogy nem tudtam a közönségnek azt nyújtani, amit szerettem volna, amit elvártam magamtól. Ezért úgy döntöttem, elmegyek, és majd akkor jövök vissza és állok színpadra, hogyha visszatalálok a fényre.

Mit tanított neked saját magadról az elvonulás időszaka?

Nagyon sok mindent, de elsősorban önbecsülést, és megtanultam szeretni magam. Végre elhittem, hogy értékes vagyok úgy is, hogyha nincs mellettem valaki, aki megmondja, hogy hogyan kellene léteznem. Nagyon érdekes tanulási folyamat volt ez az időszak számomra.

Beláttam, hogy régen nagyon sok mindent megengedtem magammal szemben másoknak. Talán többet is, mint amennyit lehetett volna, mint amennyi egészséges lett volna. Bár jó úton vagyok, a megfelelési kényszerem még mindig megvan, hiszen borzasztóan maximalista ember vagyok. Folyton mindenkinek meg akarok felelni annak ellenére, hogy tudom, nem lehet mindenkinek megfelelni. Úgy álltam hozzá az önkéntes száműzetéshez, hogy meglátjuk, mi lesz. Nem terveztem el előre semmit, nyitott voltam mindenre, amit elém rakott az élet, igyekeztem nyitott szemmel járni és a jelenben lenni, és figyelni, észrevenni, hogy mit kell megtanulnom. Ebben támogatott a barátnőm, aki Ausztráliában fogadott. Ő nagy segítségem volt abban, hogy valóban magamra tudjak figyelni, így sokkal gyorsabban fejlődtem, és gyorsabban ki tudtam jönni abból a mély depresszióból, amiben benne voltam. 

Szeptemberben ünnepelted a 42. születésnapodat. Mit tanított neked nőként ez eddig megélt idő? 

Azt, aminek nagyon sokszor hangot is adok a színpadon és a TikTokon is, vagyis, hogy soha nem szabad olyan szituációban és olyan emberek mellett megmaradni, akik levágják a szárnyaidat. Onnan fel kell állni, és el kell lépni, mert addig, amíg olyan emberek vesznek bennünket körül, akiknek bizonygatni kell, hogy mennyit érünk, és hogy mi igenis jók vagyunk, hogy szerethetőek vagyunk és elég jók vagyunk, akkor azt már megette a fene. Az ilyen szituációkba nekem sem lett volna szabadott belemennem, és benne maradnom. Sajnos nagyon sokan félnek a változástól még akkor is, hogyha a rosszról kellene váltani, és szintén nagyon sokan belekényelmesednek akár még a rosszba is. Csak azt felejtik el, hogy az élet rövid, és fogalmunk sincs, hol, mikor lesz vége.

Nem szabad elvesztegetni az időnket, nem szabad olyan kapcsolatokban, olyan barátságokban mérgezni az életünket és a lelkünket, és adott esetben megbetegíteni magunkat, ahol nem fogadnak el minket.

Ezt mindenképpen megtanította nekem az elmúlt 42 év. De ehhez a felismeréshez meg kellett élnem azokat a szituációkat, mélységeket és magasságokat, fájdalmakat és traumákat, amelyek olyan emberré tettek, aki most vagyok.

A férjed a NOX menedzsere. Könnyen szét tudjátok választani a magánéletet a munkától? 

Igen is és nem is. Mi nagyon-nagyon szeretünk együtt dolgozni, ötletelni, és a munkában is szárnyakat adunk egymásnak. Tiszteljük egymást, ebből kifolyólag meghallgatjuk a másik véleményét, és kompromisszumkészek vagyunk. Úgy gondolom, hogy a mi párosunk nagyon sokat erősít azon, ahogyan a NOX működik, és most egy több mint ötven fős stábról beszélek, ami olyan, mint egy család. Ezt a közösséget a tisztelet és a szeretet működteti, és én úgy gondolom, hogy a mi kettőnk szeretete is táplálja ezt a harmóniát.

Véleményed szerint mi a boldog párkapcsolat titka?

A tisztelet, a bizalom és nagyon fontosnak tartom, hogy a nő tudjon engedni, nem szabad rövid pórázon tartani a férfit. Ha egy nehéz nap után szeretne a barátaival találkozni, egy kicsit beszélgetni, kártyázni velük, akkor engedni kell, hadd menjen. Nem szabad, hogy ebből vita legyen. Mi az első pillanatban megfogadtuk, hogy a legeslegapróbb kis szálkát, legyen az bármi, ami valamelyikünknek nem tetszik, megbeszéljük egymással. Leginkább a nők hajlamosak arra, hogy nem szólnak, és akár hónapokig is gyűlik bennük valami miatt a feszültség, majd egyszer csak robbannak, amihez elég annyi is, hogy a férfi nem kapcsolja le a lámpát, vagy nem úgy fordítja oda a fejét. A kisebb-nagyobb sérelmek pillanatok alatt válhatnak egy nagy gejzírré. Én ezt igyekszem elkerülni, és ha valami nem tetszik, vagy valamin változtatni szeretnék, vagy azt érzem, hogy zavar támadt az erőben, azt minél előbb megbeszélem a párommal és ő is velem. 

Jövő tavasszal lesz az MVM Dómban egy látványos koncertetek, vadonatúj műsorral. Eddig egy olyan NOX-ot ismertünk meg, amely a magyar népzenét modern elemekkel ötvözi. Változik ez az irányvonal?

Nem, marad minden a régiben. Egy-két új dal mindenképpen fel fog csendülni, például a Fel! című is, ami a legújabb dalunk, de a közönség által nagyon szeretett dalok is elhangzanak majd. A látvány, a koreográfia, a táncelemek gazdagodnak, bővülni fognak, így egy egyedi és nagyon-nagyon látványos show-t állítottunk színpadra. A rengeteg tűz, ami elmaradhatatlan eleme a Nox-koncerteknek, szintén nem marad el.

Mi tesz most boldoggá téged?

Elsőként a kislányom és a családom, imádok velük lenni. Aztán ott a zene. Az alkotás és az, amikor énekelhetek, olyan, mint egy ajándék, amit átnyújtunk a közönségnek. Jó látni, hogy örülnek neki. Ez épp olyan érzés, mint amikor a karácsonyfa alatt ott sorakoznak a meglepetések, és te azon izgulsz, hogy vajon tetszik-e majd annak, akinek szántad azokat. Majd, amikor látom az örömöt, a meghatódottságot, a boldogságot azoknak az arcán, akiket megajándékoztunk, végtelenül hálás vagyok nekik azért, hogy ott vannak, és hogy megengedik, hogy adjunk nekik.

Fotó: NOX

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!