Az elmúlt 17 évben, amióta megnyerted a Megasztárt, eszedbe jutott, hogy te valójában szülésznőnek készültél, vagy az énekesnő most már teljesen fölülírta az egykori jövőképet?
Mára az énekesnő teljesen felülírta, de tulajdonképpen amikor a diplomámat megszereztem, akkor már megvolt a zenekarom. Vagyis ez a két lehetőség nagyon szorosan egymás mellett haladt. Azt kell, hogy mondjam, így visszatekintve úgy látom, mind a kettő, az énekesnő és a szülésznő is predesztinálva volt. Egyértelműen ezeket szánta nekem a Jóisten. Megmutatta, hogy maradhatok Szabadkán, és vihetem tovább azt az utat, amit nagyon is megnehezített nekem. Mindeközben ráterelt egy másik ösvényre, és egyértelművé tette, higgyem el, hogy az az én utam, az lesz nekem a jobb. Büszkeséggel tölt el, hogy gyerekként volt egy célom, amit sikerült elérnem, ennek ellenére volt merszem egy egészen más világba belépni, és egy új álmot elérni.
Soha nem bántad meg, hogy ezt az irányt szánta neked a sors?
Nem, soha.
Egy interjúban korábban azt mondtad, ha eljön az ideje és édesanyaként a szülőszobára kerülsz, nagyon fogsz figyelni arra, hogy meghallod-e vajúdás közben a saját dalodat. Ezzel arra utaltál abban a beszélgetésben, hogy vannak olyan természeti népek, ahol a vajúdó nők védelmező dala lesz az, amit a vajúdás közbeni módosult tudatállapotban meghallanak. Te végül meghallottad ezt a dalt?
Az én életemből a vajúdás kimaradt, ugyanis 34. hétre császármetszéssel születtek a gyermekeim. Az ő egészségük védelmében kellett beindítani előbb a szülést, viszont azt az időszakot nekem folyamatosan úgy alakította a sors, hogy szinte teljesen egyedül voltam a három babámmal hónapokon keresztül egy meditatív állapotban. Ez alatt az idő alatt sokat hallgattam egy idős horvát zenész dalait. Ez volt akkor az egyedüli kapaszkodóm. Emlékszem, ha kinéztem a kórház ablakán, akkor nem láttam mást, csak egy falat, az volt velem szemben, és valljuk be őszintén, néhány nap után ebbe a látványba bele lehet fásulni, bele lehet fáradni. Azért, hogy ezt elkerüljem, mindig az említett előadót hívtam segítségül, és minden egyes nap különböző világokat képzeltem el az előttem magasodó tűzfalon túlra. Így ez volt az a zene, ami engem a kórházban töltött idő alatt végigkísért. Majd, amikor már otthon voltunk a gyerekekkel, sokszor azon kaptam magam, hogy a nagyon nehéz pillanatokban újra az a kórházban hallgatott lemez ad kapaszkodót. Minden reggel, amikor egyedül voltam a három kisbabával, és valahogy meg kellett őket etetni, el kellett őket látni, akkor elindítottam ezt a zenét, és úgy éreztem, mintha belépett volna a képbe egy segítő. A dal úgy meg tudott nyugtatni, hogy azt éreztem, ura leszek annak az adatot napnak is.
Arra találtál magyarázatot, hogy miért éppen ez az album nyugtatott meg téged?
Ennek az embernek a hangja végig kísérte az eddigi életemet. Mindig megnyugvást adott, és ott, a kórházban a félelem, a kétségek, és a gyerekek babusgatása közepette csak ő volt az, aki még egy is pluszt tudott nekem adni.
Te nemcsak énekelsz, hanem dalokat is írsz. Milyen környezetben, minek a sugallatára születik meg benned egy dallam?
Eddig minden dalom egy váratlan pillanatban született meg. Amikor a körülöttem lévők azt látják, hogy egyszer csak, bármit is csinálok, telefonnal a kezemben elrohanok, akkor tudják, olyankor feldúdolok egy dallamot, amit aztán azonnal tovább is küldök Szakos Krisztiánnak, aki készít hozzá egy zenei alapot, amit visszaküld nekem. A szövegíráshoz újabb ihletre van szükségem, amikor szintén el kell vonulnom. Általában sötétben szeretek írni, mert olyankor nem zavarnak a fények, akkor tudok igazán elmélyülten alkotni. Mindegy, hogy ez reggeli vagy esti sötétség, a lényeg, hogy a fényt ilyenkor ki tudjam zárni, hogy jobban jöjjenek a gondolatok, mert világosban sokkal inkább csak a valóságot tudom megfogni. Amikor sötétben vagyok, akkor viszont azt érzem, hogy jobban tudok színezni, jobban tudok behívni olyan érzéseket, amelyek mélyebbek, amelyek másmilyenek. Van, hogy ilyenkor parfümös üvegekkel veszem körül magam, és elkezdem szaglászni a különböző illatokat, mert azok is egészen különös érzéseket váltanak ki belőlem.
Az ízek is megihletnek, vagy csak az illatok?
Igen, az ízek is inspirálnak, de az illatokkal éveket tudok utazással tölteni, percekre ott tudok maradni a múltban. Meggyőződésem, hogy az időutazás igenis létezik, mindannyiunk számára, csak nem úgy, ahogy a filmekben látjuk. Én az a típus vagyok, aki egy-egy illat hatására vissza tud csöppenni 1999 őszébe, és ilyenkor pontosan meg tudom mondani, hogy ki hol jön, kin mi van, és szinte érzem az illatokat a levegőben. Ez egy fantasztikus dolog, ezt nagyon szeretem, ez nekem nagyon sokat segít az írásban.
Ezek milyen illatok, olyanok, amiket már korábban éreztél valahol?
Ezek kifejezetten olyanok, amiket már megéltem, ezek egyértelműen a múltam illatai. Például az egyik legerősebb illat, ami által már nagyon sokszor vissza tudtam menni a múltba, pontosabban a gyermekkoromba, az a Nivea dezodor illata.
Ezen kívül van még olyan illat, amit régről őrzöl magadban, mert kellemes emlékek fűződnek hozzá?
Van még, igen. Van például egy nagyon-nagyon virágos illat, annak az első igazi parfümnek az illata, amit magamnak vásároltam. Ez mindig fölébreszti bennem azt a lányt, aki olyan nagyon akart, tele volt álmokkal, és azt érezte, hogy megállíthatatlan. Ezt az üveget sokszor előveszem, és jó mélyen beleszagolok, hogyha szükségem van arra az erőre, arra a buzdító energiára, hogy „Gyerünk, sikerülni fog, megállíthatatlan vagy!”
Csak beleszagolsz vagy használod is?
Magamra tenni már nem tudnám, mert már nem tudok azonosulni az általa megidézett érzésekkel olyan mélységben, hogy egész nap magamon viseljem.
Úgy tűnik, a te életed valóban egy mesébe illő történet, ám azok, akik nem látnak a kulisszák mögé, nem tudják, sok nehézség árán kellett megküzdened azért, hogy elérd a sikert. Mit gondolsz, a szerencsének, a véletlennek vagy a tudatosságnak van köze sokkal inkább a sikeredhez?
Ez mind kéz a kézben kell, hogy járjon. Legalábbis most azt gondolom, hogy a szerencse önmagában kevés. És mindehhez kellek még én is, vagyis a döntéseim. A munkában egyértelműen a tudatosság és a kitartás visz előre, ezek nélkül nincs jövőkép, építkezés, nyitottság, „hogyan tovább”. Mert ez a szakma semmi másról nem szól, csak a „hogyan tovább”-ról. Itt folyamatosan változik körülöttünk minden, ha nem vesszük fel a ritmust, kiesünk.
Ha már a „hogyan tovább”-ot említetted, akkor adja magát a kérdés: hogyan tovább, te hogyan tervezed tovább a szakmai életutadat?
Szeretnék még nagyon sokat dolgozni, és szeretnék nyitott maradni, hogy folyamatosan fejlődhessek. Ismét eljutottam oda, hogy egy kicsit ismét vissza kell kanyarodnom a kiindulóponthoz. Restartot kell nyomnom, hogy nagyon-nagyon mélyen az ösztönökre, a szívemre hallgassak. Most ezt súgják nekem a föntiek, és én is úgy érzem, erre van szükségem.
Mit tanított neked nőként, énekesnőként az az életút, amit eddig bejártál, amit most jársz? Mi az a tapasztalat, amit átadnál a gyermekeidnek is?
„Ne picsogj, menj és csináld!” – ezt gondolom most a legnagyobb tanításnak. A színpadon nem lehet sem nőként, sem énekesnőként bizonytalanul állni. Vagy pontosan tudatában vagy annak, hogy ki vagy, vagy ne is menj oda, mert előbb vagy utóbb el fogsz esni.
Te mindig tudtad, hogy milyen képességekkel rendelkezel? Biztos voltál magadban, mindig volt önbizalmad?
Nem, épp ezért mondom azt, amit mondok. De megtanultam, hogyha a helyén kezelem magam, tehát nem képzelek magamról se többet, se kevesebbet, csak pont azt, ami vagyok, akkor igenis hiteles tudok lenni. A megingások mindig akkor jöttek, amikor vagy többet, vagy kevesebbet gondoltam magamról.
Mi segített abban, hogy megtaláld ezt az egyensúlyt?
Leültettem saját magamat saját magammal szemben. Én a mai napig hiszek a tükörbeszélgetésben. Ülj le, nézd meg, hogy ki vagy, légy őszinte! Ezt nem lehet másképp csinálni, mert máshogy nem fog sikerülni. Az emberek minden mozdulatomat látják és bírálják. Ha nem vagyok önmagam, ha nem vagyok hiteles, pár perc, pár nap, pár hónap és lerántják rólam a leplet. Bár én is nagyon sokszor sírtam, és még sírok is, de meggyőződésem, hogy a sírás nem visz előre. Attól még ugyanúgy föl kell állnom, és meg kell csinálnom, ami a feladatom, mert csak magamara számíthatok. Nem fogja helyetted sem senki megoldani, nem fogja senki átvenni, nem fogja senki megsimogatni a fejed azért, mert te sírdogálsz. Illetve lehetsz te ez a típusú nő is, csak akkor azon se lepődj meg, hogyha folyamatosan kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz.
Az anyaság hogyan változtatta meg az életedet?
Teljes egészében egy másik emberré váltam. Mások a prioritások, másképp dobog a szívem. Ma már a családom az első. Igyekeztem az elmúlt jó néhány évet úgy végig dolgozni, és úgy építkezni, hogy most azt, ott a helyén tudja kezelni a szakma. Édesanyaként most úgy érzem, egy kicsit kemény dió három kisgyermeket egyszerre nevelni, de abban is biztos vagyok, hogy ami most nekem nagyon nehéz, de másnak egy kicsit könnyebb, az majd nekem máshol fogja meghozni a gyümölcsét.