Ez most egy misszió
Egészen jól bírom a szőrösödést. Néha akad egy-két holtpont a nap folyamán, amikor furcsa, esetleg viszket, de összességében jól viselem. Most már elég sűrű és hosszú a borostám, és úgy látom, hogy a kihívás végére már nagyon látványos lesz. Amikor napközben ülök a dugóban és néha tükörbe nézek, akkor mindjárt eszembe jut, miért is csinálom ezt az egészet. Azon gondolkodom, hányadika van, hány nap van még vissza és megpróbálom elképzelni, hogy fogok kinézni a végére. Szemem előtt lebeg a cél, egy kicsit hősnek érzem magam.
Az ikerlányaim nagyon cukik, elkezdték mondogani, hogy most már jó lenne, ha megborotválkoznék, de elmagyaráztam nekik, hogy azért növesztem, mert ez most egy feladat, egy misszió. Ennek nagyon örültek, így elfogadták, hogy apa ebben a hónapban kerüli a borotvát. Tudják, hogy ez egy küldetés, amit végigcsinálok.
A kollégáimnak nem nagyon tűnt még fel, hogy egyre szőrösebb vagyok, hiszen gyakran előfordul, hogy borostás vagyok, így most még nem szúr nekik szemet különösebben. Viszont ebben az időszakban többet beszélgetek a férfi kollégákkal a férfiegészségről, megkérdezem, hogy jártak-e már szűrésen, és ha nem, akkor tervezik-e, hiszen most ez a misszióm. Jól fogadják a témát, úgy érzem, egyre jobban benne van a köztudatban a Movember. Érdekes, most, hogy nem borotválkozom, mintha több bajuszos, vagy szakállas embert látnék az utcán. Ilyenkor jó érzés arra gondolni, hogy talán ők is saját „küldetésüket” teljesítik.
Várom, hogy elteljen az egy hónap, és gyanítom, hogy akkor jönnek a nagy rácsodálkozások a környezetemben, hiszen addigra már nem lesz olyan ismerősöm, akinek ne tűnne fel, hogy mennyire szőrös vagyok.
Fotó: Sors Tamás
