„Miért nem mesélte ezeket a nagymamám, aki maga is volt a gettóban?” – Interjú Szász Barna filmrendezővel

Becsült olvasási idő: 6 perc
Szász Barnával, az If these streets could talk megálmodójával a projektről és a virtuális valóság felhasználásának lehetőségeiről Kerekes Anna beszélgetett.

hirdetés

Szász Barna filmrendező a Stanford Egyetem ösztöndíjasaként kezdett el foglalkozni a kiterjesztett valósággal, ma pedig már meg van róla győződve, hogy az XR éppúgy egy új médium, ahogy annak idején a mozgókép volt, alkalmazása pedig az alkotókat is izgalmas kihívások elé állítja. A filmrendező új projektje nemcsak itthon, de nemzetközi szinten is egyedülálló: olyan típusú XR/AR dokumentumélményt, mint amilyet ő készít a budapesti zsidónegyedről, még nem láthattunk. Interjúnkban az If these streets could talk (Ha ezek az utcák mesélni tudnának) projektről, a virtuális valóság felhasználásának lehetőségeiről és az új médium születéséről beszélgettünk.

Remind

Hogyan kerültél kapcsolatba a VR-ral?

Az SZFE-n végeztem, és a régi Index Videónál kezdtem el gyakornokként, majd később a Videorovat vezetőjeként dolgozni. Kevesen tudják ma már, de amikor 2006-ban elindult az Index Video, hatalmas újításnak számított a különböző médiaformátumok között. Nemcsak az volt szokatlan, hogy a tévé helyett interneten is láthatunk videós tartalmakat, hanem maga a műfaj is, mert egy teljesen új formanyelvet kellett teremteni ezekhez a videókhoz. Ahogyan azt akkor az Index csinálta, egy ideig nemzetközi szinten is egyedi volt. Teljesen felborította az addigi történetmesélés tradícióit, rengeteg frissesség, kísérletezés volt benne, amelyekkel bizonyos szempontból az volt a célunk, hogy műfajt teremtsünk.

Én akkor még kerestem az utamat, sokáig az sem volt biztos, hogy filmrendezéssel szeretnék foglalkozni. Nem művészcsaládból jöttem, eredetileg az SZFE-n is hangmester osztályba jártam, és csak később, tanáraim biztatására kezdtem elhinni, hogy van tehetségem a rendezéshez is. Már pár éve az Indexnél voltam, amikor 2015-16-ban a munkatársaimmal elkezdtünk kísérletezni a 360 fokos kamerával. Az eredmény azonban elég lelombozó volt, az így forgatott anyagaink nagyon gyengék lettek, be sem mutattuk őket. Akkor meg voltam róla győződve, hogy a virtuális valóság is csak egy múló szeszély, olyan, mint a 3D-s mozifilmek, amelyek a kezdeti ígéretes indulás ellenére sem terjedtek végül el. Ma már persze tudom, hogy nem a VR-ral volt a baj, hanem azzal, hogy egy nem hagyományos médiumra a tradicionális filmnyelvet próbáltuk meg alkalmazni. Akárcsak a mozi feltalálásakor, amikor eleinte tulajdonképpen filmre vett színházat csináltak, és még olyan, ma már triviális eszközöket is fel kellett találni, mint a montázs.

Aztán 2017-ben elnyertem egy ösztöndíjat az amerikai Stanford Egyetemen, és ott kerültem újra kapcsolatba a VR-ral. Még mindig szkeptikus voltam, de egy dolgozat miatt alaposan beleástam magamat a témába. Rengeteg VR élmény kipróbáltam, és szinte minden fellelhető szakirodalmat elolvastam. Ez aztán végül teljesen átalakította mindazt, amit addig a kibővített valóságról gondoltam. Rájöttem, hogy nem egy múló szeszélyről van szó, hanem egy új médium kialakulásáról. Szerintem ilyen utoljára akkor volt, amikor 120-140 évvel ezelőtt feltalálták a mozgóképet.

Akkor mennyire volt elterjedt a VR használata?

Még viszonylag kevéssé, de a New York Times már az előfizetőinek adott ajándékba egy úgynevezett Google cardboardot, ami tulajdonképpen egy kartondoboz volt, melybe belehelyezhették az okostelefonjukat, és így megnézhették a lap 360 fokos videóit. Mai szemmel nézve ez már viccesen kezdetleges, de akkor nagyon izgalmas volt.

Remind

Mire lehet a legjobban alkalmas a VR/XR?

Arra, hogy valaki másnak a nézőpontját átvegyük, hogy szó szerint más szemszögén keresztül lássuk a világot. A Guardian készített egy nagyon jó videót, amiben egy születésnapi partit élhetünk át egy autizmussal élő gyerek szemén keresztül. Persze egy ilyen helyzetet le lehet forgatni hagyományos filmen is, de a VR-nek az az előnye, hogy nemcsak kívülről nézed az eseményeket, hanem részese is vagy azoknak, így sokkal átélhetőbbé válik az élmény. Azt még nem lehet megmondani, hova tart a fejlődés, ahogyan a mozgókép feltalálásakor sem tudták, hogy a 21. században moziba megyünk majd a randikon, vagy este otthon sorozatokat nézünk a laptopon. A ma ismert mozgókép létrehozásában hatalmas szerepet vállaló Lumiére-testvérek például meg voltak győződve róla, hogy a film egy zsákutca, és be is zárták a vállalkozásukat. Az szinte biztos, hogy egyre inkább elkezdjük majd használni a kiterjesztett valóságot a mindennapjainkban.

Ha egy új médium megjelenik, szinte azonnal aggodalmat kelt, hogyan fog beavatkozni az életünkbe, hogyan rombolja majd az emberi kapcsolatainkat. A VR-ral kapcsolatban szerinted mennyire megalapozottak ezek a félelmek?

Szerintem a szkepticizmus nem baj, fontos, hogy tisztában legyünk egy-egy technológiai újítás veszélyével is. Az internet, a közösségi oldalak nagyon sok valós problémát fölvetnek. Ugyanakkor, ha beleássuk magunkat a kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségeibe, szerintem nagyon izgalmas látni, hogy sok esetben akár közelebb is visz a természetes emberi interakciókhoz. Például tárgyaltam már úgy, hogy videochat helyett egy virtuális teremben voltam együtt a világ másik felén élő emberekkel. Amellett, hogy kevésbé volt fárasztó így beszélgetni, jobban működött köztünk a nonverbális kommunikáció, és sokkal közelebb állt az élmény a valósághoz, mint amikor egy számítógép képernyőjét bámuljuk órákon át.

Remind

Miért éppen a budapesti zsidónegyedről szerettél volna egy XR dokumentumfilmet forgatni?

Amikor három és fél év szinte folyamatos ottlétet követően hazajöttem az USA-ból, már tudtam, hogy szakmailag nagyon érdekel a fizikai és a virtuális valóság keverése. Belső-Erzsébetvárosban nőttem fel, és hazatérve újra friss szemmel tekintettem a környezetemre. Rengeteget sétáltam, és hirtelen csomó újdonságnak ható dolgot fedeztem fel ott, ahol korábban már ezerszer jártam. Arrafelé sajnos már nagyon kevés emlékét őrizték meg az egykori zsidónegyednek, de feltűnt itt-ott néhány emléktábla. Olvasgatni kezdtem őket, és egészen megdöbbentem.

A Rumbach Sebestyén utcában álló egyik ház emléktáblája szerint például ott működött a budapesti gettó utolsó vízcsapja, amely 70 ezer embernek biztosította a túlélést. Pár utcával arrébb egy másik ház egykori zegzugos pincerendszerében egy keresztény házaspár közel szász zsidót bújtatott egy lakatosüzemben, megmentve ezzel az életüket. Nem értettem, hogy miért nem tanultam én erről annak idején az iskolában? Miért nem mesélte el ezeket a történeteket a nagymamám, aki maga is volt a gettóban?

Filmesként azonnal elkezdtek peregni a jelenetek a fejemben, és rácsodálkoztam arra, hogy én ezeket a jeleneteket még sehol sem láttam. Beleástam magam az egykori zsidónegyed történelmébe, és felismertem, hogy szinte minden háznak és utcának megvan a maga sztorija. Akkor ötlött fel bennem, hogy mi lenne, ha ezeket a láthatatlan történeteket a kiterjesztett valóság segítségével láthatóvá tennénk? Emlékszem, csak félve vetettem fel az ötletet egy amerikai barátomnak, aki azt mondta, ez nagyon jó elképzelés. Nyilván a saját identitásommal, a családom múltjával való szembenézés is inspirált, de magyarként is úgy gondolom, a XX. századi történelmünk legfontosabb eseményei között van az, ami a hazai zsidósággal történt, és fontos lenne erről beszélni, mert máig nagyon sok mindent meghatároz az életünkben. Többek között ezért is lepett meg, hogy Magyarországon egyelőre nem kaptam támogatást a projektre.

Mi pontosan a terved? Hogyan szeretnéd megmutatni az egykori zsidónegyed gazdag történelmét?

Sokan azt mondják, amikor először megemlítem nekik az ötletet, hogy ez olyan, mint egy városi séta, de ez nem igaz. Inkább egy virtuális, immerzív, interaktív színháznak mondanám, ahol előre meghatározott helyszíneket kell a résztvevőnek bejárnia, miközben a történetet nem csak nézi, hanem annak főszereplője is. Így nemcsak virtuális sétát tesz a korabeli utcákon, vagy nézegeti a házak száz évvel ezelőtti homlokzatát, hanem interakcióba is kerül emberekkel, ő a történet főhőse. Ez nagyon fontos különbség a hagyományos filmekhez képest: itt nem elmeséljük neked a sztorit, hanem megtörténik veled. Ebbe az élménybe akarom bevonni a közönséget. Persze a know-how még alakulóban van, hiszen ez egy új médium, sok mindent kell nagyon alaposan átgondolni ahhoz, hogy legyen egy végső forgatókönyv. Sok kísérletezésre, tesztelésre lesz szükség, ez pedig egy nagyon költséges folyamat. Egyelőre egyedül fejlesztem a projektet, némi baráti segítséggel, de ha minden jól alakul, egy komoly stábot kell felállítani, többek között 2- és 3D grafikusokból, 3D animátorokból, programozókból színészekből, de történész és még pszichológus is kell majd, hiszen ilyen szinten a virtuális valóság részévé válni akár traumatizáló is lehet a nézőknek, illetve az is kihívás, hogy hitelesen reprezentáljuk a történelmi szereplők élményeit – ezért csak nagy alapossággal, szakértők bevonásával lehet egy ilyet felelősen létrehozni.

Remind

Mi a célod a projekttel?

Az edukatív célzat nyilvánvaló, de fontos az is, hogy erre ne csak elvigyék, mondjuk a végzős gimis osztályokat a tanárok, hogy bővítsék a tudásukat, hanem élményszámba menjen a program, és a diákok mellett a helyi lakosoknak és a turistáknak is izgalmas legyen – olyasmi, amit mindenki szeretne kipróbálni. Ráadásul erre később számtalan egyéb edukációs vagy szórakoztató programot is lehetne építeni. Tehát most tulajdonképpen egy prototípust kísérletezünk ki, ami egyelőre nemzetközi szinten is újdonság. A napokban pedig elnyertünk egy komoly külföldi támogatást is hozzá.

VR, AR, XR

A virtuális valóság mellett beszélhetünk úgynevezett kiterjesztett valóságról (AR, azaz augmented reality), amiben a fizikai valóságunkba virtuális elemek kerülnek, és ez lehetőséget ad arra is, hogy a virtuális és a fizikai valóság interakcióba léphessen egymással. Kibővített valóságnak (XR, azaz extended reality) az új médiumok összességét, az AR-t és a VR-t hívják összefoglalóan.    

Portré: Heisler Zsófia

Ha tetszett a cikk, olvasd el Kerekes Anna Vilmányi Bennett-tel készült interjúját is!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn