Ahogy kisbuszunk átrobog az anatóliai tájon, és füves dombok meg fás ligetek szaladnak el mellettünk, a 2004-es Trója című film jut eszembe, aminek a csatajelenetében feltűnik a legendás város tágabb környezete is: a magas falakat körülölelő, kietlen sivatag. Ugyan csak néhány napja járjuk Törökország rejtett városromjait, eleget láttam ahhoz, hogy megértsem, a film alkotói – többek között – a helyszínválasztással is mellényúltak. Hiszen ki költözne önként és dalolva a semmi közepére? Az ókori civilizációk olyan helyeken jöttek létre, ahol az emberek gazdálkodhattak, kereskedhettek, felépíthették a házaikat és márványból emelt templomaikat, ezért folyók mentén, termékeny földterületeken telepedtek le. Csak akkor álltak tovább, ha például elmocsarasodott vagy kiszáradt a folyó, esetleg ismétlődő földrengések rombolták le a házaikat. Ezeket az elhagyatott városokat aztán maguk alá temették a múló századok, mára pedig csak gazzal benőtt buckák emlékeztetnek rájuk. A régészeknek hála azonban egyre több ásatás zajlik Törökország területén, és egyre több részlet tárul fel Anatólia múltjából.
Epheszosz, az ókori metropolisz
Az ókori Anatólia egyik legnagyobb metropolisza a Prion-hegy lábánál, a Kaüsztrosz folyó torkolatánál virágzott. Miután letérünk a sziklás doboldal alatt futó útról, márványkockáról márványkockára, oszlopcsonkról oszlopcsonkra tárul fel előttünk Epheszosz.
A város alapításának legendája szerint az athéni Kodrosz király fia, Androklosz a dór megszállás elől menekült embereivel, akiknek új otthont keresett. Androklosz azt a jóslatot kapta, hogy vaddisznó és hal jelzi majd a város helyét, ahol letelepedhetnek. Egy nap, megpihenve vándorlásukban, ételt készítettek, amikor egy hal kiugrott a serpenyőből kiugrasztva a közeli bozótban lapító vaddisznót. Androklosz a nyomába eredt, leszúrta, és ahol a vad összeesett, megalapította Epheszoszt.
A várost valójában már az i. e. 7. századtól lakták, Andorklosz és ión hadserege pedig a hettitáktól foglalta el. Az elkövetkezendő évszázadokban kézről kézre járt, és olyan uralkodók nevével fonódott össze, mint a gazdagságáról híres lüd király, Krőzus, aki lovas nomádok pusztítása után újjáépítette az ókor hét csodájának egyikévé vált epheszoszi Atremisz templomot. Gigantikus márványoszlopai között messze földről érkezett királyok és kereskedők fordultak meg és áldoztak a vadászat istennőjének, a nők és gyermekek védelmezőjének.
Epheszosz később perzsa fennhatóság alá került, de az Artemisznek állított templom továbbra is forgalmas zarándokhely maradt egészen addig, amíg i. e. 356 július 21-ének éjjelén egy zavarodott férfi, Herostratus az örök hírnév reményében fel nem gyújtotta. Az epheszosziakat lesújtotta a katasztrófa, nem értették, miért nem védelmezte meg a templomot Artemisz. Kérdésükre 22 év elteltével kapták meg a választ, amikor Nagy Sándor a perzsák felett aratott győzelme után bevonult a városba. A hadvezér ugyanis pont azon a napon született, amikor a templom a lángok martalékává vált.
Az egyiptomiak kezébe került Epheszoszban aztán Kleopátra is felbukkant Marcus Antoniusszal az oldalán, miután a városba küldte és meggyilkoltatta a trónjára veszélyt jelentő húgát.
A sokat látott metropolisz fénykorát a római hódítás hozta el. Epheszosz Róma után a birodalom második legnagyobb és legfontosabb városa volt. Az i. sz. 1. században lakóinak száma elérte a félmilliót, az Artemisz istennő tiszteletére rendezett, minden év áprilisában megtartott ünnepségen azonban rendszerint 1 millió ember vett részt. Nem véletlen, hogy a legtöbb, napjainkban fennmaradt épület ebből a korból származik. Középületeket és fürdőket építettek, vízvezetékrendszere az ókor legmodernebbjének számított.
Az Izmirtől egyórányi autóútra fekvő Epheszosz ma füves lankák és a fölé tornyosuló hegy meredeken ívelő sziklafala között bújik meg. A romok között járva lépésről lépésre tűnik fel előttünk az egykori város, rajzolódnak ki a valaha volt terek és épületek, amelyek között a fényesre koptatott Kurétesz út utcakövei vezetik a látogatókat.
A félkör alakú Odeon színház lépcsőzetes ülőhelyei és az Augustus uralkodása végén épített bazilika csonka oszlopai között elhaladva kinyílik a tér, és szinte megelevenedik a múlt, amelyben Epheszosz lakói és a messzi tájakról érkezett kereskedők népesítették be az utcákat. Az egymás fölé épített, mozaikokkal és freskókkal díszített függőházak leomlott falai, a Hadrianus császárnak ajánlott templom gazdagon díszített, boltíves bejárata és a köztük futó út, amely Celsus könyvtárának márványhomlokzatáig vezeti, egy nyüzsgő város képét rajzolják ki. Kétségtelen, hogy a valaha 20 ezer tekercsnyi iratot – és a névadó római kormányzó, Celsus sírját – őrző könyvtár ma a legimpozánsabb épület a városban, de Epheszoszban minden kanyar, minden zug izgalmas látnivalót rejt a kőszínháztól a két felszabadított rabszolga, Mazeusz és Mitriadesz monumentális kapuján át az útmenti márványlapra festett lábnyomig, amely az epheszoszi bordélyházat hirdette.
Valódi időutazásban is részünk lehet az Ephesus Experience Museumban, ahol a modern technológia segítségével elevenedik meg a múlt. Az immerzív élmény visszarepít bennünket a Római Birodalom időszakába, amelyben a fénykorát élő Epheszosz utcáit róhatjuk, teljes pompájában csodálhatjuk meg az Artemisz-templomot, még többet tudhatunk meg a korról, amelyben az emberek és az istenek világa közötti határ elmosódott, és szemtanúi lehetünk a földrengésnek, amely Epheszosz hőskorának a végét jelentette.
Szardeisz Artemisze
A pipacsokkal borított földhalmok mögül először a görög tornacsarnok ék alakú teteje tűnik fel, majd szépen lassan a hamvaikból feltámasztott márványoszlopok és falmaradványok, de a köztük húzódó vadvirágos buckák még megannyi titkot rejtenek. A romok között ma már csak kóborkutyák élnek, pedig a Manisa tartományban található Szardeisz egykor virágzó város volt, a hellenisztikus és a bizánci kultúra jelentős központja.
A legenda szerint Szardeisz gazdagságát egy kapzsi király meggondolatlansága alapozta meg. Mikor Midász hazavezette Dionüszoszhoz a phrügiai parasztok fogságába került nevelőapját, jótettéért cserébe kérhetett valamit a bor és mámor istenétől. A király azt kívánta, hogy amihez csak ér, változzon arannyá, de az öröme nem tartott sokáig, hiszen arannyá váltak szerettei és arannyá vált az étel és az ital is a keze alatt. Könyörgött Dionüszosznak, hogy vegye vissza az ajándékát, az isten pedig megkönyörült rajta, és azt tanácsolta, hogy mártózzon meg a Szardeiszt átszelő folyó vizében, hogy így lemossa magáról az átokká lett áldást. Dinonüszosz és Midász története természetesen csak legenda, azonban a lüdiaiak szerencséjét valóban a Szardeisz hordalékában talált arany jelentette. Mellette az ipar és a fejlődő kereskedelem biztosította a város gazdagságát.
Szardeiszhez egy másik híres uralkodó, mégpedig Krőzus neve is köthető. A történészek úgy hiszik, ő volt az első, aki arany és ezüst érméket veretett az i. e. 7. században ezzel megalkotva a pénzt, mint fizetőeszközt. Szardeiszt Nagy Sándor sem kerülte el. Miután i. e. 334-ben a perszák felett győzedelmeskedve elfoglalta a várost, majd visszaállította a régi lüd szokásokat és törvényeket, hellenisztikus uralkodók évszázadai köszöntöttek be. Ekkoriban kapta Szardeisz erős, görög jellegét – görög stílusú házak, intézmények épültek, a falakra görög feliratok kerültek, ezek némelyike még ma is olvasható –, és nem sokkal később telepedett le az az ókor nagy részében is fennmaradt zsidó közösség, amely felépítette a zsinagógát. Csarnokának fennmaradt falai és mozaikmaradványai erről a korról mesélnek mindazoknak, akik ma megfordulnak a romok között.
Szardeiszben sétálva felfedezhetjük a bizánci kor üzletsorát is. A kis helyiségek többek között tavernának, festékkészítő műhelynek adtak otthon, esetleg üveg- vagy fémárut értékesítettek. Egykor márvány vagy csempe borította padlójukat, és létra vagy lépcső vezetett felső szintjükre, ahol lakóhelyiséget vagy raktárt alakítottak ki.
A város leglátványosabb épülete ma az egykori tornacsarnok, amelynek oszlopos nyugati falát részlegesen helyreállították. Gazdag márványdíszítése miatt Márványudvarként is emlegetik. A hozzá tartozó, hátsó helyiségben fürdő kapott helyett, ahol valahavolt medencét fedezhetünk fel, a palaisztrából, vagyis a különböző küzdősportok gyakorlására kijelölt, oszlopsorokkal szegélyezett udvarból azonban csak egy fűvel benőtt, üres tér maradt.
Krőzus nyomán egy újabb elképesztő szardeiszi helyszínre jutunk. A várostól néhány kilométerre bukkanunk rá a szardeiszi Artemisz-templomra, amelynek az építését az ókori lüd király jelentős összeggel támogatta. Valaha a világ negyedik legnagyobb ión temploma volt, amely mind méreteiben, mind fontosságában az epheszoszit követte. Ugyan az épületből mára csak csonka oszlopok és a márványfalak romjai maradtak, nem nehéz elképzelni, hogy milyen hatással lehetett az ókori zarándokokra, akik a templomot rejtő völgybe érkeztek. A fölé tornyosuló, drámai hegycsúcsok és a meredek, füves lejtők még ma is megidézik a természet védelmezőjeként is ismert Artemisz istennő szellemét.
Blaundus, a kanyonváros
Uşak tartományban járunk csupán pár órányi autóútra az Égei-tenger tengertől. A táj lankás lapos és kopár, de ne higgyük, hogy csak átutazásra érdemes, hiszen az ország egyik lélegzetelállító természeti csodáját rejti. Persze ehhez le kell térni az útról, ki kell szállni a kocsiból. Az Ulubey határában a hullámzó fűtenger megtörik és több mint száz méteres mélységbe bukik alá. Az Ulubey kanyon tárul fel előttünk, a világ második leghosszabb kanyonja, amely 72 kilométerével a Grand Canyont követi. A csipkézett sziklafalakkal szegélyezett árkot két folyó is átszeli, nem véletlen, hogy ebben a megkapó környezetben épült fel az ókori város, Balundus.
A várost az i. e. 3. században feltehetően makedónok alapították, akik Anatóliában maradtak Nagy Sándor hadjárata után. Aranykorát később, a rómaiak uralma alatt élte. A kanyon fölé nyúló földnyelven tízperces sétával jutunk el a már feltárt romokig, de utunkat addig is a múlt emlékeit rejtő, füves buckák és a föld alól elősejlő kőtömbök kísérik. A városkapuhoz közeledve, egyre többet sejtetnek Blaundus befejezetlen körvonalai. Feltűik a stadion, a színház, a Démétérnek állított templom és más épületek romjai.
Blaundus feltárása még tart, de ha szeretnénk többet tudni a bronzkorba nyúló történelméről, érdemes ellátogatnunk Uşak első, 1970-ben létesült múzeumába, az Uşaki Régészeti Múzeumba, amelynek kiállítása a környéken talált leleteken keresztül enged bepillantást a valaha itt élt civilizációk hétköznapjaiba. Legizgalmasabb tárgyai a Krőzus nevéhez fűződő lüdiai kincsek, amelyek között művészi finomsággal munkált használati tárgyakat és ékszereket találunk közöttük a szárnyas tengeri lovat ábrázoló melltűvel.
Bukolikus idill Aizanoiban
A Küthayában található Çavdarhisar nevű faluba érkezve izgalmas jelenetnek vagyunk szemtanúi. Egy kicsi, füves téren ősöreg fa terpeszkedik, lombját az alatta legelésző birkák fölé teríti. A juhász göcsörtös törzsének veti a hátát, és hol a mellette birkózó kutyákat figyeli, hol felénk somolyog. Nem érti, hogy miért figyeljük tátott szájjal a jelenetet. Az izgalmunk oka, hogy a birkákat nem egy egyszerű füves területen terelte össze, az állatok között repedt kőtömbök, íves falmaradványok és az ég felé nyújtózkodó oszlopok állnak. Az ókori Aizanio macellumán állunk, amelynek különlegessége, hogy innen származik az infláció fogalma.
A Római Birodalom idején a macellumok olyan állandó boltokkal és lakóépületekkel berendezett piacok voltak, ahol a hét minden napján húst, halat, zöldségeket és más élelmiszereket árultak. Az aizanoi macellum volt a világon az első, ahol megpróbálták felvenni a harcot az infláció ellen és rögzíteni az árucikkek árát, akár tojásról, akár élő oroszlánról volt szó.
Aizanoi i. e. 133-ban vált a Római Birodalom részévé és még számos izgalmas épületet hagyott az utókorra. Ilyen például a macellumtól nem messze található, a görög színház és stadion ötvözéséből született komplexum, amely az ókorban egyedülálló megoldásnak számított.
A város fő szentélyét, a Zeusz-templomot az i. sz. 1. és 2. században az Aizanoi fölé magasodó dombra emelték. Az ásatások alatt előkerült Kübelé szobor, amely valaha a timpanon részét képezte, arra enged következtetni, hogy egyszerre két isten előtt tisztelegtek az épülettel. Míg a fenti szint a frígektől átvett istennőhöz tartozik, a föld gyomrában található kamra – amelyet ma már csak galambok laknak – arra a legendára utal, miszerint Zeusz egy Aizanoi közeli barlangban született. A Bizánci Birodalom alatt templomnak használták a szentélyt, később pedig az anatóliai mongol invázió alatt tatár erődjévé vált – erről tanúskodnak a középkori graffitik: a falra vésett nyilazó lovasok vagy zenélő muzsikosok figurái.
A Zeusz-templom tökéletes példája annak, hogy Anatólia az őskortól kezdve számtalan civilizációnak volt otthona. Az elmúlt évezredekben népek jöttek és mentek, telepedtek le vagy hódítottak. Jártak itt többek között hettiák, frígek, lüdök, perzsák, görögök, rómaiak, mongolok, arabok, szeldzsuk és oszmán törökök. Törökországban jelenleg huszonnyolc régészeti lelőhely található, amelyek az újkőkortól a Római Birodalom évszázadaiig a valaha itt élő népek múltjába engednek bepillantást. A rejtélyek övezte Göbekli Tepének és a legendás Trójának otthont adó ország számtalan felfedezésre váró helyet rejt még azok számára, akik valódi időutazásban szeretnének részt venni.
Kiemelt kép: Canva; további fotók: Fejes Réka
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: 5 lélegzetelállítóan szép kikötő Horvátország partjainál!
