Egyszerre pörget fel és lassít le – A vietnámi zen kávé titka

Vietnámban a kávézás sokkal inkább jelenti az élvezet hosszúra nyújtott pillanatait, mintsem a kora reggel sebtében felhajtott napindítót, ezért a kávé elkészítését sem veszik félvállról.

Az ázsiai kultúra merőben eltér az európaitól. A vietnámiak főként kávézókban ücsörögve, jó társaságban fogyasztják a kávét, hiszen számukra az kávézás a pillanat megéléséről és a baráti beszélgetésekről szól.

Megérkezett a kávé

Az első kávécserje 1857-ben, egy francia lelkész jóvoltából érkezett Vietnámba, azonban ez közel sem jelentette a kávé kultúra virágzásának kezdetét, hiszen az arabica típusnak nem kedveztek a helyi időjárási körülmények. A várva várt sikert aztán a robusta hozta el, de a kávéipar igazán csak a vietnámi háború végeztével, a 90-es években tudott fellendülni. Ettől kezdve azonban nem volt megállás: Vietnám mára a világ második legnagyobb kávé exportőre, a robusta fajtával viszont mindenkit maguk mögé utasítanak.

Zen életérzés

„A viet kávé, az úgynevezett phin lecsepegtetése szinte relaxáló művelet, ad egy különleges pluszt a kávézáshoz: nem sietnek, nem csak felhajtják a feketét, hanem a kávézókban várják, hogy az asztaluknál készüljön el a serkentő reggeli ital, ami a cukrozott sűrített tejnek köszönhetően desszerté válik. Van, aki ezért zen kávénak hívja” – magyarázza Nguyen Thuy Phuong, akinek a nevéhez olyan budapesti ázsiai éttermek kötődnek, mint a KHAN, a SÁO, a QUÍ vagy az OPIUM.

A vietnámi kávé készítése valóságos rituálé! Hozzá a phin filterre lesz szükségünk, ami egy apró, pohárra helyezhető rozsdamentes acél szűrő. A slow living életfilozófiába illő folyamat során a filtert forró vízzel melegítjük át, a kávé pedig körülbelül 4-6 perc alatt csepeg le. Amellett, hogy a zen-kávé elkészítése garantáltan behúzza a kéziféket egy pörgős nap közepén is, a vérnyomásunk sem szökik a magasba, miután minden kelléket beszereztünk az elkészítéséhez, hiszen a speciális szűrőn kívül semmi másra nincs szükségünk.

Desszert

A vietnámiak a kávét desszertként is fogyasztják. A krémes állag és az édes íz titka pedig nem más, mint a tojás, ami kevésbé savas, lágy ízvilágot kölcsönöz az italnak. Ha szeretnéd kipróbálni, a KHAN Egg Coffe receptjével neked is autentikus vietnámi ízélményben lehet részed.

Hozzávalók

  • 2 tk cukrozott sűrített tej 
  • 2 db tojássárgája
  • 2 tk kanál méz
  • 2 tk nádcukor
  • 1,5 dl kávé

Elkészítés

Keverd el a tojássárgájákat a nádcukorral és a mézzel, majd kézi habverővel verd fel. Ha már kezd fehéredni, apránként add hozzá a sűrített tejet és addig habosítsd, amíg közepesen kemény lesz, és kissé kifehéredik. Melegítsd át egy vastag falú üvegpoharat forró vízzel, töröld szárazra, majd készíts el egy adag forró espressot az átmelegített üvegpohárba. Végül kanalazd a kávé tetejére óvatosan a krémes állagú tojáshabot.

Tipp!

Ha igazán autentikus élményre vágysz, mindenképpen a hagyományos filteres csepegtetéssel készítsd el a kávét! Tálald meleg vízfürdőbe állítva, így egyszerre kápráztathatod el a vendégeidet és tarthatod hosszabb ideig melegen a kávét.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: jöhet egy finom jegeskávé?

Fotó: Erdőháti Áron

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...
vorosfeny_terapia_Staten Island Ferryhawks - Kelsie Whitmore Feature

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

Sisakok, arcmaszkok, fényágyak: a vörösfény-terápia látványosan betört a szépségiparba és a mindennapi rutinokba. Az ígéretek sokrétűek: fiatalosabb bőr, gyorsabb regeneráció,...

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Karafiáth Balázs új könyve, A tudatos törzsfőnök titka elsőre úgy tűnhet, hogy vezetőknek íródott, néhány oldal után azonban világossá válik,...
fuveszkert_foto_adam_szedlak_flickr

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?

Budapest VIII. kerülete, vagy más néven Józsefváros elsősorban forgalmas negyedeiről és tereiről ismert. A Palotanegyed vagy éppen a Corvin-negyed számos...

EZ IS ÉRDEKELHET

kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?

Hullámokon túl: egy marokkói nő története, aki új irányt adott a szörfözésnek

Az önazonosság lett az új szépségideál – megnyílt az MDExpert Clinic

Mit ér a siker, ha közben túl sokat adunk fel magunkból? – Krizsó Szilvia vendége Szakonyi Eszter