Egy részem mindig is imádta a nagyvárosi pezsgést, de egy másik már az első napon beleszeretett abba az életbe, ami egy apró olasz faluban fogadott. Itt azonnal azt éreztem: ezek az emberek valóban élnek, de úgy igazán. Mert jelen vannak, figyelnek egymásra, a közösség az életük szerves része, és képesek meglátni mindazt a szépséget, ami mellett mi sokszor észrevétlenül rohanunk el.
Most közkinccsé teszek 7 olyan személyes útravalót, amelyeket az olasz kisközösségek világából hoztam magammal haza, és amelyek alapjaiban változtatták meg az életem.
1. Dolce far niente – Édes semmittevés
Ez talán az egyik legismertebb olasz szállóige, mégis sokszor alulértékeljük a jelentését. Kevesen értik igazán, és még kevesebben képesek mélységében megélni a semmittevést. Ma már jól tudjuk, hogy a nyugati világ legtöbb egészségügyi problémáját a stressz és a mentális túlterheltség okozza, mégis a legtöbben úgy érezzük, a pihenés egyfajta luxus, és minden pillanatban tennünk „kell” valamit. Pedig nincs így, éppen elég lenne, ha megtanulnánk jelen lenni.
2. La felicitá é una via – A boldogság egy út
Kevés dolog van, amiben annyira hiszek, mint az, hogy pont ugyanannyi energiába telik boldognak és derűsnek lenni, mint boldogtalannak vagy dühösnek. Ez az egyik olyan gondolat, amellyel igazán tudok azonosulni, és ami pontosan visszaadja azt is, ahogyan az olaszok az életre tekintenek, és ahogyan a legnehezebb pillanatban is tudják az örömöt és az életigenlést választani.
3. Il troppo stroppia – A túl sok árt
Nem sok olyan olasszal találkoztam még, aki grandiózus álmokat hajszolt volna több pénz vagy nagyobb ház reményében, ám annál több olyannal, aki sokat mesélt arról, hogy mennyivel jobb beérni a kevesebbel, a jó élettel, a túl sok hajszolása helyett.
4. Chi si ferma a godere, non perde tempo – Aki megáll, hogy élvezze az életet, nem vesztegeti az idejét
Sehol a világon nem találkoztam olyan nemzettel, amely annyira meg tudja élni a szépséget és az élet leghétköznapibb örömeit mint, az olaszok. Legyen az az első korty prosecco, az első falat étel, egy jó beszélgetés vagy a nap sugarai. Az öreg bácsik délutánonként a piazzákon épp ezt csinálják. Te mikor álltál meg utoljára egy pillanatra élvezni az élet legapróbb szépségeit?
5. Ogni giorno è un nuovo inizio – Minden nap egy új kezdet
Minden nap egy új esély arra, hogy újrakezdj, legyen az bármilyen kicsi vagy nagy dolog, tartják az olaszok. Fiatalabb koromban, nem sok dologban voltam biztos, de abban igen, hogy szinte minden a hozzáállásunkon múlik. Azt most már biztosan állítom, hogy az élet engem igazolt, mert ebben csak biztosabb lettem minden egyes nappal és minden új tapasztalattal.
6. Finché c’è vita, c’è speranza – Amíg van élet, van remény
Ez nagyon szorosan kapcsolódik az előző gondolathoz, de van mögötte egy mélyebb réteg is. Meggyőződésem, hogy a remény valójában a hitből születik, és itt most nem a vallásos értelemben vett hitre gondolok. Inkább arra, hogy hiszel magadban, az életben, a sorsban, vagy egyszerűen valamiben, ami nagyobb nálad, és ez tovább tud lendíteni a nehézségeken. Talán azért tudnak annyira reményteliek maradni az egyszerű olasz vidéki emberek is, mert ők még őrzik a kapcsolatot a belső hangjukkal.
7. Non tutti i mali vengono per nuocere. – Nem minden rossz azért jön, hogy ártson
Nagyon mélyen tudok kapcsolódni ehhez a kultúrához, mert úgy érzem, az olaszok, és különösen a vidéki „egyszerű” emberek hatalmas önismerettel bírnak. Nem a tankönyvi pszichológusok által tanított önismerettel, hanem a tapasztalati úton megszerzett bölcsességgel, vagyis amikor a kapcsolódás természetes és önmagunk ismerete mindennapi. Nekik egy olyasfajta kapcsolatuk van a saját lelkükkel, amihez mi, városi, túledukált, túlcizellált emberek hosszas terápiával próbálunk visszatérni.
Ezt a cikket éppen Toszkánából írom, egy faluból, amelynek összesen négy utcája, egy bárja egy temploma és egy kisboltja van, kevesebb mint száz lakossal. Ha egy olyan helyet keresel, ahová igazán elmenekülhetsz a világ zaja elől, de közben egy kicsit úgy érezheted magad, mintha otthon lennél, a Casa Deliziánál nehezen találnál jobbat.
Fotó: Bóta Éva
