Amikor megkaptam a könyvet Szabados Ágitól, aki a kötet kiadója – láttam, hogy a műved alapgondolata a törzsi működés. Mikor kezdett el ez a téma igazán foglalkoztatni?
A téma nagyon régóta dolgozik bennem. Mindig is érdekelt, hogyan működnek az emberi közösségek. Hogy mi tart össze minket valójában, hogyan szerveződnek a különféle csoportok, miért érzünk bizonyos helyeken otthonosságot, máshol pedig idegenséget. Aztán amikor a PhD tanulmányaim részeképpen elkezdtem humánetológiával foglalkozni, sok minden a helyére került bennem. Az például egészen lenyűgözött, amikor megértettem, hogy a nyelvnek és a pletykának milyen óriási szerepe volt a törzsek kialakulásában. Az, hogy mi ketten beszélünk egy harmadikról, jelen esetben Ágiról, az már valójában társadalmi hálót sző. Régen a főemlősök egymás bundáját kurkászták, az volt a kapcsolódás egyik formája. Az embernél ezt felváltotta a pletyka, a történetmesélés és a közös konstrukciók megteremtése. Közös történeteink lettek arról, kik vagyunk, honnan jöttünk, merre tartunk.
Olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy valójában nem is a törzsről írsz, hanem a törzs hiányáról.
Szerintem ez a hiányérzet sokakban meg van, még akkor is, ha ezt nem tudják pontosan megfogalmazni. Nekem is van erről egy erős élményem. Gimnazistaként elmentem nyári táborba, ahol valami egészen különleges közösségi impulzust tapasztaltam meg. Abban az egy hétben minden adott volt: szabadság, bizalom, összetartozás.

A tanáraink sem klasszikus tekintélyfiguraként működtek, inkább afféle megtartó keretet adtak az egésznek. Emlékszem, amikor hazamentem, elsírtam magam. Nem értettem pontosan, mi történik bennem. Egy évvel később ugyanez megismétlődött. Megint hosszan sírtam. Mintha az idegrendszerem hirtelen megértette volna, milyen érzés valahová igazán tartozni, és amikor ez megszűnt, az nagyon fájt. Azt hiszem, azóta is ezt a kapcsolódási minőséget keresem valahol.
Bennem viszont többször felmerült, hogy vajon mennyire idealista ez a kép, amit a törzsfőnökről festesz?
Mert én még nem nagyon találkoztam olyan vezetővel, akit az foglalkoztat, hogyan legyen jobb főnök.
Sajnos értem, mire gondolsz. És az az igazság, hogy a tapasztalatod nem egyedi. Tényleg kevés az olyan vezető, aki valódi önismereti munkát végez. Talán tízből egy itt Magyarországon. Viszont közben azt is látom, hogy elkezdődött a változás. Egyre többen kezdik felismerni, hogy a szervezetük működése valójában pontos tükre a saját belső világuknak. Sok vezető például azért hajtja túl magát vagy a cégét, mert valamit bizonyítani akar. Ez abból ered, hogy korábban, nem tapasztalta meg, hogy ő elég jó, elég értékes, csak úgy, ahogy van. Ez ma egy forradalmi gondolat, hogy értékes vagy csak azért, ami veled megszületett, amit Te hozol a világba. Sokan ezért kívülről próbálnak felépíteni valamit, ami belülről hiányzik. Meg lehet, hogy birodalmat épít valaki, státuszt, sikert ér el, de közben ugyanaz a belső feszültség működteti. Coachként sokszor azt látom, hogy az emberek nem a valódi erejükből működnek, hanem az erőlködésből. És a kettő között óriási különbség van.
Az az érzésem, hogy a törzsi lét valahol a túlélésről is szól. Mintha a modern világ újra efelé sodródna.
Szerintem ez egyáltalán nem elképzelhetetlen. Nem feltétlenül valami posztapokaliptikus Mad Max-világra gondolok, hanem arra, hogy az emberek újra rá lesznek utalva valódi emberi közösségekre. Hogy egyszer csak mindennél fontosabb lesz, tudni kik azok, akikkel számíthattok egymásra.
A könyvben finoman, de érezhetően jelen van a saját történeted is.
Szerintem minden szerző benne van a saját könyvében. Nem is lehet máshogy írni. Persze voltak részek, amiket nehéz volt megfogalmaznom. Főleg úgy, hogy közben ne bántsak meg embereket. De igen, ez a kötet sok szempontból az elmúlt harminc évem lenyomata.
Az interjú végére muszáj megkérdeznem: ez a könyv inkább lezárása egy hosszú útnak, vagy valami új kezdete?
Mondjuk úgy, hogy összefoglalása. De közben van bennem egy nagyon erős érzés, hogy megérkeztem. Rengeteg mindent próbáltam az életemben, sokszor évekkel a kor előtt jártam bizonyos dolgokban, aztán továbbálltam. Most viszont először érzem azt, hogy nem akarok máshová menni. Hogy ez a munka – emberekkel dolgozni, cégekben a törzsépítést támogatni, elvonulásokat tartani – az én utam.
A Karafiáth Balázzsal készült teljes interjút a Remind Bookazine nyári lapszámában olvashatod el.

