Szűcs Péter számára az otthon nem feltétlenül egyetlen helyet jelent. Berettyóújfalu, ahol született, és budapesti otthona is olyan biztos pontok, ahová bármikor visszatérhet. Talán éppen azért tud mindig szabadon útnak indulni, mert vannak helyek és emberek, amelyekhez mindig visszatérhet.
De az út nála nem egyszerűen kilométerekről szól. Sokkal inkább arról, hogy mi történik az emberrel, amikor kikerül abból a közegből, amelyben minden ismerős és kiszámítható.
A világjárás valójában önismereti út
Szűcs Péter szerint az egyik legfontosabb dolog, amit az embernek meg kell tanulnia, az önismeret. Nem elég ugyanis nagyot álmodni, hanem azt is tudni kell, hogy kik vagyunk, miben vagyunk jók, mire vagyunk képesek és mire nem.
Merthogy az író szerint mindenki jó valamiben, a kérdés csak az, hogy megtaláljuk-e, miben.
Ehhez az ambíciónál sokkal fontosabb, hogy olyan csináljunk, amit szeretettel és szenvedéllyel tudunk végezni. Ekkor kialakulhat az a harmónia, amelyben az ember jól érzi magát a saját bőrében. Nem véletlen, hogy a Dharma című regényének is az a központi gondolata, hogy hogyan lehet megtalálni azt az utat, amelyen az ember önazonosan tud létezni, miközben másoknak is ad valamit.
A saját út megtalálásához azonban nem elég csak felismerni, hogy mi mire vágyunk. Döntéseinkért a felelősséget is vállalnunk kell.
Egyedül lenni nem ugyanaz, mint magányosnak lenni
Az egyedül utazás különösen erős tanítóhelyzet. Amikor nincs mellettünk senki, akire átruházhatnánk a döntéseinket, egyszer csak szembesülünk azzal, hogy minden rajtunk múlik.
Hol alszunk? Merre indulunk? Mit csinálunk, ha valami nem a terv szerint alakul?
Szűcs Péter ezért az egyedül utazást egy terápiához hasonlítja, mert olyan helyzetekbe hoz, amelyekben gyorsabban kiderül, mire vagyunk képesek. Mindez rávilágít arra, hogy az egyedüllét és a magány nem ugyanaz.
Lehet valaki egyedül úgy, hogy közben tökéletesen jól érzi magát a saját társaságában. Sőt, az önmagunkkal töltött idő akár az élet egyik legjobb része is lehet. A magány ezzel szemben éppen arról szól, hogy nem érezzük jól magunkat egyedül. Ez egy fontos felismerés egy olyan világban, amely folyamatosan arra ösztönöz bennünket, hogy kapcsolódjunk, reagáljunk, jelen legyünk és elérhetők maradjunk.
Nem kell mindig történnie valaminek
Az utazás arra is megtanította az írót, hogy az idő véges. Amit egyszer elmúlt, azt már nem kapjuk vissza. De ez nem azt jelenti, hogy minden percet teljesítménnyel kell megtölteni, éppen ellenkezőleg. Szűcs Péter szerint a harmóniához az is hozzátartozik, hogy tudjunk pihenni, unatkozni, egyszerűen csak jelen lenni.
Utazás közben például gyakran beül egy helyi kávézóba, és hosszú ideig csak figyeli az embereket. Nem a telefonját nézi, nem az órát, nem akar feltétlenül semmit csinálni. Nézi az anyát a gyermekével, a férfit a feleségével, mert szerinte a történetek sokszor akkor érkeznek meg, amikor nem keressük őket görcsösen.
Ez a fajta figyelem pedig nemcsak egy idegen városban működik. Az egyik legszebb felismerése éppen az, hogy minél többet lát a világból, annál frissebben tud ránézni arra is, ami közvetlenül körülveszi. Nem kell mindig messzire menni ahhoz, hogy felfedezzünk valamit.
A szabadságnak is ára van
Szűcs Péter tíz éve él olyan életet, amelyet maga épített fel. A függetlenség azonban nem azt jelenti, hogy minden könnyűvé vált. Mindezt úgy fogalmazta meg, hogy mindennek van ára.
A kívülről irigylésre méltó utazások, a szabadság és az élmények mögött munka, bizonytalanság, veszteségek és lemondások is vannak. Az Instagramon általában csak az látszik, hogy valaki éppen a Machu Picchunál áll vagy egy egzotikus helyen kávézik. Az odáig vezető út már kevésbé. Ezért különösen fontos, hogy ne mások életéhez mérjük a sajátunkat. Lehet, hogy valaki más életformája lenyűgözőnek tűnik, de attól még nem biztos, hogy nekünk való.
