Túl vagytok a darab bemutatóján, hogy érzed magad? Elégedett vagy?
Igen, abszolút. Szerencsére nagyon jó közönségünk volt, sokat számít, hogy milyenek a nézők. A bemutatón halálosan fáradt volt mindenki, mert a próbák utolsó tíz napját lényegében bent töltöttük a színházban. Ugyan a Centrál Színháznak is van egy erős társulata, de manapság mindenki mindenfelé dolgozik, állandó volt a jövés-menés. Előfordult, hogy partner nélkül próbáltam, mert mindenki filmezett, tévézett, szinkronban volt. Úgyhogy nagyon össze kellett kapnunk magunkat az utolsót tíz napon. A férjem, (Puskás Tamás igazgató) aggódott is azután, hogy megnézte a próbát, de én nyugodt voltam, mondtam neki, hogy ne aggódjon. Ott voltam szinte minden próbán, láttam alakulni a jeleneteket, azokat is, amelyekben nem vagyok benne, és tudtam, hogy végül mindenki szuper lesz.

A rendező, Puskás Samu a fiad, ő is elégedett az eredménnyel?
Samu higgadtan, eréllyel, magabiztosan, nagy nyugalommal vezette a próbákat. Mintha egy öreg, tökös rendező lenne! Egyébként bizonyos értelemben az is, mert ugyan még csak huszonhét éves, de ebből több, mint húszat színházban töltött. És nemcsak a Centrált ismeri. Ő tényleg mindenevő, rengeteg előadást látott Budapesten és külföldön. Minden ötlete ült, a kollegák elfogadták, mindenkivel megtalálta a hangot, fiatalokkal és idősekkel egyaránt.
Idén ünnepli a Central Színház fennállásának huszadik évfordulóját. 20 éve ezzel a darabbal léptétek át a színház küszöbét, akkor Puskás Tamás rendezésében. A kerek évfordulót akartátok ezzel a darabbal ünnepelni?
Igen. Tamásnak jutott eszébe, hogy csináljunk egy retro évadot, elevenítsünk fel régi a sikereket. Volt, amit a Covid rabolt el tőlünk, volt, amit már régen nem játszunk. Így újítottuk fel a Nem félünk a farkastólt, a Delilát, Molnár Ferenc kis gyöngyszemét, de tejesen új szereposztásban játszuk a Függöny felt, Michael Frayn komédiáját is. A Fekete Péter, mindenki kedvence, anno tíz évig volt műsoron, kisebb nagyobb megszakításokkal, de már tíz éve nem játszuk. Ez idő alatt új közönséget toboroztunk, gondoltuk, ez az örökzöld nekik is nagy örömet jelent majd. A jegyeladásokat nézve úgy tűnik, nem tévedtünk.

Annál is inkább, mert az új rendező, gondolom, új ötleteket hozott a darabba.
Minden más a 20 évvel ezelőttihez képest: a jelmezek, a díszlet, a koreográfia, bekerültek új dalok, és mások a színészek. Csak a főszereplő Magyar Attila és én játszunk benne a régiek közül.
Én nem láttam a húsz évvel ezelőtti előadást, nem tudom, hány éves Magyar Attila, de most fantasztikus energiával játssza a szerepét.
Attila szinte jobban néz ki, mint 20 évvel ezelőtt, jól áll neki az öregedés. Fantasztikus kondiban van, nem csak fizikailag, szellemileg is. Zokszó nélkül próbált, tartotta a társulatban a hitet, hogy minden rendben lesz, időre elkészülünk.

Te mennyire emlékeztél a próbák alatt a régi rendezésre? Sokszor volt déja-vu élményed?
Sok minden visszajött, és ez néha zavart. Kaptam például egy új dalt, amit éppen ezért csak nagy nehezen tudtam megtanulni. Jött a jelenet, kinéztem a nézőtérre, és a régi dal indult el a fejemben, nem az, amit most kell énekelnem. Rengeteg gyakorlással tudtam csak átlendíteni magam ezen.
Egyébként a régi szerepeim nagy része örökre bennem él.
Például Mását a Három nővérből, vagy az Übümamát bármikor el tudnám kezdeni mondani. Aztán vannak olyan szerepek, amelyeket kiestek már, de egy kis ráfordítással gyorsan visszajönnének. Csak ki kell húzni a megfelelő fiókot. Mindig mondom, ha van egy lépcső a díszletben, amit egy vidéki előadás alkalmával nem lehet felépíteni, a színész biztosan megbotlik, mert képzeletben rálép arra a lépcsőre. A torkunkba beül a dal, az izmaink emlékeznek a mozgásokra, és nem csak a koreográfiára.
A darabbal kapcsolatban a másik izgalmas hír, hogy először játszol Alföldi Róberttel egy színpadon. Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy ő lesz a partnered a darabban?
Hogy most aztán megtudja, hol lakik a magyarok istene. Viccelek! Örültem, hogy végre együtt állunk majd a színpadon, együtt küzdünk, kínlódunk majd a sikerért, és nem lentről, a nézőtérről dirigál majd rendezőként. Így sokkal csendesebb! A Nemzetiben évekig volt az igazgatóm, több darabjában játszottam, voltak nagy sikereink. Színészként teljesen más, mint rendezőként. Egy normális kolléga.

Ha már a szerepekről beszélünk, engem nagyon érdekel, hogy a színpadon hogy tudod félretenni az anyai szerepet, amikor a saját fiad rendez?
Nekem ebben nagy rutinom van. Apám és anyám is színészek voltak, a nagybátyám, Zolnay Pál filmrendező volt, és az első férjem, Gothár Péter, mint tudjuk, szintén az. Volt kivel gyakorolni, hogyan kell szétválasztani a színházat és a magánéletet. A férjemmel Puskás Tamással például közel negyven éve gyakoroljuk. Samuval abszolút biztonságban éreztem magam a színpadon, elfogadtam mindent, amit mondott. Sőt neki kevesebbszer beszéltem vissza, mondtam el, hogy mit gondolnék én, mint általában szoktam. Samut az Isten is rendezőnek teremtette. Meg egyébként sok másnak is, mert igen sokoldalú tehetség. Kiválóan rajzol, ír, az online kommunikációban verhetetlen. Ha gyönyörűek a jelmezek meg a díszlet, abban is vastagon benne volt. Először product designer szakot végzett Londonban, majd filmszínész szakot Los Angelesben.
Visszatérve a Fekete Péterhez, szerinted mi a sikerének a titka? Miért szeretik a nézők annyira? Mi az az üzenet, ami még ma is, a 21. században átmegy?
Ez a darab az örök kisember dicsérete. A kapitalista tülekedés kérlelhetetlenségével, lelketlenségével, szívtelenségével szemben, a szerelem és a művészet erejéről mesél édesen, bohókásan. Színészként nagyon jól érzem, hogy ez mennyire átfűti a közönséget, jólesik nekik. Mert ez ma is abszolút aktuális mese! Nem beszélve a mindenki által ismert dalokról: Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott, Holdvilágos éjszakán, Lesz maga juszt is az enyém és mind a többi! Középen pedig a Chaplint idéző örök kisember, a mi Chaplinünk, az ellenállhatatlanul vicces és peches Fekete Péter.
Fotók: Centrál Színház
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Bata Évával készült interjúnkat is!