Szilágyi Gábor podcastműsorában a színésznő ma már hálával tekint vissza ezekre azokra az élethelyzetekre, amelyek választás elé állították. Elsősorban azért hálás, hanem az adott szituációk formálták őt, vagy, ahogyan a barátnőjétől megtanulta: minden gyáva döntésnek van következménye, és minden bátor döntésnek van hozama.
A játék szabadsága az önismeret kezdete volt
Pokorny Lia már gyerekként tudta, hogy színésznő szeretne lenni. Nem a hírnév vonzotta, hanem a játék: az a fajta mély, őszinte jelenlét, amikor egy másik ember életébe helyezkedve fedezhetjük fel saját magunk rejtett részeit is.
A színpad számára sohasem menekülés volt, hanem sokkal inkább eszköz. Egy-egy szerepen keresztül olyan érzésekhez, indulatokhoz, igazságokhoz fért hozzá, melyekkel civilként nehezebb lett volna szembenéznie. A düh, a csalódás, a gyávaság vagy akár az árulás megélése nemcsak szakmai feladat, hanem belső munka is volt számára, és bevallása szerint, gyakran, amit az adott szerep mondatott ki vele, azt a belső énjének is jól esett kimondani. Ez az őszinteség lett később önismereti útjának egyik alapja. A színésznő számára a színház nem menekülés, hanem inkább gyógyulás. Pokorny Lia tudatosan használta a szerepeit arra, hogy miközben a nézőknek adott, önmagát is jobban megértse. Egy-egy karakter, egy helyzet vagy egy konfliktus mindig elindított benne egy belső folyamatot, ami szembesítette önmagával, vagy megtisztuláshoz vezetett.
Megfelelési kényszer és a jelen ereje
A színésznő őszintén beszélt arról a megfelelési kényszerről és a biztonság iránti vágyáról, ami sokáig meghatározta a döntéseit. Bár még ma is előfordul, hogy ezek az „erők” befolyásolnák, de ilyenkor tudatosan megáll, és a jelenre koncentrál. Ez a fajta jelenlét segít kilépni a szorongásból és visszatalálni a valósághoz.
Szégyenből önbecsülés
Pokorny Lia a Tudatos döntések podcastben azt is elmondta sokáig szégyellte, hogy nem vették fel a Színművészeti Főiskolára. Ma azonban már büszke arra az útra, amelyet bejárt. A fordulópont, amikor először ki tudta mondani, hogy „jó vagyok”, 40 éves kora körül érkezett el. Az ide vezető önismereti munka már 25 éves kora óta része az életének. Azonban hiába a sok felismerés és megértés, a régi minták, rossz berögződések időről időre visszatérnek. A különbség ma már az, hogy felismeri őket, és tudja, hogyan, milyen eszközökkel kezelje őket.
A függő gondolkodás felismerése
Az önismereti munka során Pokorny Liának az egyik legnagyobb áttörést az hozta el, amikor nevén tudta nevezni azt, ami fogva tartaja; ez pedig nem más, mint a függőség gondolata és megélése. Ez azonban nem a klasszikus értelemben vett függőséget jelenti, hanem sokkal inkább kapcsolati mintákat, határhúzási nehézségeket és a folyamatos megfelelési kényszert.
„Nem tudtam nemet mondani, nem tudtam egyedül lenni” – meséli. A kapcsolatai gyakran olyan emberekhez kötötték, akikkel valójában nem lehetett biztonságosan kapcsolódni.
Mindez megváltozott: már öt éve annak, hogy egyedül él, és ezt nagyon élvezi, mert ami korábban ijesztő űrnek tűnt, az ma már inkább szabadság. Sőt mi több, Pokorny Lia megtanult határokat húzni, nemet mondani és kiállni magáért. Ennek köszönhetően nemcsak a magánélete alakult át, hanem a karrierje is: saját vállalkozást indított, önálló előadásokat hozott létre, és tudatosabban építi a pályáját.
Amit magunkkal vihetünk
A beszélgetés végén arra kérésre, hogy mi az az esszencia, amit a színésznő másokkal is megosztana tanulságként, az alábbiakat mondta: a változás állandó, és nem csak elvesz, hanem ad is; az életkor nem korlát, hanem lehetőség; nem kell benne maradni abban, ami nem jó. És talán a legfontosabb: a bátor döntések nem azonnal, de idővel mindig meghozzák a gyümölcsüket.
