Ágnes szerint a gyógyulás nem csupán fizikai folyamat, hanem önismereti utazás is, melynek során a test és a lélek kéz a kézben jár. Saját életútja, szakmai tapasztalata és mély emberismerete tette őt azzá a segítővé, aki ma nemcsak a fájdalmat kezeli, hanem annak gyökerét is megérti. A vele készült interjúban arról mesél, hogyan tanulhatunk meg figyelni önmagunkra, miért érdemes komolyan venni a „kis semmiségeket”, és miként találhatjuk meg a belső és a testi egyensúlyt.
Szakértőként miben és hogyan tudod majd segíteni a remind.hu olvasóit?
Alapvetően abban szeretnék segíteni, hogy az olvasók minél jobban megértsék, mi történik a testükben, és hogy tudatosabban figyeljenek magukra. Ugyanis az a tapasztalatom, hogy legtöbben már csak akkor kezdenek el tudatosan foglalkozni magukkal, amikor valami fájdalmas dolgot vagy tüneteket tapasztalnak. Azért nagyon fontos, hogy figyeljünk önmagunkra, mert a testünk már a panaszok kialakulása előtt finom, apró jelzésekkel kommunikál felénk. Nekem az a célom, hogy megmutassam, hogyan tudjuk ezeket az apró jelzéseket jó idejében észrevenni. Továbbá azt szeretném, ha az olvasók a testükre nem ellenségként tekintenének, hanem szövetségesként figyelnének.
Melyek lehetnek azok az intő jelek, amelyekre érdemes odafigyelni?
Azok, amelyekről azt szoktunk gondolni, hogy olyan kis semmiségek, nem is fontosak. Szeretném, ha minél többen megértenék, hogy nem kell megvárni a nagyon erőteljes jelzéseket, nem kell, hogy azt érezzük, már ég a ház, és tüzet kell oltani. Ehhez szükséges, hogy megértsük, mi is történik a testünkben, és hogy megtanuljunk önmagunkhoz együttérzően kapcsolódni. Nagyon sokszor hallom azt a pácienseimtől, hogy most egy nagyon stresszes időszakban vannak, és érzik, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem tudtam tudnak megállni, mert szorít a határidő. Ahogyan az is gyakran kiderül, hogy valaki már hetekkel korábban érezte, hogy ugyan valami furcsa ott a derekánál, de úgy gondolta, majd csak elmúlik, nem kell azzal foglalkozni. Ha észre is vesszük a finom kis jelzéseket, sokszor leginkább elbagatellizáljuk, aminek az az üzenete, hogy nem vesszük komolyan magunkat, a testünk jelzéseit. Szeretném inspirálni az olvasókat abban, hogy újra megtalálják a kíváncsiságot a testük működésével kapcsolatban, hogy értsék, mi is történik bennük, és felismerjék, mik lehetnek azok a finom jelzések, amiket érdemes komolyan venni, mert azzal meg tudjuk előzni akár a nagyobb problémákat is.
Milyen végzettséggel rendelkezel? Milyen speciális területtel foglalkozol?
Egészségügyi alapjaimat a Semmelweis Egyetemen szereztem, ahol gyógytornászként végeztem, majd erre a tudásra alapozva manuálterapeuta lettem. Gyógytornászként kezdtem el dolgozni, évekig voltam rehabilitációs területen, de azt tapasztaltam, hogy bár a mozgásgyakorlatok nagyon hasznosak, de önmagukban nem mindig elegendőek ahhoz, hogy áttörést hozzanak.
Sokszor azt éreztem, hogy ha a tornával sok javulást is tudunk elérni, de valahogy nem mindig megyünk el a falig. Az volt az érzésem, hogy a mozgásgyakorlatokon túl kell, hogy legyen még egy komplexebb segítség. Mindemellett nagyon izgatott foglalkoztatott az is, hogy miért van az, hogy bizonyos gyakorlatsorokra az egyik ember nagyon jól reagált, a másik pedig nem. Nem értettem azt sem, hogy noha a szakmai protokollt követtem, voltak páciensek, akik egy idő után visszaestek, és ugyanolyan fájdalomra panaszkodtak, mint amikkel felkerestek. Voltak rejtélyesnek számító esetek is, amikor úgynevezett vándorfájdalomról számoltak be a pácienseim, akik mindenféle orvosi kivizsgáláson átestek, igazolhatóan anatómiai struktúrához köthető problémájuk nem volt. Ekkor kerestem egy olyan holisztikusabb módszert, ami nem csak a tünetekre és a tüneti kezelésekre fókuszál, hanem rendszerszinten közelíti meg a mozgásszervrendszert, illetve az emberi testet. Így jutottam el a manuálterápiához, ami aztán meg is hozta a felismerést, és választ adott a kérdéseimre. Azóta ezt a rendszerszintű szemlélet követem, és ebben a gondolatmenetben segítem azokat, akik hozzám fordulnak. Ez azt jelenti, hogy nem csak egy fájó testrészben gondolkozom, hanem összefüggésekben, és sosem alapvetően a tüneteket akarom megjavítani, hanem azt keresem, hogy egy adott panasz mögött mi az, amit a testünk próbál megértetni velünk. Ugyanis nagyon sokszor egy fájdalom a testnek csak egy intelligens próbálkozása arra, hogy visszaállítson valamit, ami egykor elveszett. Ezen elvek mentén alakítottam ki a saját szemléletet, ami tulajdonképpen egy integratív és idegrendszer központú szemlélet, amelyben nem csak a gyógyulásra, illetve a gyógyításra, a terápiára helyezem a hangsúlyt, hanem arra is figyelek, hogy fejlesszük az önismeretet, a testtudatosságot, hogy a kliensek megismerjék és megértsék a saját testük működését. Az én specialitásom tehát ez az integratív szemlélet. A terápia mellett nagyon nagy hangsúlyt fektetek az edukációra is, mert ha megértjük, hogy mi miért történik bennünk, mit megtehetünk a javulásunk érdekében, akkor hatni tudunk a testünkre, és sokkal kevésbé leszünk kiszolgáltatva a tehetetlenség, és kilátástalanság érzésének. Már önmagában ez is óriási gyógyító erővel bír.
Milyen panaszok megoldásában tudsz segíteni?
Elsősorban mozgásszervi panaszokkal szoktak hozzám fordulni, legyen az nyak-, váll-, derék-vagy fejfájás, de különböző zsibbadásos panaszok, illetve sport vagy ülőmunka okozta panaszok esetén is nagyon hatékony a kezelés. Olyan esetekben is gyakran felkeresnek, amikor már volt valamilyen orvosi kivizsgálás, készültek képalkotó felvételek, például MR felvétel, röntgen, ultrahang; minden vizsgálati eredmény negatív lett, de a panasz vagy a fájdalom mégsem szűnt meg. Sokan megkeresnek akkor is, amikor nem tudják pontosan, hogy mi lehet a baj, de érzik, hogy valami nem stimmel. Kimerültek, rosszul alszanak, azt érzik, hogy túl sok feszültségnek vannak kitéve, vagy egyszerűen nem érzik jól magukat a bőrükben, és szeretnének valamit tenni. A terápia megkezdése előtt nagyon sokrétűen, különböző tesztekkel, felmérésekkel körbejárjuk a problémát, hogy kiderítsük, honnan induljunk el a gyógyuláshoz vezető úton. Ebben a feltérképező szakaszban gyakran jutunk arra a megállapításra, hogy érdemes a manuálterápiát megelőzően, vagy azzal együtt egy másfajta kapcsolódó módszert is igénybe venni, hiszen az anatómiához köthető egyensúlytalanságok mellett a belső világunk konfliktusai is okozhatnak testi feszültségeket.
Ennek a belső világnak a rendezésében is tudsz segíteni a hozzád fordulóknak, vagy érdemes a manuálterápiát kiegészíteni egy önismereti terápiával is, hogy minél hatékonyabb legyen?
Én a szomatikus önismeretet részesítem előnyben, vagyis azt a megközelítést, amely segít felismerni, hogyan tükröződnek a testben mindazok a történések és érzelmek, amelyek hatással vannak ránk. Tehát amikor önismeretről beszélünk, számomra az nemcsak a belső világunkkal, a pszichénkkel való törődést jelenti, hanem a testtel, a testérzékenyítéssel, a szomatikával dolgozó technikák ismeretét is. Ennek értelmében a manuálterápiát ki tudjuk egészíteni például olyan testfókuszú stressz- és traumaoldó technikával, mint a TRE ®️ módszer. Emellett, ha látom, hogy van rá nyitottság és hasznos is lenne, szoktam javasolni a közös munka során az úgynevezett Ultrarövid Terápiás konzultációt, ami dr. Buda László saját módszere, és ami kiváló arra, hogy rendet rakjunk a belső világunkban, megoldást és új nézőpontot találjunk különböző krízishelyzetekre, vagy meghozzunk egy régóta halogatott döntést, ha szeretnénk változtatni az életünkön.
Szerinted mi az oka annak, hogy egyre több embernek szüksége van akár a te, akár egy mentális vezető segítségére?
A stressz és a mozgásszegény életmód mellett fontos szerepet játszik a profitorientált világunk, a nagy sikerráták, az óriási teljesítménykényszer. Igaz ez a szakmai és a magánéletre egyaránt, ahol sokszor elérhetetlen célokat tűzünk ki magunk elé. Mindezt csak fokozza az a trend, hogy gyakran összehasonlítjuk az életünket, magunkat másokkal. Ebben óriási szerepet játszik a social média, és sokan hamisan egy idealizált képhez mérik magukat, ami önmagában feszültséget és stresszt szül. Mindez egy állandósult készenléti üzemmódba delegál minket, melynek következménye, hogy óriási szakadék keletkezik aközött, ami jól esik, és aközött, amit kényszerből csinálunk. Ezt a szakadékot csak úgy tudjuk idővel áthidalni, ha érzéketlenné tesszük magunkat a biológiai és egyéb szükségleteink iránt. Ebben az eltávolodásban elveszítjük a kapcsolatot magunkkal, a testünkkel, és ezáltal elvesztjük a horgonyt is az életünkhöz.
Ez egy rendszerszintű probléma, ami kihat mindenre a testünkben, és ennek lehet az a következménye, hogy egymástól független panaszokról, mint például a migrénes fejfájás, az emésztési vagy az alvási problémák, kiderül, hogy valójában összetartoznak és ugyanannak „tünet csomagoknak” a részei, amelyek a test-psziché-idegrendszer egyensúlyának a megbomlását jelölik.
Mi az oka annak, hogy ezt a hivatást választottad? Volt valamilyen személyes indíttatásod?
Olyan szerencsés vagyok, hogy én már gyerekként pontosan tudtam, hogy az emberi testtel szeretnék foglalkozni, és szeretnék egy segítői szakmát megtanulni. Sok szempontból egy elég nehéz és traumatikus gyerekkorom volt, ami a meglévő érdeklődésemet tovább nyitotta és tovább vitte, úgyhogy én nagyon korán, már 12 évesen is pszichológiai és önismereti, illetve az emberi testtel kapcsolatos könyveket olvastam. Nagyon érdekelt, hogy hogyan működünk mi, milyen a belső világunk, az anatómiánk, mi történik bennünk. Ez az érdeklődés, a kíváncsiságom és a saját érintettségem vitt el oda, hogy gyógytornász, majd manuálterapeuta lettem. Ezzel egy időben fordultam az önismeret és az azt segítő módszerek felé, melyek személy szerint nekem is sokat segítettek. Sokáig azt gondoltam, hogy egy segítő foglalkozást végző ember nem teheti a kirakatba a problémáit, mert akkor elveszti a hitelességét. Ez akkor minősült át bennem, amikor szinte egyik pillanatról a másikra egy 10 évig épített praxist kellett hirtelen magam mögött hagyni, illetve ugyanebben az időben kaptam egy rosszindulatú diagnózist is. Mindez hozott egy olyan fordulatot az életemben, ami segített újradefiniálni önmagamat, és elvezetett a traumaérzékeny szemlélet felé, valamint megerősített abban, hogy a hivatásomat tekintve jó úton járok. A személyes érintettségem okán felismertem, hogy nagyon nagy jelentősége van annak, ha nem csak a testi tünetekkel dolgozunk, hiszen azok a nehézségek és kihívások, amelyeken lelkileg keresztülmegyünk, megjelennek a testünkben is. Csak a test felől közelítve nem tudjuk ezeket megoldani, mert a test mindig csak reagálni fog a veszélyre, a fenyegetettségre, és arra, ami a belső világunkban jelen van. Ez a felismerés vezetett el végül a különböző traumát kezelő és stresszoldó módszerek felé. Miután több nemzetközi iskolát is elvégeztem a téma kapcsán, akkor értettem meg, hogy mindaz a nehézség, kétség vagy probléma, amit korábban rejtegetnivalónak gondoltam, az sokkal inkább egy óriási erőforrás.
Fotó: pexels.com, freepik.com; Katona Ágnes
