Mi a különbség a vörös fény az UV fény között?
Az égési sérüléseket, a korai öregedést és akár bőrrákot is okozó UV-sugarakkal ellentétben a vörös fény nem ionizáló és rendkívül gyengéd a bőrrel, mutat rá a FOREO szakértője. Nem károsítja a DNS-t és nem roncsolja a kollagént – sőt serkenti annak termelődését. A 620–700 nm (vörös) és 1200 nm (közeli infravörös vagy NIR) közötti hullámhosszon a fény a bőr mélyére hatol, ahol elindul a regenerálódás.
Kutatások szerint a vörös LED-terápia segíthet a ráncok, pattanások, bőrpír, hegek, pigmentfoltok kezelésében, sőt az izomfájdalom enyhítésében, és az alvásra, valamint az anyagcserére is jó hatással lehet. Még a NASA is vizsgálta az űrutazások során a gyógyító erejét!
Hogyan működik a vörös fényterápia?
A kezelés során a bőrt naponta néhány percig vörös fényt kibocsátó készüléknek teszik ki. Az eljárás teljesen fájdalommentes, egy-egy alkalom után nem szükséges pihentetni a bőrt, és a technológia nemcsak bőrgyógyászati klinikákon, hanem otthoni környezetben is biztonságosan alkalmazható. Fontos azonban a folytonosság. Ahogy minden szépségápolási rutin esetében, úgy a LED-terápia esetében is idővel, kitartó használat mellett válnak igazán látványossá az eredmények.
A LED-terápia ezer arca
A vörös fényterápia rengeteget fejlődött, mióta Finsen lefektette az alapjait, az elv azonban ugyanaz maradt: a megfelelő hullámhosszúságú vörös fény serkenti a sejtek energiatermelését, ezáltal beindítja a regenerációt.
A fényterápiát nemcsak a bőrgyógyászatban és a kozmetológiában, hanem rehabilitációs központokban, sebészeteken és sportorvoslásban is alkalmazzák – különösen izomfájdalmak, ízületi panaszok és sportsérülések esetén. A fény fokozza a vérkeringést, gyorsítja a szöveti regenerációt, és csillapítja a gyulladást, sőt egyes tanulmányok szerint az edzés utáni izomláz is jelentősen csökkenthető vele.
Fotó: FOREO
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
