hirdetés
Három emberrel egyszerre interjút készíteni nagy kihívás egy újságírónak, pláne, ha az interjúalanyok családtagok, és el-elmerülnek az emlékek tengerében. Az lett volna a feladatom, hogy kordában tartsam a beszélgetést, ez nem mindig sikerült, olykor magával ragadott a három nő színes egyénisége, a köztük lévő szeretetteli, cinkos kapcsolat, a sok-sok érzelmes történet, amit megosztottak velem. Egyszer Katival azonosultam, hiszen nekem is két gyerekem van. Amikor Lilit és Katát hallgattam, eszembe jutott a saját anyukámhoz fűződő viszonyom. Így született meg ez a cikk.
Kati: Nehéz kérdés, nem igazán tudom megválaszolni, mert az én életemben nincsenek kizárólagosságok. De ahogy rájuk nézek most, az mondanám, hogy Liliben az örökmozgó, vibráló lányt látom, Katára sokkal inkább a nyugalom jellemző. Ezek csak az első benyomások, belül ők ennél sokkal összetettebb személyiségek.
Lili: Szabad ember, azt csinál, amit akar.
De a szabadságnak ára van, és anya nem fél ezt az árat megfizetni.
Ettől olyan kemény nő, nála nincs kecmec.
Kata: Ugyanakkor nagyon törékeny, amit szeretne titkolni, de nem mindig sikerül neki.
Kati: Nagyon sokáig édesapámnak akartam megfelelni, az ő szemével figyeltem a világot. Fölnéztem rá, a legfontosabb ember volt az életemben. Igazából az első tartós kapcsolatom, Lili édesapja volt az első olyan személy, akihez így tudtam kötődni, egész addig úgy éreztem, az apámhoz fogható férfiú nincs a földön.
Lili: Én még ismertem nagyapót, és megértem, anya miért csodálta. Gyerekként nekem is átjött egyfajta finomsággal ötvözött stabilitás, amit áradt belőle. Az egész lénye csodálatos volt, ahogy megfogta a tárgyakat, beszélt az emberekkel.
Kata: Anya is, meg apa is mindig annyira elfogadó és támogató volt velünk, hogy nem alakult ki bennem semmiféle megfelelési kényszer. Egyáltalán nem mondták meg, hogy mit kellene elérnem az életben, ránk bízták azt is, mikor írjuk meg a házi feladatot, abszolút megbíztak bennünk.
Lili: Azt gondolom, ha a szülőket lekötik a saját dolgaik, nem telepednek rá a gyerekeikre. Főleg, ha művészek.
Ha azt látod a szüleiden, hogy van számukra egy fontos dolog, ami kitölti az életüket, elég gyorsan elkezdesz te is a saját dolgaiddal foglalkozni.
Papa, a nevelőapukám fotóművész, nagyon jól elvan a saját világában, a fényképezőgépeivel, lencséivel, kütyüivel.
Kata: Ugyanakkor papa már a gyerekkorunkban a kezünkbe adta a nagyon drága gépeit, megengedte, hogy játsszunk velük, értékelte a random fotókat, amiket készítettünk. Soha nem kezelt le minket, partnernek tekintett.
Kati: Én egy nagyon zárt, szeretetteli világban nőtem fel, amibe a rossz dolgok nem szivároghattak be. Megpróbáltam én is egy ilyen védőhálószerű burkot kiépíteni a családban, de ez egyáltalán nem volt tudatos. Egyszerűen én nem akartam rossz dolgokkal foglalkozni. Az biztos, hogy nem néztünk olyan filmet közösen, amelyben ütik-vágják egymást az emberek.
Lili: Veled nem, de mi simán néztünk ilyen filmeket. (Kata és Lili cinkosan összenevetnek.)
Tovább olvasnál? A Lőrinc Katalinnal, Walters Lilivel és Eifert Katával készült címlapinterjúnkat megtalálod a Remind Bookazine kilencedik számában. Kattints, és rendeld meg most!
Fotó: Lábady István
hirdetés
