A felszín alatt című műsor egy valódi érzelmi utazásra hívja a nézőket. A hét epizódban híres párok az ország egyik vezető pszichológusa, Bibók Bea segítségével kezdenek bele egy közös lelki munkába, melynek célja a problémák felismerése, a konfliktusok feloldása, a fejlődés útján való elindulás. A beszélgetések leginkább egy fő témát járnak mélyen körbe, lelki kihívás elé állítva a párokat, akik végül útravalót kapnak, hogy tovább dolgozhassanak a kapcsolatukon.
Miért vállalta el a műsorvezető szerepét és miért gondolja hasznosnak ezt a műsort?
Meglepett a felkérés, mert alapvetően én nagyon ritkán szerepeltem televízióban, és akkor is inkább vendégként, például reggeliműsorokban. Ugyanakkor két nagyon fontos okom volt arra, hogy végül igent mondjak. Az egyik, hogy ez a műsor rendkívül érzékeny témákat érint, és ha a szereplők ezt publikusan vállalják, akkor azzal rengeteget tudunk segíteni a nézőknek. A bátorságuknak több üzenete is van. Egyrészt az, hogy a híres embereknek is vannak problémáik, és hogy valójában minden ember életének természetes része a nehézség. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a tökéletes élet az, ahol nincsenek problémák, de ilyen egyszerűen nem létezik.
A világunk duális: fekete és fehér, világos és sötét, öröm és fájdalom egyszerre van jelen. Az élet és a halál között zajlanak a különböző minőségű időszakok, és ezek természetes váltakozását el kell tudnunk fogadni. Én a terápiákban is gyakran használom azt a gondolatot, hogy ha nem az éppen aktuális kihívás jelentene problémát, akkor lenne egy másik. Ez nem azt jelenti, hogy bagatellizáljuk a nehézségeket, hanem azt, hogy megértjük: a problémák az élet szerves részei. A másik fontos szempont az volt számomra, hogy ebben a műsorban olyan ismert emberek vállalják fel a nehézségeiket, akiket a közönség sokszor idealizál. Nyilvánosan többnyire a sikereiket látjuk, miközben az életük másik oldala rejtve marad. Az, hogy ők nyíltan beszélnek a problémáikról, szerintem nagyon értékes és hiánypótló.
Korábban több műsor, podcast és közönségtalálkozó vendége volt már, most azonban Ön lesz a házigazda. Mi motiválta abban, hogy műsorvezetőként is kipróbálja magát?
Amikor megjelentek a könyveim, és elkezdtem nagyobb közönség előtt előadásokat tartani, akkor szembesültem azzal, hogy ez számomra egy nagyon természetes közeg. Nem izgulok, könnyen kapcsolódom a közönséghez, és kialakul egyfajta közös „lélegzés”, egy nagyon élő kapcsolat. Ez egy fontos önismereti tapasztalat volt, és felkeltette bennem a kíváncsiságot, hogy vajon egy más típusú helyzetben – például egy televíziós műsorban – hogyan működöm. Én egy parentifikált nő vagyok, aki hajlamos a maximalizmusra, és mindig kíváncsi önmagára, ezért ezt egyfajta önismereti kihívásként is éltem meg. Szerettem volna látni, hogyan reagálok egy ilyen intenzív, új helyzetben. Emellett ott volt bennem az a nagyon erős belső motiváció is, hogy ezzel a műsorral sok embernek tudunk segíteni. Hogy egy kicsit másként kezdjenek gondolkodni a problémáikról, és ne érezzék azt, hogy egy nehézség automatikusan valami végzeteset jelent. Természetesen vannak nagyon súlyos élethelyzetek is, amit én személyesen is megtapasztaltam, amikor 38 éves koromban meghalt a férjem, és végig éltem azt az időszakot, amikor kimondják, hogy egy betegség gyógyíthatatlan. Ez egy rendkívül mély krízishelyzet. Ugyanakkor azt is megéltem, hogy egy ilyen trauma után is lehet tovább élni, sőt, lehet egy nagyon életigenlő személyiséggé válni. Ha az ember megküzd ezekkel a helyzetekkel, akkor képes lehet arra, hogy újra megtalálja az örömöt az életben. Ezek a gondolatok mind bennem voltak, amikor elvállaltam az új feladatot.
Hogyan képzeljük el a műsort? Olyan lesz, mint egy valódi párterápia az Ön rendelőjében?
Nem, ugyanis a terápiában egy folyamatban gondolkodunk, és több alkalmon keresztül dolgozunk együtt a párokkal, így van idő mélyebbre menni. A műsorban szereplőkkel viszont egyetlen alkalommal találkozhattam, tehát ez nem egy terápiás folyamat, hanem inkább egy nagyon intenzív beszélgetés volt. A cél az volt, hogy a párok ki tudják mondani a problémáikat, el tudják mesélni a történetüket. A terápiában az első ülésen is a jelenlegi élethelyzet megértésére törekszem, és csak később kezdjük feltárni a múltbeli okokat. Itt is próbáltunk a jelenre fókuszálni, de természetesen minden attól függött, hogy ki mennyire tudott megnyílni egy ilyen helyzetben.
Nagyon fontos volt számomra, hogy olyan bizalmi légkört teremtsek, ahol ők kapcsolódni tudnak hozzám, és el tudják mondani azt, ami bennük van. Ez nem válhat egy alkalom alatt terápiás kapcsolattá, de a kapcsolódás minősége így is kulcsfontosságú. Meglepő volt számomra, hogy sokan milyen nyíltsággal beszéltek, és milyen komoly felelősséget vállaltak a saját történetükben. Volt, aki nagyon mély érzelmeket élt át a beszélgetés során, és ezek az érzelmi megélések önmagukban is felszabadítóak lehetnek. Mások inkább humorral próbálták oldani a feszültséget, ami szintén egy teljesen elfogadható megküzdési mód. Fontos része volt a műsornak, hogy a párok feladatokat is kaptak. Ezeket részben a helyszínen kellett megoldaniuk, részben pedig otthonra szóltak, de ezeknek is volt utánkövetése. Ezzel azt szerettük volna elérni, hogy a beszélgetés ne záruljon le a felvétellel, hanem tovább dolgozzon bennük.
Voltak olyan párok, akik a műsor után, a kamerákon kívül is folytatták Önnel a közös munkát?
Konkrétan nem, de ez nem jelenti azt, hogy később ne történhetne meg. Ha szükséges, biztosítom számukra a lehetőséget, amint időkapacitásom engedi. Azt azonban fontos látni, hogy egy terápiás folyamat elkezdéséhez idő, elköteleződés és gyakorlati feltételek is szükségesek. A műsorban kapott feladatokat azonban hozzájárulhattak ahhoz, hogy elinduljon bennük egy változást támogató folyamat. Ezek főként saját élményen alapuló gyakorlatok voltak, amelyek segítették őket abban, hogy más perspektívából nézzenek rá a problémáikra, és közösen gondolkodjanak róluk.
Milyen tipikus párkapcsolati problémákkal találkozott leginkább a felvételek során?
Nagyon jól kirajzolódott, hogy sok párnál jelen van a parentifikáció. Ez azt jelenti, hogy az egyik fél túl sok felelősséget vállal magára, és gyakran már gyerekkorától kezdve így működik. Ezek az emberek maximalisták, rengeteg feladatot vesznek magukra, sokszor azért is, hogy a párjukat kíméljék. Ebbe azonban nagyon könnyű belefáradni és kiégni, és sokszor ezt csak akkor veszik észre, amikor már nagyon mély pontra jutottak. A másik oldalon gyakran ott van egy lazább működésű partner, ami önmagában nem probléma, de a különbség feszültséget okozhat. Emellett gyakran megjelennek különböző függőségek is, legyen szó alkoholról, drogokról, szerencsejátékról, pornóról vagy akár érzelmi evésről. Ezek mind komoly hatással vannak a kapcsolatokra. A műsorban szereplő pároknál erős szövetséget láttam, esetükben még a nehézségek ellenére is érezhető volt, hogy összetartoznak, és dolgozni akarnak a kapcsolatukon. Ez óriási erőforrás.
Mikor érdemes párterápiára menni? Létezik olyan pont, ahonnan már nincs visszaút?
A párterápia szinte minden esetben hasznos, mert még akkor is ad önismeretet, ha a kapcsolat végül nem marad fenn. Amikor egy kapcsolatban krízis alakul ki, az tulajdonképpen egy egyensúlyvesztés következménye. Ez megjelenhet megcsalásban, függőségben, kommunikációs problémákban vagy akár szexuális nehézségekben. Ilyenkor a felek eltávolodnak egymástól, de éppen ez a távolság ad lehetőséget arra, hogy újra, tudatosabban közelítsenek. A terápiában ezt a folyamatot kísérjük végig, és segítünk abban, hogy kialakuljon egy új, mindkét fél számára működő egyensúly. Ha pedig a kapcsolat mégsem menthető meg, akkor is egy olyan önismereti munkán vannak túl a felek, amely segíti őket abban, hogy a következő kapcsolatukban már ne kövessék el ugyanazokat a mintákat.
Elképzelhető, hogy nemcsak krízis esetén, hanem a kapcsolat egyensúlyának megőrzése érdekében is érdemes párterápiára járni?
Ha két ember egy párkapcsolatban jól működik, van megfelelő önismeretük, képesek kapcsolódni a saját érzéseikhez, és ezeket kommunikálni is tudják, akkor nincs szükségük preventív párterápiára. Ilyen esetben sokkal inkább az egyéni felelősség kerül előtérbe. Ha valaki azt érzi, hogy elakadása van – például nem tudja kifejezni az érzelmeit, nem tud kapcsolódni önmagához, nem képes határokat húzni a szüleivel szemben, vagy nehézséget jelent számára a konfrontáció –, akkor elsősorban egyéni terápiában érdemes dolgoznia ezeken. A párterápia tehát alapvetően akkor indokolt, amikor már megjelent egy probléma. Fontos ugyanakkor azt is látni, hogy ennek is megvannak a keretei. Például, ha van egy külső kapcsolat egy szeretővel, akkor addig nem lehet érdemben párterápiát végezni, amíg az nincs lezárva. Először döntést kell hozni arról, hogy melyik kapcsolatért szeretne dolgozni az adott fél. Ezek nagyon fontos határok, amelyek nélkül nem működik a terápiás folyamat. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy A felszín alatt című műsor nem terápia, mert a terápia egy zárt, biztonságos térben zajlik, meghatározott időkeretek között. A műsor pedig inkább egy olyan beszélgetés, amely gondolatokat ébreszt, érzéseket hoz felszínre, és arra ösztönzi a párokat, hogy utána egymás között is beszélgessenek ezekről. Már önmagában az, hogy egy pár elkezd másképp beszélni a saját problémájáról, egy nagyon fontos lépés lehet a változás felé.
Ön szerint mi a titka a jó párkapcsolatnak?
Gyakran szoktam javasolni három egyszerű, de nagyon fontos kérdést, amit a párkapcsolat megkezdése előtt szerintem érdemes feltenni a másiknak:
Járt-e már pszichológusnál; hajlandó lenne-e segítséget kérni, illetve hogyan viszonyul ehhez a lehetőséghez? Mikor költözött el a szüleitől? Ha ugyanis valaki negyvenévesen még az édesanyjával él, ott komoly nehézségek várhatók a párkapcsolatban. A harmadik kérdés pedig az, hogy milyen céljai vannak az életben, mennyire tudatos, van-e belső igénye arra, hogy fejlődjön és értéket teremtsen. Ezekből a válaszokból nagyon sok minden kirajzolódik egy ember működéséről.
Jól érezte magát a forgatás során?
Egy csodának éltem meg. A forgatás végén sírva köszöntem el a stábtól, mert egy olyan közegbe kerültem, ahol elképesztő tisztelettel és szeretettel bántak egymással az emberek. Mindenki figyelt a másikra, kedvesen kommunikált, nem volt feszültség vagy durva hangnem. Ez számomra nagyon mély érzelmi élmény volt, mert ilyet korábban nem igazán tapasztaltam. A forgatás egy nagyon intenzív időszak volt, és amikor véget ért, valóban nehéz volt visszazökkeni a hétköznapokba.
Fotó: VIASAT3 / Udvardi Attila; VIASAT3 / Fábián Bori
