Elevenen él bennem a kép, ahogy a szobám közepén, lehúzott redőny mögött állok mobillal a kezemben, és csak bámulom a függönyöm pöttyeit.
„Keressenek fel sürgősen egy meddőségi klinikát a párjával. Minél hamarabb. A petefészkei kimerülőben vannak” – az orvosom olyan egyszerűséggel közölte velem a hírt, mintha azt mondaná, vigyek esernyőt magammal holnap, mert záporokra számíthatunk.
Akkor épp nem volt párom, így számomra sorsfordító mondatok voltak ezek. Le kellett ülnöm az ágyra, olyan erővel ütöttek meg a szavak.
Két évvel később, még mindig ugyanabban a szobában és ágyon, a laptopomon pötyögök. A hangulat viszont teljesen más: békés, meghitt. Éjszakai hangulatfény világítja meg az alvó kisfiam vonásait. Milyen távolinak tűnik a zokogó énem, aki egy telefonhívással megkapta a bizonyosságot: jól érezte, üzenni akart a teste. Aki ekkor még nem tudta, hogy pitbull módjára fog felállni a letaglózó helyzetből. Hogy élete legtudatosabb döntését fogja meghozni.
Szívesen átölelném most ezt a kétségbeesetten síró nőt, és bár annyira klisé, még azt is a fülébe súgnám: „Minden rendben lesz.”
Mert tényleg minden rendben lett, még ha más módon is, mint ahogy azt a legtöbben elképzeljük. Hogy egy gyereket szerelemből, de legalább párkapcsolatban vállalunk. Hogy együtt várjuk, és aztán jobb esetben együtt neveljük fel. A valóság azonban nem ennyire egyszerű, sok együtthatónak kell összeállni ahhoz, hogy ez az idealizált kép életre keljen. És annak, ha egy nőnek a legjobb reprodukciós évei alatt nem lett gyereke párkapcsolatban, házasságban vagy pont annak hiányában, ezerféle oka lehet. A tévhitekkel ellentétben legtöbbször nem a karrier és nem is a férfigyűlölet áll az útjában.
Az én elképzeléseimet átírta például az, hogy toxikus párkapcsolatokba sodródtam. Nem tudatosan, nem sokszor, de újból és újból hasonló természetű helyzetekben találtam magam. Amikor a legutolsó és egyben legsötétebb összebútorozásból kiugrottam, eldöntöttem, egy szakember segítségével feltárom a destruktív sorminta gyökerét. Zsigerileg éreztem, ha ezt nem teszem, elvész a lehetősége annak, hogy valaha egészséges párkapcsolatom és családom legyen. Hogy meg kell szakítanom ezt a spirált, amiben nem emelnek, hanem elvesznek belőlem.
Biztosra veszem, hogy ha nem dolgozok akkor és annyit magamon egy kiváló terapeutával, később nem merek egyedül belevágni életem döntésébe, és nem készülök ilyen tudatosan az anyaságomra sem.
Az érzés
Emlékszem, a terápia végén megerősödve, új tervekkel néztem a jövőbe. Épp a női termékenységről írtam egy anyagot, és valahogy ennek a hatására kezdett el bennem motoszkálni a gondolat, mi van, ha már nem lehet gyerekem? Annyira felerősödött bennem, hogy felkerestem a nőgyógyászomat, aki termékenységihormon-vizsgálatra küldött, aminek segítségével meghatározható a normális hormonszint vagy az attól való esetleges eltérés. Így az eredmények többek között azt is megmutatják, hogy állnak a petefészek-tartalékok.
Mint kiderült, az enyémek kimerülőben vannak. Legalábbis ezt mutatta az Antimüller-hormon-szintem. Ezért érkezett telefonon az a tanács, hogy sürgősen keressünk fel egy meddőségi klinikát.
Fotó: Sutus Fanni
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
