Nemcsak kevésbé fáj, hanem kevésbé is félnek

A módszer egyik legfontosabb eredménye, hogy nem csupán eltereli a gyerekek figyelmét. A fájdalomérzetet ugyanis jelentősen befolyásolja az is, milyen lelkiállapotban van a gyermek. Ha szorong, sír vagy lefogják, az agy erősebb fájdalomként dolgozza fel ugyanazt az ingerületet. Ha azonban nyugodt, biztonságban érzi magát és közben egy kellemes élmény köti le, ugyanaz a tűszúrás kevésbé fáj. Dr. Major János és kollégái tapasztalata szerint a VR-szemüveg átlagosan két ponttal csökkenti a fájdalom intenzitását egy tízes skálán.

A szemüveg csak egy része a sikernek

Dr. Major János hangsúlyozta: önmagában a VR-technológia nem csodaszer. A hatékonyabb gyógyítás érdekében a Bethesda a One Alapítvánnyal együttműködve egy komplex módszert dolgozott ki: az alapítvány a technológiát és a program kereteit biztosítja, a kórház pedig az orvos-szakmai tudást adja hozzá.
Ennek része, hogy a gyermek előre felkészül arra, mi fog történni, mellette lehet a szülő vagy egy számára biztonságot jelentő személy, szükség esetén helyi érzéstelenítő krémet vagy speciális rezgő-hűtő eszközt is alkalmaznak, emellett pedig pszichológushallgatók és önkéntesek segítik végig a családot a folyamaton. A gyerekek még azt is eldönthetik, melyik kezükből szeretnének vérvételt, milyen figyelemelterelő módszert választanak, vagy egyáltalán szeretnének-e VR-szemüveget használni.

Remind magazin

Nem mindenkinél alkalmazható

A VR-szemüveg általában ötéves-hatéves kortól használható, elsősorban azért, mert a kisebb gyermekek fejére még nem illeszkedik megfelelően az eszköz. Bizonyos esetekben – például fényérzékeny epilepsziánál vagy fejsérülés esetén – nem alkalmazzák, illetve néhány gyermeknél enyhe szédülést vagy hányingert is okozhat, ezért használat előtt minden esetben felmérik, hogy biztonságos-e az eszköz a páciens számára.

Már nemcsak vérvételnél segít

A jó tapasztalatoknak köszönhetően ma már messze nem csak a vérvételi ambulancián találkozhatnak a VR-szemüveggel a gyerekek. Használják égési sérülést szenvedett gyermekek fájdalmas gyógytornája során, különböző kisebb beavatkozásoknál, valamint olyan kezeléseknél is, amelyek fájdalommal vagy fokozott szorongással járnak. Jelenleg már 11 VR-eszköz működik a One Alapítvány jóvoltából a Bethesda különböző osztályain, egyebek között a sürgősségi osztályon és a cukorbetegek ellátásában is.

Remind magazin

A jövőben még nagyobb szerepet kaphat

A Bethesda Gyermekkórházban jelenleg is zajlanak kutatások annak vizsgálatára, hogy a VR milyen mértékben csökkenti a fájdalmat és a szorongást, illetve hogyan segítheti a rehabilitációt. A szakemberek azt is kutatják, miként lehetne a virtuális valóságot a krónikus fájdalommal élő gyermekek gyógytornájában még hatékonyabban alkalmazni, nemzetközi együttműködésben is.

Remind magazin

Dr. Major János szerint a legnagyobb eredmény talán nem is az, hogy egy vérvétel kevésbé fáj, hanem sokkal inkább az, hogy a gyerekek pozitív élménnyel távoznak a kórházból, így kisebb eséllyel alakul ki bennük félelem az orvosi beavatkozásoktól. Ez hosszú távon azt is jelentheti, hogy felnőttként sem kerülik el a szűrővizsgálatokat, vagyis egy játékosnak tűnő technológia évekkel később is hozzájárulhat az egészségük megőrzéséhez.

Itt érhető el a VR-szemüveges kezelés

A One Alapítvány kezdeményezése nyomán a Bethesdával közösen kidolgozott módszert alkalmazzák már a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján és Szombathelyen, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban. A One Alapítvány támogatásával megvalósuló kezdeményezés célja, hogy a jövőben még több egészségügyi intézménybe eljuthasson a VR-technológia, megkönnyítve ezzel a gyermekek gyógyulását.

Fotó: Bethesda Gyermekkórház; One Alapítvány

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

Mitől válik egy közönség valódi közösséggé, és hogyan születhetnek mély emberi kapcsolatok az online térben? Kovács Eszter, a Mat on...

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

Az emlősebészet fejlődésének köszönhetően ma már olyan beavatkozások is elvégezhetők, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. A robotasszisztált műtétek új...

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Mit jelent az otthon, ha bármikor elveszíthetjük? És mennyire ismerjük valójában önmagunkat, ha a legfontosabb igazságokat is képesek vagyunk elrejteni?...

EZ IS ÉRDEKELHET

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FreyWille

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval

Harmincöt év egyetlen napba sűrítve – ilyen volt a Toyota 35. évfordulója

Elolvastad? Beszéljünk róla! – A könyvklubok új kora

Közösséget csak bizalomra lehet építeni – interjú Yasur Majidivel, a Jenna Import Kft., Z. Textile ügyvezető igazgatójával