Műkedvelő laikusként, az orvosi egyetemet éppen csak otthagyva, harminc évvel ezelőtt szervezted meg az első Antik Enteriőrt. Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időkre?
Akkoriban néhány évvel voltunk csak a rendszerválás után, az országban nagyon kevés kortárs galéria működött, inkább független kereskedőket találhattunk a piacon. Németországban jártam egyetemre és dolgoztam, nagyon megtetszett Münchenben a régiségvásár. Érdekelt a képzőművészet, a műtárgy- és régiségpiac, emellett megláttam a potenciális üzleti lehetőséget is. Galambos Sándor barátommal kitaláltuk, hogy Budapesten is szervezünk egy, a münchenihez hasonló vásárt. Ez akkoriban úgy nézett ki, hogy elkezdtük járni az országot, bekopogtattunk a régiségkereskedésekbe, otthagytuk a névjegyünket, így gyűjtöttük a címlistákat.
Aztán tíz év után kiszálltál, és csak 2019-ben alapítottátok meg feleségeddel, Tausz Katalinnal az Antik Enteriőr utódját, az Art and Antique-ot. Ez alatt az idő alatt szerinted mennyit változott a műtárgypiac, illetve a vásárok jellege és közönsége?
Az első vásárunkon, amelyet 1994 adventjén tartottunk, 35 galéria képviseltette magát, 320 négyzetméteren. Ma adott esetben egyetlen standunk 200 négyzetméteres az Art and Antique-on, amelyet ma már meg sem lehetne tartani adventkor, hiszen az az aukciók időszaka. Amit világszinten és a magyar piacon is tapasztalok, az az aukciós bevételek körülbelül 4%-os csökkenése. Ezzel párhuzamosan pedig a vásárok erősödése. Egyre több a résztvevő, emellett viszont szigorodik a bekerülés kritériumrendszere is. A nagy nemzetközi vásároknak pedig sorra nyílnak a kisebb testvérei. A londoni Frieze Art Fairnek például New Yorkban, Los Angelesben és Szöulban is vannak vásárai, a másik legnagyobb képzőművészeti vásárt az Art Baselt pedig Miamiban, Hong Kongban és Párizsban is megrendezik. Ezek a vásárok pedig nagyon jól mennek, a legnagyobbakon 2-300 galéria is képviselteti magát évente. Aztán markáns változás még, hogy egyre fiatalabbak a vevők – ez világszinten így van, nálunk pedig különösen a Budapest Contemporary esetében látszik. Felnőtt egy új generáció Magyarországon: a külföldön tanult, vagy ott dolgozó vásárlóképes 20-30 éves fiatalok adott esetben már komolyabb képzőművészeti előképzettség nélkül is szívesen vesznek műtárgyakat, mert látják, hogy jó befektetés, és mert már az sem mindegy számukra, hogyha megvesznek egy szép lakást, akkor milyen képeket akasztanak a falra. Emellett egyre több a női vásárló – ahogyan egyre gyakoribbak a műgyűjtő házaspárok is. A nők előretörése nemcsak a közönség, hanem a művészek oldalán is megmutatkozik. Emellett felfutóban van az online műkereskedelem is, ami az elmúlt években megduplázódott; jelenleg az összbevétel 17%-át adja. Galériák, aukciósházak, de nagy vásárok is folytatnak online kereskedelmet, ahogyan maguk a művészek is. A kortárs művészet és a kortárs galériák előretörése is jellemző. A top kategóriában itthon és külföldön is a régebbi – külföldön főleg impresszionista, modern – műtárgyaknak van a legnagyobb értéke. Ahogyan egy Cézanne leütési árával nem tudja felvenni a versenyt egy külföldi kortárs, úgy Bozó Szabolcs alkotása sem egy Csontváry festménnyel. Ugyanakkor az eggyel alacsonyabb árkategóriában egyre jönnek fel a kortárs alkotások. Alapvetően kortársnak számítanak az 1970-es éveket követően született alkotások, de jelen van az utlrakortárs vonal is, amely az 1974 után született képzőművész generációt takarja. Magyarországon Csató József, Keresztes Zsófia vagy Nemes Márton sorolható ide például. Az is észlelhető változás, hogy egyre többen vásárolnak saját maguknak szobrot, például lakásba vagy kertbe. Emiatt egyre több az olyan képzőművész is, aki szobrokat is készít – míg a korábbi évtizedeken ez ritkább volt. Nemes Márton és Fajó János például festők és szobrászok is.
A 2019 óta megrendezett Budapest Contemporary-val erre a vásárlói igényre reagáltatok?
Igen, az volt a célunk, hogy a magyar kortárs képzőművészet színe-javát felvonultassuk. Ráéreztünk arra, hogy ez egy piaci rés, és ez ki is derült abból, hogy már az első vásárra közel 30 galéria jelentkezett. Az Art and Antique-on régiségek is szerepelnek, a Budapest Contemporary-n viszont csak képzőművészeti alkotások. A kritériumrendszer is szigorúbb: csak fizikálisan is létező galéria vehet részt a vásáron, emellett olyan, amelyik elsődleges piacon tevékenykedik, önálló művészei vannak és legalább négy kiállítást szervez évente. Körülbelül 50 intézmény képviselteti magát a szeptemberi vásáron, tehát tulajdonképpen az összes jó nevű magyar kortárs galéria. Olyanok, akik külföldi vásárokon is rendszeresen részt vesznek.
A cikk folytatását a Remind Bookazine nyolcadik lapszámában találod. Keresd az újságárusoknál, a Libri és a Butlers üzleteiben vagy kattints, és rendeld meg most a webshopunkból!
Fotó: Kallus György
