Az össznépesség tekintetében Magyarországon a 40-49 év közöttiek körében, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2022-es adatokat elemző kutatása szerint mindössze 2% az, aki havonta több alkalommal is moziba megy. Ennél háromszor több 16-19 év közötti járt havonta többször is, viszont a lakosság 72 %-a, tehát döntő többsége olykor-olykor mindenképpen meglátogatja valamelyik filmszínházat. Ez egy nagyon pozitív adat, és világviszonylatban is azt látjuk, hogy a mozi kezd magához térni a Covid-járvány okozta nagy bezuhanást követően. Kis túlzással élve már a televízió megjelenése után veszélyben érezték sokan, aztán újabb vészharangokat kongattak a videózás elterjedésekor, majd később az illegális letöltőoldalak és a streamingplatformok megjelenésével. Ez utóbbi jelenleg is a legnagyobb versenytárs.
Az élmény a különbség
Bár voltak vakvágányok (a 3D például nem terjedt el), az elmúlt közel 130 évben a mozi újra és újra feltalálta önmagát, gyakran képes volt valami egészen mást nyújtani, mint korábban, a legfontosabb pedig, hogy máig egy fontos szórakozási formája az embereknek. Ezt pedig érdekes módon első sorban végül nem a látványvilágának, hanem az általa nyújtott egyedi élménynek köszönheti. Ha megkérdezzük, ki miért jár moziba, a két legmarkánsabb válasz az lesz, hogy érdekli a történet és szeretne egy komplex élmény részese lenni. Ez utóbbi pedig az egyik legfontosabb oka annak, hogy a mozit nem lehet elsöpörni a színről.
A mozi egy olyan kulturális szórakozási forma, amely a lehető legszélesebb rétegeket tudja megszólítani, és éppúgy klasszikus családi, mint baráti vagy randiprogram. Ebben pedig benne van az, hogy felöltözünk, eljutunk a helyszínre, megvitatjuk a büfében a vetítés előtt, hogy ki mit hallott a filmről, vagy éppen popcornt és kólát veszünk, mert ezeket csak különleges alkalmakkor engedjük meg magunknak, aztán egy másfél-kétórás élmény után hazafelé andalogva megbeszéljük a látottakat. Ezt semmilyen streamingplatform vagy csúcskategóriás projektor nem tudja nyújtani.
Nincs igazi versenytárs
Sem a tévé, sem a videó, sem a DVD vagy Blue Ray, illetve az egyre jobb házimozi rendszerek és projektorok nem tudták elsöpörni tehát a mozit, ezért kétséges, hogy ez a különböző előfizetéses filmszolgáltatóknak valaha sikerülne. Pedig a streamingplatformok egyre szaporodnak, és már rég nem a gyenge minőségű vagy a mozikban ezer éve lefutott filmekről híresek, az áraik ennek ellenére még mindig jócskán megfizethetők – azokkal pedig a filmszínházak jegyárai nem tudnak versenyezni. Egyre hamarabb kerülnek mozifilmek a szolgáltatók kínálatába, és egyre több az eleve streamingplatformra készített, értékes alkotás is, melyeket filmszínházakban sosem láthatott a közönség.
Ennek ellenére a két legjellemzőbb típusú filmrajongó: akit elsősorban egy alkotás művészi értéke vonz, és aki csupán szórakozásra vágyik, eltérő okokból, de ugyancsak időről-időre előnyben részesíti a mozit az otthoni filmnézéssel szemben. Az első kategória számára egy tiszteletadás a film és alkotói felé az, hogy a nagyvásznon nézik meg azt, ráadásul egyfajta rituálé is valamelyik art mozi évtizedek óta jól ismert közegében ülni sok más emberrel együtt, akik ugyanazt az élményt élik át. A szórakozásra vágyók pedig alig várják, hogy ki legyenek téve az elképesztő hanghatásoknak és látványnak, vagy csak elmondhassák, hogy ők is ott voltak, és látták azt a filmet, amiről most mindenki beszél. A mozi tehát közösségi élmény is, és ezt az együtt lélegzést, együtt feloldódást, a katarzis, az öröm, a bánat közös átélését is nyújtja, amire társas lényként nagy szükségünk van.
A teljes cikket megtalálod a Remind Bookazine nyolcadik lapszámában. Keresd az újságárusoknál vagy kattints, és rendeld meg most webshopunkból!
Fotó: Pexels / Sebastian Voortman
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
