Szobrok szárnyán szabadon – Interjú Nagy Ágnes szobrásszal

Becsült olvasási idő: 7 perc
Nem mindennapi karriertörténet az övé. Nagy Ágnes szobrász érett fejjel, túl a 30-on kezdett el szobrokat készíteni, miután évekig a családja, két gyermeke és a sport voltak élete középpontjában. Az elmúlt közel két évtizedben hosszú utat tett meg a művészi kiteljesedés útján, sikerült megtalálnia saját vizuális nyelvét, jellegzetes szobrai ma már gyűjtemények részét képezik, otthonok kedvelt műtárgyai. A művésszel csobánkai otthonában László Krisztina beszélgetett, ahol a műteremben és a kertben néhány alkotásának eredeti példányai mesélnek Ágnes érzéseiről, gondolatairól.
nagy_agnes_szobrasz

hirdetés

Többször beszélgettünk már, és te minden alkalommal megleptél valami újdonsággal. Nemcsak újabb izgalmas szobrok születtek a beszélgetéseink közti időszakokban, de az érdeklődésed iránya, a gondolataid, az érzéseid is sokat változtak. Most éppen mi foglalkoztat téged? 

A családom története, a családfa kutatás és ennek megjelenítése a szobraimban. Férjem az elmúlt egy évben alaposan beleásta magát a családunk történetének felkutatásába, amikor elkezdte, nem is álmodott arról, hogy egészen a 13. századi messzeségbe eljut majd az én családom ágán. Mátyás király, Luxemburgi Zsigmond okirataiban is szerepelnek őseim, a legrégebbi források III. András és IV. (Kun) László királyig nyúlnak vissza. 

Azontúl, hogy egy izgalmas időutazás a múltban a családfa elkészítése, s az embert jó érzéssel tölti el, hogy generációról generációra látja a vérvonal folytatását, miért inspirál téged ez a téma a művészi alkotásban? 

Engem teljesen lenyűgözött, hogy a digitalizációnak köszönhetően ilyen gyorsan ennyi információra tehettünk szert a családunkkal kapcsolatban. S ha már adott ez a lehetőség, fontos, hogy beszéljünk róla. A családom történetéről nagyon keveset tudtam mindeddig, mert otthon, nálunk csak a dédszülőkig esetleg az ükszülőkig tartott az emlékezet, róluk még beszéltünk. Senki nem gondolta volna, hogy édesapám anyai ágán jutunk vissza 800 évet a történelemben. Arról meséltek a nagyszüleim, hogy apai dédapám tehetős gazda volt, sok cseléd segített tíz gyerekének a felnevelésében, de nem derült ki a nemesi szál. Azt is tudtuk, hogy a nagyszüleim Dunaszerdahely környékéről valók, de azt nem gondoltuk, hogy Pozsony közelségének köszönhetően, ami sokáig magyar királyi székhely volt, csak úgy özönlöttek a nemesi ősök a családfámra. Gyakorlatilag mi vagyunk ennek a nagy családi puzzle-nek a letéteményesei, s jó lenne kezdeni valamit mindezzel.

Például, hogy megelevenítsd a családfádat egy szoborinstallációban? 

Abszolút így van. Először poénból arra gondoltam, hogy készítsünk egy hatalmas képet, amin az összes felmenőm szerepel, de ahhoz, hogy olvasható formátumú legyen, öt méter hosszú lett volna. Már dolgozik rajta egy grafikus, hogy nyomtatható kép legyen belőle, amit egy kiállításon bemutathatunk majd. A családfámmal kapcsolatos érzéseim, gondolataim művészi megvalósítását játékosan szeretném szobrokba önteni, jelenleg ezen dolgozom. Két alakot képzelj el egymás mellett oszlopszerűen, mai modern 21. századi embereket, egy férfit és egy nőt 2025-ös öltözékben, miközben múltbéli szimbólumok jelennek meg a ruhájukon és különböző középkori attribútumokkal vannak felvértezve. Például az egyik ősöm családi címeréből származó aranynyíllal átlőtt vérző nyakú farkas lóg az egyik alak oldalán. 

A másik újdonság az életedben, hogy egyre több időt töltesz Olaszországban. Most már ott is van egy otthonotok.

A férjemmel imádjuk a mediterrán világot, már házasságunk elején arról álmodoztunk, hogy egyszer majd lesz egy tengerparti kőházunk valahol. Az elmúlt három év arról is szólt, hogy a szabadidőnkben Olaszországot jártuk körbe és kerestük az álomházunkat. Még nem találtuk meg, viszont hosszú távra sikerült kibérelnünk egy gyönyörű, a milánói Molteni család tulajdonában lévő, közvetlenül a tengerparton fekvő nagypolgári lakást, Genovától 30 kilométerre. Közel van Portofino, Milánó, Torinó és a francia határ is, én pedig bármikor úszhatok, szörfözhetek a tengerben, ami talán azért, mert rákjegyű vagyok, a lételemem. Bár az év felében már Olaszországban élünk, évközben csak két heteket tudunk egyszerre itt tölteni, mert fiúnk idén érettségizik Magyarországon, és szüksége van még ránk, de a szünidőkben ő is sokat van velünk kint. 

Mit ad még neked Olaszország a tengeren, a napsütésen, a dolce vitán túl? 

Azzal, hogy van egy másik életünk Olaszországban, még inkább kinyílt számunkra a világ, minden nap valami újat látunk, tapasztalunk. Múzeumokat, kiállításokat látogatunk, rendszeresen járunk antik piacokra, imádjuk a szép tárgyakat, hobbiból gyűjtjük őket. Ezért is külön szerencse, hogy a lakást néhány ikonikus Molteni bútortól eltekintve üresen vettük át, és élvezem, hogy szenvedélyes lakberendező lévén én rendezhetem be. A 20. századi darabok és a régiségek nézegetése az adott korszakhoz fűződő tárgykultúrát is fejleszti, ami számomra a hétköznapi életről is szól, és emiatt izgalmas igazán. Ha kedvünk tartja, autóba ülünk és bő egy óra vezetés után Nizzában vagyunk, ami megint egy teljesen más élmény. Számomra mindez inspirációforrás is az alkotáshoz.

De a szobraidat továbbra is Magyarországon készíted? 

Már van egy munkaasztalom az olasz lakásunkban is, de még nem jutottam el odáig, hogy nagyobb munkákat ott végezzek. Amikor hazajövünk Magyarországra, ki vagyok éhezve a munkára, bezárkózom a csobánkai házunkban található műtermembe és egyfolytában dolgozom. Most fejeztem be egy kortárs Wunderkammer-t, amit részben a francia Riviéra világa inspirált a reneszánsz és barokk enteriőrökben megjelenő klasszikus kuriózumkabinetek, a szicíliai Trapani korall és kagylódíszek, az ókori mitológiai alakok és a különböző gyűjtemények parafrázisaként. Nem titkolt vágyam, hogy az alkotásaim nagy számban eljussanak Olaszországba, találjak kint egy galériát, aki képvisel engem. Olasz pályázatokra adok be terveket, tapogatózom Milánóban, kapcsolatokat építek ki. Mindemellett nekem nagyon fontos az itthoni közeg is, számomra a két világ elválaszthatatlan, és fontos szempont volt a hely választásnál, hogy autóval is egy napi utazással elérhető legyen mindkettő. 

Beszéljünk egy kicsit a szobraidról, amelyek rád jellemző stílust képviselnek, s különleges technikával készülnek. 

Van egy kerámiás múltam, az agyag számomra az ősanyag, minden szobromból az első darabot, mesterdarabot egyedi, felrakásos technikával, samottos agyagból építem. Külső helyszíneken égettetek, egy éve kizárólag a Kecskeméti Nemzetközi Kerámiastúdióba viszem az elkészült, égetés előtt álló munkáimat, ahol mázazva kerülnek ki véglegesen a kemencéből. Később ugyanebben a méretben készülnek róluk bronz, acél vagy márvány verziók. Minden elkészült munkát beszkenneltetek, a mai technológia megengedi, hogy 3D-s fájlformátumban elküldjem őket az adott műhelybe, ahol megcsinálják őket a kiválasztott anyagból. Készült már szobrom márványból Carrarában, ahol a 3D minta alapján 80 százalékig egy robot faragja ki a több, mint egy tonnás márványtömbből, csak az utolsó simításokat végeztem én rajta. 

Mennyi idő alatt készül el általában egy szobor?

Minden szobrom időigényes, kézzel készült, unikális darab. Minimum egy hónapot dolgozom rajta, de ha több gondolkodást igényel, vagy annyira ambiciózus a terv, eltarthat akár három hónapig is. Műtermem van itt a házban, nyilván jó lenne egy saját kemence is, ahová én magam tolom be a szobromat, én fújom rá a mázat. Régebben történtek apró balesetek, emiatt néhány szobrom össze is tört. Kecskeméten nagyon profin mennek a dolgok, hatalmas kemencék állnak rendelkezésre, ahol égethetek és mázazásra is van lehetőségem, végre magam irányíthatom a folyamatokat.

Remind

Az átlagember nagyon kíváncsi arra, hogyan jön az ötlet, az inspiráció egy művészi alkotás megszületésekor. Nálad hogy működik mindez?  

A belső világommal, belső énemmel kapcsolódni, az intuícióimra hagyatkozni, teret engedni a teremtő állapotnak nagyon izgalmas tud lenni számomra. A teremtés szó egyébként is sokszor felbukkan az életemben, az álmaimban, de tudatosan is a saját világom, lényeim megteremtésére érzek késztetést. Nem tervezem meg előre a szobraimat, csak a vibe-ot és felbukkanó ötleteimet rögzítem vázlatosan. Megragadok egy víziót, fokozatosan érlelem az elmémben, amíg végül meg is valósítom, de ezt a fejben történő alkotást is nagyon élvezem. Azt a pillanatot szeretem leginkább, mikor megérzem, hogy egy rajtam kívül álló entitássá alakult az addig formátlan, képlékeny gondolat és anyag. Nekem fontos az érzelmi töltöttség, a személyes élmény az alkotáshoz, ez adja az erőt, szobraim eleven lüktetését. Hosszú a folyamat is mire elkészülnek, ezt nagyon élvezem.

Mi történik az elkészült szobrokkal? 

A legnagyobb vágyam, hogy minél több ember megismerhesse, megcsodálhassa őket. Erre szolgálnak a kiállítások. Idén részt vettem Olaszországban a Lucca Biennale Cartasián, tavaly a London Art Biennalén, 2021-ben pedig az Egyesült Államokban, Miami Beachen Soulmates címmel volt egyéni kiállításom. Itthon 2020-ban volt a legjelentősebb önálló kiállításom Budapesten a Várkert Bazárban, tavaly nyáron szerveztünk egy kis bemutatót a Fabrikában a Műtárgyak Éjszakája esemény keretében; nagyon-nagyon élveztem, hogy itt beszélhettem is a munkáimról. A szobrok egy részét megvásárolják, új gazdára találnak, sok munkám galériákban van kiállítva, vagy a kertünkben, a műteremben pihennek, s vittünk ki néhányat az olasz otthonunkba is. 

Előfordul, hogy megrendelésre gyártasz szobrokat? Ha valaki megbíz azzal, hogy dekorációként álmodj egy nagyszabású művet egy adott térbe, igent mondasz rá? 

Régebben ez többször előfordult, most inkább már abból válogatnak, ami megvan. Megengedhetem magamnak, hogy olyan feladatokat vállaljak el, amelyek megszólítanak, amelyekbe bele tudom álmodni a saját gondolataimat. 

A szobrok

Unikornis

Megtisztelő számomra, hogy részese lehettem a több, mint tízezer látogatót vonzó Lucca Biennale Cartasia 2024 kiállításának, ahol bemutatták Terra Antiqua szobromat, a világ minden tájáról érkező – rangos zsűri által kiválasztott – elismert képzőművészek között! A transzcendens világ mitológiai lényei, egy komplexebb, emberibb, filozófiai aspektust jelenítenek meg számomra az állatok szimbolikus ábrázolásán túl; Terra Antiqua unikornist, egy korai lószobrom hátára fordításával és a fej levágásával hoztam létre, egy már letűnt, régi világ metafórájaként. „A már semmi nem olyan, mint régen” gyakran használt lózung kiemeléseként, metszetekkel, kései utánnyomott Piranesivel vontam be a szobor felületét.

nagy_agnes_szobrasz

Kentaur

A Terra Incognita az első, „már csak” félig állat szobrom. Nem egyszerűen egy hibrid lény. Nem egy félig ló, félig ember kreáció, hanem maga a folytonos átmenet az egyikből a másikba. Lószerű altestén egy férfi mellkasa domborodik, ám a férfi feje már ismét a lóé, miközben az emberi fej afféle támasztékként szolgál a patás láb alatt. „Ismeretlen Föld”, mint az a kiismerhetetlenség, ami bennünket embereket az állatokkal összeköt. Mintha ők is mi lennénk és mintha olykor jobban megértenénk őket, mint magunkat vagy embertársainkat. Összetett, képlékeny, emberi ésszel és állati ösztönökkel kevert alak, az emberben is meglévő kettős természetre utal. 

Remind

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn