„Ha mindig nemet mondasz, nem tudod felfedezni a világot” – A kulisszák mögött Till Attilával

Te szoktál nemet mondani?

Sokan úgy gondolják, hogy ha nemet mondanak, biztosan jó úton járnak. Én viszont nem vagyok benne biztos, hogy ez minden esetben így működik. Műsorvezetőként számtalanszor szembesültem azzal a dilemmával, hogy mondjak-e nemet? Végül sosem tettem, és ebből többnyire végül tényleg valami jó sült ki. Szerintem ha mindig nemet mondasz, nem tudod felfedezni a világot.

A műsorvezetés és a filmes világ két elég különböző terület. Te hogyan éled meg az átjárást ezek között?

Egyrészt színes, látványos és könnyed mainstrem műsorokat vezetek, másrészt mélyebb, komolyabb hangvételű dokumentumfilmszerű projekteken dolgozom. Nagyon különböző formátumokban vagyok jelen, de ezek megférnek egymás mellett. Egy ember annyi mindennel foglalkozhat, amennyivel csak akar. A kérdés az, hogy mit tud ezek közül „megnöveszteni” magában? Én mindkét énemet tudatosan neveltem, alakítottam. Bármit lehet komolyan, szakmai alázattal csinálni, vagy csak hobbiként tekinteni rá.

Számodra mit jelent ez a két terület? Önmegvalósítást? Hobbit?

A műsorvezetés és a filmes munka számomra biztosan nem hobbi – ezekkel professzionálisan foglalkozom. Az, hogy mi nevezhető hobbinak az életemben, már nehezebb kérdés.

Tehát nehéz hobbiként tekintened valamire, mert amihez hozzáérsz, azt mélységében közelíted meg?

Igen, bár szerintem a hobbinak is megvan a helye, és nem baj, ha valamivel nem foglalkozunk profi szinten. Csak éppen nehéz elemeznem saját magamat. Amikor elkezdesz gondolkodni magadról, olyan, mintha egy tükörrel beszélgetnél – és a tükör visszaválaszol. A helyzet az, hogy nehezen tudnám definiálni a hobbi fogalmát.

Akkor úgy kérdezem, mi az, ami feltölt, ami kikapcsol, de nincs köze a munkádhoz?

Ez is egy nehéz kérdés, mert néha úgy érzem, engem minden feltölt. Nem mondanám, hogy szerencsés vagyok, a helyzet inkább az, hogy nem foglalkozom olyan dologgal, amire csak a szükség vinne rá. Általában próbálok olyasmihez nyúlni, amiben ki tudok teljesedni, ha pedig megunom, akkor sincs tragédia.

Van, ami mostanában különösen foglalkoztat?

Most éppen valamiféle köztes lebegésben vagyok. Nemrég fejeztem be egy filmet, és a televíziós munkáim közül is több nagy formátum lezárult – legalábbis egy időre. Jelenleg leginkább arra várok, hogy az ötleteim, a vágyaim és a külső impulzusok egyszer csak összeálljanak valamivé, amibe aztán teljes erővel belevethetem magam.