Keresés
Close this search box.

„Kitartó munkával előbb-utóbb bárki sikereket érhet el, származástól függetlenül” – Interjú Zsiga Melinda kick-box bajnokkal

Becsült olvasási idő: 7 perc
Zsiga Melinda kick-box bajnok, modell, edző kiugró sportteljesítményei mellett rendre kiáll a kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellenében is. Zahorján Ivett interjúja.
zsiga_melinda

hirdetés

Korábbi médiaszereplései által már képet kaphattunk Zsiga Melinda gyermekkorának megpróbáltatásairól, az állami gondozás nehézségeiről és az első nevelőszülei általi bántalmazásokról. Beszélgetésünk során így inkább Melinda, vagy ahogy a barátai hívják, Melcsi sportsikereire, a mentális egészség és a testképváltozás kérdéskörére, valamint társadalmi szerepvállalásaira helyeztük a hangsúlyt.

Siófókon születtél, de Marcaliban nevelkedtél, jelenleg budapesti vagy. Melyik várost vagy időszakot érzed a leginkább meghatározónak a jelenlegi életed alakulásával kapcsolatban?

Siófokon születtem, de körülbelül ennyi is a „kötődésem” hozzá, hiszen kisbabaként egyből át is kerültem egy csecsemőotthonba, majd onnan Marcaliba. Ebben a kisvárosban éltem 18 éves koromig – az általánost és a gimnáziumot is itt végeztem el, illetve az érettségit is itt tettem le. A sport iránti szeretet, szenvedély és a versenyzés is itt kezdődött, illetve a kisvároson belül három nevelőcsaládnál is megfordultam. Így végül is, mondhatjuk, hogy meghatározó volt az életemben, hogy ide kerültem. A nagyobb változást mégis a Pestre költözésem hozta, hiszen itt már teljesen egyedül csináltam mindent, senki nem volt mellettem, és itt jött az életembe a kick-box is.

Küzdelmes évek vannak mögötted minden tekintetben, sportolói karrieredet egy sérülés is beárnyékolta. Mit gondolsz, hogyan voltál képes kitartó és tudatos maradni ezekben az időkben?

Úgy költöztem fel Pestre, hogy itt majd válogatott kézilabdás lehetek. Minden álmom, vágyam ez volt. Azonban ahogy elkezdtem az edzéseket, olyan sérülést szereztem, amit addigi életem folyamán soha: a bal térdemben elszakadt a keresztszalag. Ez tipikus kézilabdás sérülés igazából, rutin műtétnek mondható, fel is épülnek belőle a versenyzők. A gond az volt, hogy ez augusztusban történt, én viszont csak decemberre kaptam műtétre időpontot. Bennem egy világ omlott össze, iszonyatosan szomorú, csalódott, magatehetetlen voltam és szorongtam. Sportsuliba is jártam, de ott sem megmutathattam meg, hogy mit tudok. Edzésre sem járhattam, így a csapatba se tudtam beilleszkedni, nem válhattam igazi csapattaggá. A műtét után ráadásul még plusz hat hónap rehabilitáció várt rám. Ez egy elég fájdalmas időszak volt minden szempontból. Mivel nem akartam teljesen edzés nélkül maradni, elkezdtem edzőterembe járni és súlyozni. Talán ez egy kis pluszt adott akkoriban. Mivel tudtam, hogy jó játékos vagyok, iszonyatosan vártam, hogy végre visszamehessek a csapathoz, és megmutassam, mit tudok. Ez nagyon motivált. Végül máshogy alakult, de ezek a gondolatok ott, akkor nagyon jó hatással voltak rám.

Hogyan jött az életedbe a kick-box?

A kézilabda után boxolni kezdtem. Aztán 2015 őszén kerültem a 3. kerületi Kiscelli Küzdősport Club termébe, a Vásony tesók (Marci és Feri) invitálására. Zsákos, erőnléti edzések tartására hívtak edzőnek pont abban az időszakban, amikor elhatároztam, hogy befejezem az ökölvívást. Marcikénál kick-box edzéseket tartanak, tehát a lábat is használni kell. Mondtam nekik, hogy én boxoló vagyok, így nem tudok kick-box edzéseket tartani. Azt mondták, nem gond, jöjjek csak. Persze így adott volt a dolog, hogy kipróbálom. Előtte orvossal is konzultáltam, azt mondta, ne csináljam. De hát nekem mondhatják! (Nevet.) Persze, hogy ki akartam próbálni. Feri megmutatta az alapokat, a kombinációkat. Tesztelte, mennyire vagyok szorgalmas, fogékony, kitartó. Emailben elküldte az alap kombinációsorokat, hogy megtanuljam, begyakoroljam, leárnyékoljam tükör előtt. Körülbelül négy hónap „kiképzés” után elmentünk az akkori edzőjéhez, hogy készítsen fel versenyekre. Úgy mentem oda, hogy én nem „idejárogatni” szeretnék, hanem versenyezni akarok. Az első edzésemen még a jobb kezemet sem sikerült megtalálnom, szóval szép bemutatkozásom volt, de nem adtam fel: eldöntöttem, hogy csak azért is versenyezni fogok. A box után furcsa volt, hogy lehet rúgni is, de már az elejétől kezdve imádtam.

2016-ban kisebb versenyeken, házi versenyeken, illetve még light contact kategóriában is indultam, mert nem akartak egyből bedobni a mély vízbe. Aztán 2017-ben itthon rendezték meg a vb-t, előtte volt a magyar bajnokság (ha a magyart megnyered, azzal kvalifikálod magad a világbajnokságon való részvételre). Még sosem indultam a WAKO, a legerősebb kick-box szervezet magyar OB-ján, de 2017-ben megpróbáltam és 52 kg-ban megnyertem. Nekem óriási dolog volt, hogy bajnok lettem, alig hittem el, hogy kvalifikáltam magam a vb-re. Nagyon készültünk a világbajnokságra: sok-sok edzésen vettem részt, odafigyeltem az étkezésemre, edzőtáborban voltam. Vártam, de iszonyatosan izgultam.

Hogyan alakult végül a meccs? Ha jól sejtem, ez volt életed egyik legnagyobb mérföldköve.

Visszagondolva, igen, rengeteget jelentett számomra. Emlékszem, hogy tényleg nagyon sokat készültem rá és sokat szenvedtem. Hozni kellett a súlyomat, ezért a szaunában ülve igyekeztem fogyasztani – na akkor a hátam közepére se kívántam a versenyt! Viszont amikor kiosztották a válogatott mezeket, oda meg vissza voltam. Otthon kiterítettem az ágyra és csak nézegettem. Hihetetlen volt számomra, hogy végre magyar mez lehet rajtam és képviselhetem az országot. Sosem felejtem el. Onnan, ahonnan én jöttem… Felemelő érzés volt, leírhatatlan!

Aztán a meccs előtt ez elillant! Úgy lesápadtam az izgalomtól, hogy mentőt akartak hívni hozzám. Aztán a második menet szünetében az mondta az edzőm, hogy életem eddigi legjobb bunyóját hozom, én pedig alig hittem el, hogy ezt mondja.

Az utolsó menet legvége, a végső másodpercek nagyon megmaradtak bennem, ahogy ezt hallottam: „lábmunkázd ki, lábmunkázd ki, és megvan a meccs!”

És én kilábmunkáztam, és meglett a meccs, az első világbajnoki kick-box mérkőzésem!

Felugrottak hozzám a csapattársaim, szóltak a sípok, a dobok, megölelgetett az edzőm, a válogatott edző. Felfoghatatlan érzés volt, elhoztuk a a vb harmadik helyét!

Gratulálok! Ha már nemzetközi színtér: itthon, ahogy én látom, sok tehetséges küzdősportoló van, mégsem kapnak elegendő figyelmet és támogatást, külföldön ez sokkal inkább működik. Te mit látsz ezzel kapcsolatban?

Az első világversenyemen nagyon jó sorsolást is kaptam, nyilván mindenhez kell szerencse is, ezt tudom. A WAKO, a nemzetközi kick-box iszonyatosan erős. Abban a mezőnyben nincs gyenge ellenfél. Külföldön többek között ezért is szerencsésebb, jobb versenyezni. Kint nincs olyan, hogy nincs ellenfél a súlyodban, míg itthon ez simán előfordulhat, illetve már mindenki ismer mindenkit, nem véletlenül. Az is igaz, amit mondasz, hogy nagyon sok ehetséges kick-boxoló van itthon, és külföldön sokkal jobban támogatják a sportokat, sokkal jobban megbecsülik őket, míg itthon szinte csak a focistákat.

Remind

Milyen szerepet játszik nálad a mentális felkészülés a versenyek előtt, illetve hogyan tudsz odafigyelni a lelki egészségedre a mindennapokban?

Sokkal fontosabb a mentális felkészülés, mint azt elsőre gondolná az ember! Ugyanakkor érdekes a viszonyom ezzel a dologgal. Amikor kicsi voltam, mindig az a tudat dolgozott bennem, hogy tudom, hogy jó vagyok, tudom, hogy jobb vagyok, mint a többiek. Az hajtott és motivált, hogy ezt megmutathassam. Amikor pedig elérkezik a verseny kezdetének a pillanata, sokszor azzal küzdök, hogy ezt tényleg elhiggyem. Elhiggyem, hogy igenis itt a helyem és jó vagyok, meg tudom csinálni. Tavaly a TASZ jelölésemnek hála rám talált Kocsis Zsuzsa, aki elképesztő ember és coach! Fantasztikus a tudása, a rám gyakorolt hatása, hatalmas támaszom és segítségem. Rengeteget tanulok tőle, hogy hogyan bízzak magamban, hogyan fejlesszem az önbizalmamat.

Hogyan alakult a testeddel való kapcsolatod az évek alatt? Szereted a tested?

Nekem már kisgyermek koromban is voltak problémáim ezzel. Érdekes, mert míg a sportban makacsul ragaszkodtam és hittem abban, hogy jó vagyok, addig olyan bolondságaim voltak vagy vannak, hogy például a boltba nem mertem vagy merek bemenni. A strandon folyamatosan hisztiztem, hogy én nem akarok fürdőruhára vetkőzni. Sosem voltam nádszál vékony, inkább izmosabb – igaz, nem annyira, mint most –, kicsit husisabb. Mindig azt gondoltam, hogy túlsúlyos vagyok, hogy nagy a hátsóm, de ez inkább csak a fejemben volt. Aztán amikor elszakadt a szalag a térdemben és elkezdtem súlyokkal dolgozni, pont megkérdezték tőlem, miért nem megyek bikini modell versenyre? Egy kis izmot még fel kellene szednem, de jók az alapjaim, mondták. Magamat is meglepve vágtam rá, hogy oké, miért ne? Gondolom, hajtott a versenyszellem.

Ekkor jött az, amivel nem számoltam: a diéta. Előtte sosem figyeltem az étkezésre, csak a versenyek előtt. Sokat mozogtam, sportoltam, de ennyi. Pörkölt, nokedli, kenyér kolbásszal és majonézzel, rántott hús, akár éjjel is – ezek kerültek legtöbbször a tányéromra. Az edzessél és a diétával elkezdett változni a testem, formálódott, izmosodott, és ez jobban tetszett. Aztán jött a kick-box, ami még tartósabb, még tónusosabb izomzatot adott, amire még rápakolunk Jászberényi Laci erőnléti edzővel. A kérdésre válaszolva, igen, ki vagyok békülve a testemmel és a szerencsés genetikámmal. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy gyerekkorom óta folyamatosan sportolok. Amúgy pedig azt vallom, hogy ha már sportoló vagyok, látszódjon is rajtam, vagyis legyek hiteles ebben is, ahogy mindenben igyekszem az lenni.

Miért tartottad fontosnak, hogy kiállj a NoÁr mellett és mit szóltál ahhoz, hogy megszűnik a mozgalom?

Szerintem fontos, hogy az ember sose felejtse el, hogy honnan jött, kik segítettek neki – vagy kik nem. Azt is lényegesnek tartom, hogy ha az emberrel foglalkozik a média, ha sokan követik, ne felejtse el, hogy jó példát mutasson, ösztönözzön és inspiráljon, vagy, ha teheti, segítsen, álljon jó ügyek mellé. Ezért szimpatizálok a mozgalommal, illetve azért, mert olyan ügyeket támogattak – például Dharma Állatmenhely, Iványi Gábor, Palacsinta kommandó –, amelyek nekem is szívügyeim.

Sajnálom, hogy elcsendesednek egy időre, mert azokért harcoltak, akik nem tudták hallatni a hangjukat. A rászoruló, nehéz helyzetben élő emberekért, gyerekekért küzdöttek. Szükség van ezekre a mozgalmakra. De megértem a döntésüket, igazuk van, hogy elvonulnak. Hogy miért? Mert egyedül nem csinálhatnak mindent, támogatás és összefogás nélkül nem fog menni. Az nem működik, hogy minden terhet, problémát a nyakukba akasztunk és várjuk tőlük a megoldást, míg cserébe se összefogás, se köszönet nincs. Az nem megy, hogy csak a panaszkodás van, a tettek pedig elmaradnak.

Rendszeresen hangoztatod az egyenlő bánásmód fontosságát, 2023-ban TASZ-díjas is lettél, a közönségdíjat hoztad el. Mi a legfontosabb tanulság számodra ezzel kapcsolatban és mit tanácsolsz azoknak, akik a származásuk miatt éltek vagy élnek át hátrányos megkülönböztetést?

Tavaly csodálatos embereknek köszönhetően TASZ Szabad-díjra jelöltek, amit meg is nyertem. Még egyszer szeretném mindenkinek megköszönni, aki szavazott rám! A tanulság? Talán az, hogy jó az, amit csinálok, mondok, mutatok. Motiválja az embereket, erőt tudnak meríteni belőle. 

Szeretném minél szélesebb körben terjeszteni azt, hogy kitartó munkával előbb-utóbb bárki sikereket érhet el, származástól függetlenül.

Az érintetteknek azt üzenem, hogy sose felejtsék el: mindenki egyenlő! Ugyanolyan bánásmódot érdemel mindenki, hiszen senki nem tehet arról, hogy hova született, hogy milyennek született. Harcoljatok, küzdjetek! Mutassátok meg, hogy mire vagytok képesek, dolgozzon erősen bennetek a bizonyítási vágy! Kepések vagytok rá!

Milyen útravalót adnál azoknak a fiatal sportolóknak, akik sérüléseket szenvedtek el, vagy esetleg nehéz körülmények között élnek és edzenek?

A sérülés, a nehéz körülmény csak egy akadály. Egy nehezített pálya, de nem teljesíthetetlen. Az akadályok átugrásától folyamatosan erősebb és erősebb leszel testben és lélekben egyaránt. Az erős lelket pedig semmi nem törheti meg. Lesznek mélypontok? Lesznek! Bőgd ki magad, zárkózz be, ne beszélj senkivel, egyél, aludj egyet. Nem jobb? Akkor csináld tovább! Most sem jobb? Akkor ne sajnáltasd magad tovább, hanem tedd rendbe a lelked, keress motivációt, tanuld meg ösztönözni magad és küzdj! Csináld! Senki nem fogja megcsinálni helyetted. Lesznek helyzetek, amiket egyedül te tudsz megoldani, de ettől leszel jobb, mint a másik – mindezt saját tapasztalatból mondom.

Kiemelt kép: Dömötör Csaba; sorrendben a harmadik fotó: Bakondi Gábor. A további képekért köszönet Zsiga Melindának!

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el interjúnkat Szvitacs Alexa asztaliteniszezővel!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn