Ez az élet nem könnyebb, csak más
Az „Addig örülj, amíg nincs gyereked!” – legyen az egy poénosnak szánt komment vagy egy személyes megbánás felszínre törése, egyes címzettekről lepereg, míg másokban mély sebeket téphet fel. Ha nem is rosszindulatú, egy ilyen megjegyzés azt a súlyos feltételezést hordozza, hogy a gyermektelenség egyenlő a gondtalansággal. Mintha egy élet értékét vagy nehézségét ez az egy tényező határozná meg. Holott annak, hogy valakinek nincs gyereke, sokszor összetett és fájdalmas okai vannak, és ezek mind a magánszférához tartoznak.
Rengeteg történetet hallok olyan emberekről, akik minden erőforrásukat arra szánják, hogy szülővé válhassanak, miközben sok gyermeknek toxikus környezetben kell felnőnie.
Lehet, hogy valaki – tudatosan vagy tudattalanul – azért nem kész a gyermekvállalásra, mert szülői szerepbe kényszerülve élte a gyermekkorát.
Bármi is álljon a háttérben, a gyermektelenség kérdését tapintatosan és diszkrécióval kellene kezelni, belső feszültségeinket mások életére vetíteni pedig értelmetlen és igazságtalan tett. A gyermektelen lét ugyanis nem „könnyebb” vagy „szabadabb”, hanem más. Másféle felelősségekkel, kihívásokkal, kompromisszumokkal, más örömforrásokkal és más-más lehetőségekkel a kiteljesedésre.
Egyébként – a fenti fotón is látszik – remekül kijövök a gyerekekkel, a csecsemőktől a nagykamaszokig. Még csak nem is kell egy nyelvet beszélnünk ahhoz, hogy megértsük egymást. Meg is kaptam többször, hogy szórakoztató és felelősségteljes szülő vagy pedagógus lennék, ami nagyon jólesett. Sokat dolgoztam azon, hogy egy felszabadult gyermek módjára élhessem a felnőttkoromat, és a munkának még messze nincs vége…
Külföldön élni sem kis vállalkozás
Ehhez hasonlóan a külföldre költözés sem fenékig tejfel, hanem egy olyan lépés, aminek sok esetben hosszan tartó identitásválság a következménye. Idegen nyelven intézni az életedet, kiépíteni új kapcsolati hálót, elfogadni, hogy sosem leszel „otthon” igazán, a hiányérzet és a bűntudat, amit a szeretteidtől való távollét növeszt, ezek mind velejárói az új élethelyzetnek. Így amikor valaki valóban nyomós ok híján kifogásokkal magyarázza a maradását, a változástól vagy annak lehetséges mellékhatásaitól való félelmeit próbálja racionalizálni. Akár menekülőút, akár egy romantikus döntés eredménye, új életet kezdeni külföldön nem kis vállalkozás – és nem megoldás mindenre, csak egy másik életforma a maga előnyeivel és hátrányaival. Csakúgy, mint a szabadúszó lét, ami kívülről korlátlan szabadságnak tűnhet, valójában azonban az önálló, független munkavégzés együtt jár egy csomó bizonytalansággal és felelősségvállalással.
Egy biztos: minden bizonytalan
Nincs fix fizetés, nincs garantált munka, nincs fizetett szabadság vagy betegszabadság, viszont vannak időszakok, amikor orrvérzésig dolgozol, és olyanok is, amikor aggasztóan kevés a jó lehetőség. Van, hogy hosszabb időre háttérbe kell szorítanod az úgynevezett „szerelemprojekteket” azért, hogy ki tudd fizetni a számlákat, ne adj’ isten félre tudj tenni arra, hogy folytathasd a szerelemprojektjeidet. Szabadúszóként sosem unatkozol, hiszen minden héten vagy hónapban más-más megbízásra fókuszálsz, folyamatosan el kell adnod magad és készenlétben kell lenned, a magad főnökeként nonstop tervezel-szervezel, határidőkkel zsonglőrködsz, ügyfelek jönnek-mennek, és ha egy kliens variál, az sok más tervet átírhat.
Én többnyire távmunkában dolgozom, de vannak helyhez kötött tevékenységeim is, és jelenleg több olyan projekt leköt, amiből nincs bevételem, mert az vagy hozzájárulás mások kezdeményezéséhez, vagy befektetés egy hosszú távú célom elérése érdekében – amihez bizony kitartónak, nyitottnak, szorgalmasnak, rugalmasnak és türelmesnek kell lennem, és amihez meg kellett tanulnom higgadtan kezelni a kevésbé kiszámítható helyzeteket. Ma már nemcsak sejtem, hanem értem és át is érzem, miről beszéltek veterán digitális nomád ismerőseim, amikor figyelmeztettek, hogy a szabadúszók nem kiváltságosabbak, csak más típusú kockázatokat vállalnak. Tény, hogy ez az életforma nem való mindenkinek, de nem is kell, hogy az legyen. Ahogy önmagában elismerésre vagy irigylésre méltónak sem kellene lennie – legfeljebb inspirálónak.
Apropó szabadság és inspiráció
Számomra az utazás nem pusztán a kalandvágy kielégítését jelenti, de az önmagammal való kapcsolatot is mélyíti. A földrajzi határok átlépésével és a komfortzónám elhagyásával ugyanis más keretek és szabályrendszerek között szerezhetek új ismereteket a környezetemről, önmagamról és ezek kapcsolatáról. Nem tehetem meg, hogy állandóan utazzak, azonban sok munkát beleteszek abba, hogy egy évben egyszer kiszakadhassak egy-két hónapra az amúgy sem sivár mindennapokból, és egy közeli vagy távoli, de a sajátomtól eltérő kulturális közegben is tapasztalatokat és inspirációt gyűjtsek. Ez a szokás persze nem az egyetlen, ugyanakkor igen hatékony, intenzív és élvezetes módja a tanulásnak. Szinte ösztönösen élek az elém táruló lehetőségekkel annak tudatában, hogy az időm, az egészségem és a mozgásterem nem állandó. Egy-egy út azonban nemcsak felhőtlen, idilli kalandokat, de számos váratlan fordulatot is tartogathat. Nem véletlenül lett a „készen állok az ismeretlenre” az elindulásaim mantrája.
Felfedezés közben természetesen dolgozni is kell (ez a szabadúszó lét velejárója), nekem pedig többször sikerült kibillennem az egyensúlyból, amikor egyszerre próbáltam a munkára összpontosítani, az utazás következő lépését szervezni, kapcsolatot tartani az otthoniakkal, és mindeközben élvezni magát az „itt és most”-ot. Az biztos, hogy ma már nem szervezek túl egy utat, és nem görcsölök sokáig, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltem. Mert minden tapasztalat, minden zökkenő és fennakadás egy próbatétel, ami a hasznomra válik – csak ezt néha időbe telt belátnom. Az élményeimet pedig, legyenek akármilyen szépek vagy rémesek, igyekszem tanulságos történetekként továbbadni.
Ha akarnék és tudnék is „folyton utazni”, képtelen lennék fenntartani azt a sok digitális nomád által diktált tempót, miszerint néhány nap elég egy városban, régióban vagy országban, aztán irány a következő úti cél. A világ jelenlegi sebessége mellett és eddigi tapasztalataim szerint nálam a legalább egy hónap egy helyen gyakorlat működne jól.
Akárhogy is, én nem irigylem azokat, akiknek van saját otthonuk (amim nekem ebben az életben valószínűleg nem lesz, mert élményekre és önképzésre költöm, amit megkeresek – és ez így van jól), gyermekük, felfelé ívelő karrierútjuk, hanem egyszerűen örülök annak, hogy meg vannak elégedve a döntéseik és a tetteik eredményével.
Mások életéből általában egy-egy részletet érzékelünk az online térben, és ritkán látjuk a teljes képet – hacsak nem a napjaik minden mozzanatát megosztó influenszerekbe vagy celebekbe botlunk. Attól, hogy valakinek nincs gyereke, még lehet gondoskodó, felelősségtudatos, odaadó ember, és jó példa sok szülő számára. Attól, hogy valaki szabadúszó, még nem feltétlenül könnyebb a helyzete egy alkalmazotténál. Nincs „jobb” vagy „rosszabb” életút, csak különböző életutak vannak, éppen ezért semmi értelme a „szomszéd fűje mindig zöldebb” hozzáállásnak. A fenékig tejfel állapotot magunkban kell megteremteni és fenntartani ahhoz, hogy előfeltevésektől mentesen, empátiával tudjunk létezni és kapcsolódni egymással.
Fotó: Kyle Facey, Sáfár Zsófia, Valery Padilla
