A múltnak kútja mély, és aki abban alámerül, az mindig kockázatot vállal. Akár kincseket, akár elsüllyesztett titkokat hoz majd a felszínre, az élete valószínűleg sosem lesz már pont olyan, mint előtte volt. Ha megtaláljuk magunkban a kutatáshoz szükséges erőt, szelídséget, türelmet és nyitottságot, és mindezekkel felvértezve fordulunk felmenőink, őseink felé, az ő sorsuknak megértése révén jobb rálátást nyerhetünk a saját életünkre, döntéseink és vágyaink rejtett motívumaira. Ez az önismeret vezethet ahhoz, hogy kezünkbe vehessük az irányítást, és végre valóban a saját történetünket írhassuk.
Életfa, családfa
A népmeséinkből ismerős lehet az égig érő fa motívuma, amelynek törzsén csak az arra kiválasztott, különleges személy, például Jánoska, a kiskondás tud felkapaszkodni, hogy megmentse a földi világot vagy a királyságot, és egyben megszerezze méltó jutalmát, mondjuk, legyőzze a tűzokádó sárkányt és hazahozza a királykisasszonyt, akinek elnyeri szerelmét is. A népművészeti és népi iparművészeti alkotásainkban az egyik leggyakrabban használt motívum az életfa vagy világfa ábrázolása. A különleges fa a föld köldökét, azaz a temetkezésre vagy áldozat bemutatására szolgáló helyet köti össze az ég köldökével, azaz a Sarkcsillaggal. Gyökerei között halottak nyugszanak kardjukkal és lovaikkal, ágai között laknak a Nap, a Hold és a csillagok. Ennek a mesebeli fának a gyakori felbukkanása a kultúránkban korántsem véletlen. A kereszténység előtti magyar hiedelemvilágnak kitüntetett szimbóluma volt a sámánhit világfája, melynek, őseink hite szerint, minden ága külön birodalmat hordozott, itt éltek a közösség holtjai, felmenő nemzetségi rendben. A sámán volt rá képes, hogy extázisban megmássza a fát, és kapcsolatot tartson az ősök bölcsességével.
A kezdetektől fogva hozzátartozik tehát a gondolkodásunkhoz, hogy a világban való biztonságos létezés egyik feltétele felmenőink ismerete, őseink történetének megértése és őrzése.
A kapcsolat ápolása családunk korábbi generációival azonban idővel elszakadt a rítustól, sőt, a történetírás fejlődésével, valamint a születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatok kiállításának és megőrzésének általánossá válásával már-már tudománnyá vált.
A családfakutatás ugyanis ma a genealógia, azaz származástan részterülete, amely pedig a történettudomány segédtudományának számít. A családfa vagy származási tábla felrajzolásának vannak szabályai és bevett jelölési rendje, az akár művészi igénnyel is kivitelezhető ábrák a kézi munka mellett elkészíthetők speciális számítógépes programokkal is. Sokan hobbikutatóként saját maguk veszik kézbe az ügyet, járnak még élő családtagról családtagra, faggatják az ismerősöket és nézik át a levéltárakban őrzött felekezeti és polgári anyakönyveket, mások pedig erre szakosodott cégeket bíznak meg a feladattal, hogy szakemberek járjanak utána a család előző generációinak.
Fotó: Rawpixel
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
