A legenda köszöntése – ezt a címet kapta a születésnapja alkalmából szervezett rendezvény. Milyen érzés legendának lenni?
Hát nézze, az ember ritkán lesz 90 éves. Ezt megélve és az élettani jeleket látva, ezt én úgy tekintem, mint egy pálya lezárását. A jövőben túlságosan sok előadást és ilyen nagy ceremóniát már nem szeretnék, mert már nem leszek rá alkalmas.
Milyen egészségnek örvend?
Közepesen jónak.
Feltételezem, hogy jóleső érzés volt hallani azt a rengeteg dicséretet, szép szót, kedves történetet, amit önről, vagy önnel kapcsolatban elmondtak a születésnapi rendezvényen.
Miután az ember hiú állat, természetesen számomra kellemes este volt, amikor a tanítványaimmal, barátaimmal beszélgettünk.
Ugyanott elhangzott az is, hogy a jó öregedés tulajdonképpen művészet. 90 évesen meg tudja mondani, hogy mi a hosszú élet titka? Ön minek köszönheti ezt a szép életkort, tett valamit ennek érdekében?
Azt hiszem, ez kizárólag genetika, de erre semmi bizonyíték nincsen. Én sose tettem semmi különöset azért, hogy meghosszabbodjon az életem, mert ez engem nem különösebben érdekel. Biológus vagyok, és a biológusok számára az élet keletkezése és megszűnése egy természetes folyamat. Az ember életének bármikor vége lehet, és miután a rákövetkező dolgokról úgyse tud semmit, ezért teljesen érdektelen, hogy a vég mikor következik be, és, hogy utána mi lesz. Nem szoktam azzal törődni, hogy ha már én nem vagyok, akkor majd ki mit fog csinálni. A jövő, amiben én nem vagyok, az számomra nem létezik.
Valóban úgy gondolja, hogy teljesen mindegy, hogy az ember 50 vagy 100 évesen hal meg?
Igen, azt gondolom, de hát ilyen a természet. Gondolja csak el, a természetfilmekben a ragadozókat tekintik az emberhez méltó élőlénynek. Ezek a kisfilmek arról szólnak például, hogy milyen nagyszerű, hogy megmentik az oroszlán vagy a párduckölyköt, de arra nem gondolnak, hogy ez több antilop életébe fog kerülni, és az antilopokról egy szó sincsen, hogy milyen nagyszerű antilopnak lenni, és milyen szomorú, amikor elviszi az antilopot az oroszlán. Ilyen szempontból az ember nagyon elfogult, és magát különlegesnek tartja, de hát rá ugyanúgy vonatkoztak a bioszféra általános nagy szabályai, mint a többi élőlényre, beleértve a füvet is, amit az antilop megeszik. Mindenki eszik valamit.
Ön egy olyan tudós ember, aki nagyon fontos szerepet tulajdonít a művészetnek, és a lírikus gondolkodás is jellemző önre. Természetes volt, hogy tudósként elkezdett szépirodalommal is foglalkozni?
Nem látok nagy különbséget a tudomány és a művészetek között, csak abban különböznek, hogy más eszközökkel és más kifejezésmódokkal dolgoznak. Ha valaki kíváncsi, érdekli a világ, akkor vagy erről vagy arról az oldalról tesz fel kérdéseket. Ahogyan a tudományban is megvannak azok a nagyon szigorú szabályok, melyek mentén a kíváncsi tudósok eredményeiket vagy a kíváncsiságuk tárgyáról szóló közleményeket megírhatják, ugyanígy a művészetben sem tud akárki verset, regényt vagy színdarabot írni, mert annak is vannak bizonyos kötöttségei, amiket szintén meg kell tanulni, ráadásul a műnek még érdekesnek is kell lenni.
Egykori tanítványa, Kubinyi Enikő köszöntőjében elmondta, idézem: öntől tanulta meg, hogy az életnek nincs értelme, csak gyönyörűsége. Emlékszik, mi volt a leggyönyörűbb mozzanata az ön életének?
Én így nem leltároznám az életemet. Az egy felfogás, hogy az ember elfogadja az élet eseményeit, amelyek között természetesen vannak boldog pillanatok, és vannak kellemetlen, hosszú események. De nem érdemes ezeket osztályozni és kiragadni, hiszen mindenkinél vannak boldog pillanatok, és mindenki maga tudja, hogy neki az miért fontos, és nem feltétlenül akarja a nagyközönség orrára kötni, hogy az milyen jó volt. A fiam most lett az angol tudományos akadémia, a Royal Society tagja. Ez az ő nagyon komoly munkájának az eredménye. Nekem ez az egyik legnagyobb sikerem. Sikernek tekintem az én életemben, hogy olyan fiam lett, aki képes volt erre a teljesítményre. Teljesen egyéni, hogy az ember mit tekint fontosnak. Annyira egyéni, hogy nem is feltétlenül akar róla beszélni.
Azt viszont már ön említette a rendezvényen, hogy a sikeres élet tele van kudarcokkal, melyek meghatározzák, hogy mire viszi az ember. Ön hogy élte meg a kudarcokat?
Hát úgy, hogy nem temetkeztem bele. A pályám során számtalan sikeres és kudarcos kollégával találkoztam, és volt köztük olyan, aki úgy érezte, hogy az egész élete tönkrement egy-egy kudarc során. Én mindig úgy éltem meg, hogy vagy valamit rosszul csináltam, vagy a külső körülmények nem voltak megfelelőek, ezért abba kell hagyni, ami nem megye, és valami más után kell nézni, amiben esetleg sikeresebb leszek. A kudarckezelés tanítható, de nem úgy, hogy érzelmileg felturbózzuk, és nagyon bánatosak leszünk miatta. Sokkal inkább azt kell meglátni benne, hogy milyen irányba nem vezet út.
Az állatok intelligenciájával kapcsolatos vélekedését ismerjük, de kíváncsi lennék arra, hogy mi a véleménye a mesterséges intelligenciáról?
Az utolsó könyvemben, a Teremtő képzelet – A kreativitás evolúciójából van egy fejezet, ami arról szól, hogy a mesterséges intelligencia mire képes. Röviden összefoglalva ez arról szól, hogy a pillanatnyilag működő mesterséges intelligenciák képesek beszélgetni, vagyis bármilyen témát megad nekik az ember, akkor a nyelv szavai statisztikus eloszlásának a feldolgozásával értelmes beszélgetést lehet velük folytatni, de nem gondolkodnak. A gondolkodás az emberben egyrészt a gondolatok szabad áramlásán, másrészt egy pontosságot mérlegelő rendszer működésén, valamint a hosszú távú memórián alapszik, ami nem más, mint a megélt élet. Ez a számítógépnek nincs, azt csak egy dobozban összerakták, és ha lenne is megélt élete, akkor neki is 20-30 évig intenzív társadalmi életet kellene élni ahhoz, hogy a gondolkodásához alapok képződjenek. Tehát amikor az ember valamiről véleményt mond, valamit elhatároz, tesz valamit, akkor abban nem csak a jó ötletek, a pillanatnyi hangulat, az adott körülmények, hanem az is benne foglaltatik, hogy milyen életet élt. És lehet, hogy gyerekkorában valami apró esemény, amit már el is felejtett, az ott van, csak nem emlékszünk rá, de befolyásolja a pillanatnyi döntésünket. Ezért olyan különleges az emberi gondolkodás. Ez a gépi gondolkodás, ez egy művi beszélgetés, abban nagyon jó. Ráadásul az ember saját maga is használja ezt a kommunikációs formát. Gondoljon csak bele, amikor megy az utcán és találkozik egy barátnőjével, akit rég látott, de különösebben nem akar vele elmélyedni a világ sorsát illetően, akkor köszönnek egymásnak, megkérdezik, hogy vannak, mit csinálnak, hova mennek a nyáron, vagyis csupa olyan dolgokról folyik a beszélgetés, amelyek reálisak, valósak, de közben maga azon gondolkodik, hogy hogyan lehet megszabadulni tőle, mert igazából sietne haza a napi programjához. Tehát az ember is használja a beszélgetésnek azt a formáját, ami mögött igazából nincs gondolkodás, hanem az adott szituáció és nyelv szabályai szerint az előhalászott szavakkal kapcsolatot veszünk fel valakivel. Ezzel szemben egy másik fajta kommunikáció az, amikor úgy beszélgetünk, hogy végig is gondoljuk, amit mondunk, és azt is, amit a másik mond, sőt, próbáljuk kitalálni, hogy ő mire gondolt, és visszakérdezünk, majd válaszolunk. Ez egy bonyolult dolog, erre még nem képes a mesterséges intelligencia.
Nap mint nap használja a digitális eszközöket?
Igen, most is itt ülök egy komputer előtt, és természetesen e-mailt, telefont, internetet használok, bár egyre komplikáltabbak ezek már az én 90 éves elmémnek.
Min dolgozik most?
Az Open Books kiadónak írok egy olyan könyvet a kutyákról, amiben csak egyszer előfordult érdekes eseményekről lesz szó. Vagyis olyan dolgokról, amikor a kutyák valami olyat csináltak, ami csak egyszer fordult elő az életükben, de ebből arra lehet következtetni, hogy nekik is komplex gondolkodásuk van. Engem ez nagyon érdekel, és csak az általam megfigyelt, saját gyűjtésű adataimat használom fel ehhez.
Ha újra kezdhetné, akkor mit csinálna másképp?
Semmit.
Fotó: Nagy Ákos
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
A jövő lehetőségek sorozata – Interjú Csányi Vilmos etológussal
