hirdetés
Elischer Editnek a múlt század legzaklatottabb évtizedei jutottak. A híres cukrász, Gerbeaud Emil unokája átélte Budapest ostromát, zsidókat bújtatott, nyilasokkal nézett szembe és közel hat évet töltött börtönben a kommunizmus ideje alatt. Mégsem rendült meg soha a tisztességbe, az empátiába, a jóba vetett hite. Akkor sem tört meg, amikor az ÁVH kihallgatói a családjával fenyegették. „Sokan megtörtek, de őket sem szabad elítélni. Nem tudom, hogy én helytálltam volna-e ebben a helyzetben” – mondta Hulej Emese, Edit életrajzírója, akivel a napokban beszélgettem az Unoka a Gerbaud-házból című könyvéről. Azóta nem hagy nyugodni a kérdés: vajon én mit tettem volna? Eközben rájöttem ugyan emberfeletti bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki az élete kockáztatásával válassza a helyes utat, ahhoz is bátorság kell, hogy szembenézzünk önmagukkal, és kertelés nélkül feltegyük a kérdést: mit tettünk volna mi? Ezzel együtt a válasz talán közelebb visz ahhoz, hogy még jobban megismerjük a saját működésünket, és ha szembe találjuk magunkat a 21. század kihívásaival, könnyebben fogalmazzuk meg, mi az, amit most tehetünk?
PÁN – A belső sziget
November 21-étől a mozikban
Az első és második világháborúról szóló filmek zöme az események sűrűjébe repítenek bennünket, nem ritkán egyenesen a frontvonalra, ahol katonák számára bármelyik perc halálos végkimenetelű lehet. (Gondoljunk csak a Ryan közlegény megmentésére, Az elit alakulatra vagy éppen az 1917-re.) Mégsem futamodnak meg. Felülemelkednek az ösztöneiken, amelyek azt súgják, fordítsanak hátat a földi pokolnak, és rohanjanak, ahogy csak a lábuk bírja.
Cosimo Miorelli filmjének főhőse nem hajlandó harcolni sem puskacső végén álló ellenséggel, sem a menekülése ösztönző hangok ellen. A gyerekkor és a felnőtt lét határán háborúba szólított Pán Péter a nagy háború utolsó évében átvágja az olasz front szögesdrót akadályát, és elmenekül a harcmezőről. Útja a tenger felé vezet, ahol – azt reméli – békére lelhet egy távoli szigeten. Az ellenség földjén keresztül vezető útja során emlékezetében megelevenednek szülőföldje tájai, a fronton elvesztett barátja, Matyi alakja, gyerekkori pásztorélete és a maga mögött hagyott háború borzalmai. Miorelli a gyerekkor ártalmatlanságát állítja szembe a felnőttek világának erőszakosságával, hogy filmjével a béke mellett foglaljon állást.
Kordos Szabolcs: Egy város legújabb titkai – Úri utca 72.
A budai Várban, az Úri utca 72. alatt található, barokk stílusú ház első ránézésre alig különbözik valamiben szomszédaitól. Történetét az alatta húzódó bunkerben valaha lezajlott események teszik különlegessé. 1944. december 31-én itt született ugyanis Dományi János. Édesanyja a 24 éves, mindenórás Katalin és édesapja, János ide menekültek a közeledő front elől, és itt kaptak egy külön kis helyiséget, amikor Katalin vajúdni kezdett. A szülés közben azonban komplikációk adódtak, ezért az apa előmerészkedett búvóhelyükről és az aknatűzben egészen a Sziklakórházig futott segítségért. Dr. Szentpály Ferenc orvossal és Cziráky Alice grófnővel az oldalán kapuról kapura rohanva tértek vissza a bunkerhez. János életében először csak egy hónappal később, januárban szívott friss levegőt, ekkor mert édesanyja a szülés után először a felszínre menni. A család története itt nem ér véget. Februárban ugyanis az édesapa néhány társával együtt úgy döntött, kimerészkednek, hogy megnézzék, áll-e még a Tímár utcai otthonuk. Az akció közben azonban a szovjetek fogságába kerültek, akik úgy vélték, civil ruhás katonákkal van dolguk. Az idősebbik János három és fél év elteltével került haza feleségéhez és kisfiához.
Az Úri utca 72. egy azok közül a budapesti épületek közül, amelyek nem mindennapi időkről és emberekről mesélnek. Kordos Szabolcs Egy város legújabb titkai című könyvében erről és a hozzá hasonló különleges helyszínekről ír. A kötetből többek között azt is megtudhatjuk, mi köze volt Krúdy Gyula botrányos szerelmi életének az egykori Royal Szállodának, vagy hogy melyik miniszterelnök volt a Károlyi-palotában zajló szerelmi sokszög egyik szereplője. Kordos Szabolcs történetein keresztül egy titkokkal teli, izgalmas Budapest tárul fel előttünk.
TEDxLibertyBridgeWomen
November 14-én a Katona József Színházban
Irányt váltani vagy kitartani? Beletörődni vagy harcolni? Kétségbeesni vagy okulni? Az idei TEDxLibertyBridgeWomen hívószava a szembeszél, amely arra sarkall, hogy elgondolkodjunk, vajon életünk nehézségeire és kihívásaira tekinthetünk-e olyan lehetőségekként, amelyek segítenek nekünk irányba állni?
„Nem hátráltat, formál. Nem akadályoz, kihívások elé állít. Nem korlátoz, irányt ad. Ideje másként tekinteni a nehézségekre, hiszen az életben elkerülhetetlen, hogy megtorpanjunk, megbotoljunk, vagy esetenként arccal zuhanjunk a sárba. Egyetlen esélyünk lehet, megkeresni a mélyen bennünk lévő őserőt, hogy még a legelcseszettebb, legkomplikáltabb, leglehetetlenebb szituációból is kihozzunk valami rendkívülit!” – áll az idei TEDxLibertyBridgeWomen szlogenjében.
Ennek szellemében olyan előadók lépnek színpadra, akik életük során számtalanszor bebizonyították már, hogy szembeszélben igenis érdemes vitorlát bontani, hiszen vele messzebbre juthatunk, mint azt hinnénk: többek között Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista, Mautner Zsófi gasztroblogger vagy éppen a Mélylevegő Projekt megálmodói, Pető Dorina és Juhász Bettina.
Fotó: JUNO11 Distribution, 21. Század Kiadó, TEDxLibertyBridgeWomen
hirdetés
