hirdetés
Az Endomárcius apropóján négyrészes sorozatban merültünk a téma mélyére dr. Fülöp Istvánnal, a TritonLife Központ Endoszkópos Sebészeti Központjának és Endometriozis Centrumának vezetőjével, meddőségi specialistával, valamint Krajnyik Cintiával, endometriózis-megpróbáltatásokat végigjárt újságíróval.
Sorozatunk első részében körüljártuk az endometriózis összetett fogalmát, észlelésének nehézségeit, valamint a női problémák körüli veszélyes stigmákat és berögződéseket, a második részben pedig a már felismert endometriózis élettani tüneteit és orvosi besorolásának problémáit, az endometriózis kezelésének lehetséges módjait, valamint a meddőséggel való kapcsolatát és a lombikfogantatás körüli stigmákat meséltük el. A harmadik részben elmélyedtünk az endometriózis lehetséges élettani kiváltó okaiban, a már endometriózis-műtéten átesettek testi és lelki regenerálódásának lehetőségeiben, valamint szót ejtettünk a betegség kommunikációjának kiemelt fontosságáról is. A negyedik, egyben utolsó részben körüljárjuk a gyógyulás új, korszerű lehetőségeit, elmondjuk, honnan érdemes tájékozódni és segítséget kérni, és persze elmeséljük Cintia és férje happy-end történetét is.
„Az endometriózis holisztikus kezelésében azt a legfontosabb megértenünk, hogy a páciensnek pontosan mi a problémája” – magyarázza dr Fülöp István. – „Szeretne gyermeket, de nem sikerül a teherbeesés? Vagy erős hasi fájdalmai vannak? Esetleg mindkettő? Minden eset más, és a kezelés- és utókezelés céljai is ennek megfelelően változnak.
Az endometriózis kezelése szakaszosan történik – mindig az adott problémát kell megoldani. Ha egy páciens megkérdezi, mi lesz vele tíz év múlva, erre nem lehet biztos választ adni. Most az a kérdés, hogy mi a jelenlegi állapot: fáj a hasa? Két éve nem sikerül teherbe esnie? Ezeket a problémákat kezeljük először, majd ha ezen túl vagyunk, továbblépünk a következő szakaszra.
A legújabb gyógyszerekről kifejezetten jók a páciensek visszajelzései. Büszkén mondhatom, hogy az egyik ilyen modern készítmény fejlesztésében a mi intézetünk is részt vett, és már a klinikai vizsgálatok során láttuk, hogy jelentős javulást hozhat. Ráadásul a mellékhatások spektruma is jóval szűkebb, mint a régebbi hormonkészítményeknél, így elkerülhetők az olyan kellemetlen tünetek, mint a csontritkulás, libidócsökkenés vagy álmatlanság.
Ha a gyógyszeres kezelés nem segít, vagy az állapot súlyossága miatt eleve nem javasolt, akkor a műtéti beavatkozás lehet a megoldás. Fontos, hogy az ilyen műtéteket olyan intézetben végezzék, ahol nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoznak; az endometriózis sebészet nemcsak az operáló orvos felkészültségén múlik, hanem az egész csapat összehangolt munkáján is.
Az endometriózis műtéti kezelése kapcsán érdemes kiemelni egy új fókuszba került problémát: a császármetszési hegekben kialakuló sérveket. Ezek kismedencei fájdalmat, vérzési rendellenességeket és akár meddőséget is okozhatnak. Egy speciális laparoszkópos technikával ez a probléma hatékonyan kezelhető, aminek eredményeként a páciensek teherbeesési esélyei jelentősen javulnak, és a kellemetlen tünetek megszűnnek.
Az endometriózis kezelése természetesen nem ér véget a műtéttel – az utógondozás kulcsfontosságú. A betegség hajlamot mutat a kiújulásra, ezért a páciensek számára elengedhetetlen, hogy olyan szakértői központban kapjanak folyamatos támogatást, ahol a legkorszerűbb terápiás lehetőségeket ismerik. A szakértelem szintén kritikus kérdés, és itt nem az intézetek számítanak, hanem az adott orvos tapasztalata. Aki például 25 éve dolgozik az endometriózis sebészet területén, nagyobb rálátással és tapasztalattal rendelkezik, mint egy kezdő szakember.
Az endometriózis lelki és szexuális életre gyakorolt hatását sem szabad alábecsülni. A fájdalmas együttlét önmagában csökkenti a szexuális aktusok számát, ami nehezíti a teherbeesést. Ugyanis a betegség kismedencei hegesedést okoz, amely miatt az együttlét kellemetlenné vagy akár lehetetlenné válhat.
Ha egy páciens meddőségi problémákkal küzd, a kivizsgálás során eldöntjük, hogy szüksége van-e műtétre, vagy inkább mesterséges megtermékenyítési eljárásra. Az endometriózissal érintett pácienseknél gyakran a lombikbébi program hoz nagyobb eséllyel sikert, mint az inszemináció. Ha pedig a műtéti beavatkozás után azt látjuk, hogy a petevezeték vagy petefészek működése nem megfelelő, akkor egyértelműen a lombikeljárás a legjobb megoldás.
Egy biztos: az időhúzás egyik páciensnek sem jó. Az endometriózis kezelésénél mindig arra kell törekedni, hogy a lehető leghatékonyabb módszert válasszuk, és minden lépést a páciens egyéni helyzetére szabva határozzunk meg.”
„Egy ilyen diagnózis után az ember élete egy pillanat alatt teljesen más mederbe terelődik.” – magyarázza Cintia. – „Onnantól kezdve minden döntést az határoz meg, hogy mikor szeretne gyermeket vállalni, mert ennek függvényében kell időzíteni a műtéteket, a kezeléseket, a hormonális beavatkozásokat. Ha valaki azt mondja, hogy három hónapon belül babát szeretne, akkor másképp kezelik az orvosok, mintha azt mondaná, hogy bár szeretne gyermeket, de jelenleg nincs párkapcsolata. Ez utóbbi például egy borzasztóan nehéz helyzet.
Ami engem illet, abban mindig biztos voltam, hogy szeretnék gyereket, és a párom is így volt vele. De az is biztos, hogy ez a diagnózis felgyorsította az eseményeket. Még csak együtt éltünk, amikor kiderült a betegségem, majd a második műtétem után másfél hónappal a férjem megkérte a kezem, négy hónappal később pedig már össze is házasodtunk, és rögtön belevágtunk a lombikprogramba. Ha a betegségem nem derült volna ki, valószínűleg későbbre datálódott volna minden és organikusabban született volna meg bennünk az elhatározás, hogy mikor szeretnénk gyereket vállalni. Valószínűleg még csak mostanában házasodnánk össze, és mondjuk egy év múlva kezdenénk el próbálkozni a babával.
Viszont, ha ebben a feltételes jövőidőben szembesültünk volna azzal, hogy természetes úton ez nem lehetséges, rengeteg időt vesztettünk volna, és az esélyeink is jelentősen csökkentek volna a sikeres megtermékenyítésre, ugyanis az összenövéseim miatt minimális esélyem volt a spontán teherbeesésre. Az egyik petevezetékem ugyanis teljesen roncsolódott az endometriózis következtében, a másik pedig átjárhatatlanná vált az összenövések miatt.
Úgy érzem, így is a szerencsések közé tartozom, mert miután belevágtunk a lombikprogramba, fél évvel később, a harmadik beültetés sikeres lett, és megszületett a kislányunk. Ez nagyon rövid időnek számít. De ez az út is borzasztóan kemény hullámvasút volt, tele kiszolgáltatottsággal, bizonytalansággal, várakozással, tehetetlenséggel. Bár az elején bizonytalan volt, hogy mi is a problémám – ami sajnos a betegség gyakori velejárója –, de onnantól kezdve, hogy felállították a diagnózist, gyorsan lehetőséget kaptam a műtétre, nagyszerű szakemberekhez kerültem, és fantasztikusan támogató közeg vett körül mind a családom, barátaim és a munkahelyem tekintetében is. Ez sem egy utolsó szempont, hiszen sokaknak ilyenkor sajnos a munkahelyi bizonytalanság is hatalmas stresszt jelenthet, nekem viszont megadták a lehetőséget, hogy a műtétek és a lábadozás idején is biztos háttérrel rendelkezzek.
Amikor mindez kiderült, a párommal még csak kilenc hónapja voltunk együtt. Ez egy elképesztően nehéz helyzet, különösen azoknak, akik egyedülállók, vagy olyan kapcsolatban élnek, ahol a társuk nem vállalja ezt a közös terhet. Nekem viszont hatalmas megnyugvást adott, hogy a párom számára soha fel sem merült, hogy emiatt elhagyjon, vagy újragondolja a kapcsolatunkat. Tisztában vagyok vele, hogy nem minden nő ilyen szerencsés. Egy ilyen utat egyedül végigjárni még nehezebb, nemcsak a fizikai megpróbáltatások, hanem a lelki megpróbáltatások miatt is.”
„A korábbi traumáim miatt hosszú éveken át jártam terápiába, ezért diagnózisom után nem vettem részt klasszikus pszichoterápiában, de alternatív módszerekkel próbáltam feldolgozni a lelki oldalát is.” – folytatja Cintia. – „Ez is teljesen egyéni, nem mindenki nyitott a nem klasszikus megoldásokra. Én a holisztikus megközelítés híve vagyok, de hangsúlyozom, ez az én utam.
Azt viszont borzasztó fontosnak tartom, hogy mindenki megtalálja azt az orvost, akiben megbízik, és aki komolyan veszi a problémáját. Átlagosan sajnos olyan négy évbe telik, mire egy nő megkapja az endometriózis-diagnózist, és általában minimum négy nőgyógyászt is felkeres, mire valaki végre felismeri a betegséget. Az érintett nők nem tudják, mi a baj, csak a tüneteiket érzik, és súlyos fájdalmakat élnek át, ráadásul sokszor az orvosok sem veszik komolyan, és még az is előfordul, hogy hisztinek bélyegzik a panaszaikat. Közben pedig értékes évek vesznek el, ami – ha valaki gyermeket szeretne – óriási különbséget jelenthet. Nem mindegy, hogy valaki 30, 35 vagy 40 évesen kap diagnózist, és ekkor szembesül vele, hogy csak orvosi segítséggel lehet gyereke.
Bár a diagnózisom után nem voltam aktív terápiában, a pszichológusommal folyamatosan kapcsolatban maradtam. Ha nehéz helyzetbe kerültem – például a második műtét után vagy amikor az első lombikunk korai vetéléssel végződött –, alkalmanként segítséget kértem tőle telefonon.
Emellett pedig az endometriózisról szóló írásaimban sokszor megjelenik a családomra egyébként is jellemző fekete humor, ami az életem során mindig kapaszkodót jelentett számomra. Rengeteg nehézségen és traumán mentem keresztül, és úgy érzem, hogy bizonyos helyzeteket – amiket másként nehéz lenne elviselni – csak humorral lehet oldani. Ha valami szar, hát az szar marad, de egy kis iróniával vagy viccel talán könnyebb átvészelni.
Remélem, hogy ettől egy kicsit emészthetőbbé is válik ez az egyébként baromi nehéz téma, és ha valaki nem is érintett, de így olvas róla, talán jobban be tudja fogadni. Hiszem, hogy ettől lesz hiteles és valódi az egész, mert nem egy száraz, steril történetet mesélek el, hanem én is benne vagyok – civilként, érzésekkel, gondolatokkal.”
„Amikor kiderült a betegségem, úgy gondoltam – és mindig is ilyen típus voltam –, hogy sokkal könnyebb feldolgoznom a nehézségeket, ha beszélek róluk ” – meséli Cintia. – „Mivel újságíróként dolgozom, megvolt a lehetőségem, hogy szélesebb közönség elé tárjam a tapasztalataimat. Ahogy egyre jobban beleástam magam a témába, világossá vált számomra, hogy annak ellenére, hogy az endometriózis rengeteg nőt érint, a statisztikák szerint minden tizedik nő küzd endometriózissal (és mint említettük, a női meddőség 30%-áért ez a betegség felelős), mégis meglepően kevés az elérhető információ. Úgy éreztem, ha már van egy platform, ami teret enged ennek, akkor szinte kötelességem, hogy felhívjam a figyelmet erre a problémára.
Nagyon sok üzenetet kaptam olyan nőktől, akik elakadtak, nem tudták, hova forduljanak, milyen szakemberhez menjenek. Mások arról írtak, hogy a környezetük nem támogató, nem érti meg a helyzetüket, és sokat segített nekik, hogy rájöttek, nincsenek egyedül. Volt, akinek reményt adott a történetem, mert hasonló betegséggel küzdött, és amikor már a kislányomat vártam, erőt merített abból, hogy így is lehet esélye a sikeres gyerekvállalásra.
Az a félelmem, hogy nem lehet gyerekem, végül alaptalannak bizonyult, mert megszületett a kisbabám – de ezt akkor még nem tudhattam biztosan. De mindig is volt bennem egy mély ősbizalom; remény, hogy lehetséges.
És így is lett, végül császármetszéssel, és nem hüvelyi úton megszültem a kisbabánk. Az orvosom – aki a műtétet végezte – már korábban jelezte, hogy a kiterjedt adenomiózisom miatt nem javasolja a hüvelyi szülést. Nem szeretem a természetes szülés kifejezést, mert kategorizál, azt a hatást kelti, mintha a császármetszésben – de említhetném a mesterséges megtermékenyítés kifejezést is – valami rendellenes dologról lenne szó. Esetemben egyébként azért volt szükség a császármetszésre, mert az adenomiózisom miatt szülés közben olyan hirtelen fellépő, kontrollálhatatlan vérzés léphetett volna fel, amit az orvosom túl kockázatosnak ítélt. Megkérdezte, hogy elfogadom-e ezt az irányt, bennem pedig ez nem is volt kérdés, mivel teljes mértékben megbízom benne, szakmailag nagyon nagyra tartom, és a legfontosabb az volt számomra, hogy a kisbabám és én is biztonságban legyünk. Így végül császárral született meg a kisbabám, aki most már majdnem kilenc hónapos.
Az orvosok is gyakran mondják, hogy a gyerekvállalás bizonyos értelemben jót tesz ennek a betegségnek – még ha ez furcsán is hangzik. A várandósság alatt, majd a szoptatás idején, amikor az ember nem menstruál, az endometriózis „nyugalmi állapotba” kerülhet. Persze az ember nem ezért vállal gyereket, de valóban van egy ilyen velejárója.”
„Ha valakinek nincsenek tünetei, elegendő kétévente elmenni nőgyógyászati vizsgálatra ” – hívja fel a figyelmet dr. Fülöp István. – „Tünetmentesen valószínűleg kevesen keresnek fel orvost kifejezetten endometriózis szűrésre, de ha valaki életében vagy menstruációs előzményeiben előfordultak erős fájdalmak, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi okozhatta azokat. Lehet, hogy egykor az endometriózis állt a háttérben?
Gyakran találkozunk fiatal, 15-20 év közötti lányokkal, akik extrém erős menstruációs fájdalommal keresnek fel minket, attól tartva, hogy endometriózisuk van. Szerencsére sok esetben a vizsgálatok nem igazolják ezt. Fiatal korban a rendkívül fájdalmas menstruáció leggyakoribb oka az, hogy a szervezet még fejlődésben van, és a méhnyakcsatorna különösen szűk. Emiatt a menstruáció során lelökődő méhnyálkahártya nehezebben tud távozni.
Amikor a levált nyálkahártya és a vér nem tud azonnal kiürülni, az a méhben felszaporodik, feszülést és görcsöket okoz. A fájdalom addig fokozódhat, amíg a vérmennyiség el nem ér egy bizonyos szintet, amely végül átjut a szűk méhnyakcsatornán, ekkor a görcsök enyhülnek. Ez azonban önmagában nem utal endometriózisra, inkább alkati sajátosság. Ilyen esetekben gyakran ajánlunk alacsony hormontartalmú fogamzásgátlót, amely csökkenti a méhben képződő menstruációs vér és szövet mennyiségét. Ennek hatására a méh kevésbé feszül, így a menstruáció is kevésbé lesz fájdalmas.”
„Azoknak, akik most ezt a cikksorozatot olvassák, valószínűleg nem véletlenül van itt dolguk ” – szögezi le Cintia. – „Az egyik legfontosabb tanácsom, hogy érdemes legyőzni a félelmet és orvoshoz fordulni. Én mindig is úgy voltam vele, hogy inkább tudjam, mi a helyzet, mintsem bizonytalanságban maradjak – mert ha ismerem a problémát, legalább van esélyem tenni ellene.
Ha valaki úgy érzi, hogy gond van, de ezt még senki nem erősítette meg számára, ne kételkedjen magában. Fontos, hogy merjünk hallgatni az ösztöneinkre, a testünk jelzéseire. Tudom, hogy az út sokszor nehéz, időigényes és költséges is lehet, de érdemes kitartani és tovább keresni, amíg meg nem találjuk azt az orvost, aki megfelelő szakértelemmel és empátiával fordul a problémánk felé.
Szerencsére ma már számos platform segíthet a tájékozódásban. Például az Endometriózis Magyarország felületeiről vagy Inzsöl Júlia munkásságából, aki az elsők között osztotta meg nyilvánosan a saját történetét. A WMN-en is sok anyagot publikáltunk a témában, de a VIASAT3-mal közös műsorunkban, a Ki vele! közösségi talkshow egyik epizódjában egy külön szegmenst szenteltünk az endometriózisnak. Fontosnak tartottuk, hogy ez főműsoridőben, egy kereskedelmi csatornán is elhangozzon, mert így még több emberhez eljuthat. Hiszen ha egy szülő, egy férj vagy egy testvér felismeri, hogy a lánya, felesége vagy nővére minden hónapban valami hasonlón megy keresztül, mint az elhangzottak, segíthet a felismerésben és a megértésben is.
A legfontosabb, amit tanácsolni tudok: tájékozódj, légy kitartó, és bízz magadban!”
„Én nem hiszem, hogy ha elölről kezdeném, bármit is másképp csinálnék” – jelenti ki biztosan Cintia. – „Talán ha most, a mai fejemmel visszamehetnék három évet, odalépnék a múltbeli önmagamhoz, megsimogatnám a fejét, és megnyugtatnám, hogy minden rendben lesz. De utólag visszanézve sem hiszem, hogy más döntéseket hoztam volna. És nem azért, mert tökéletesen csináltam, hanem mert mindig az adott pillanatban igyekeztem a lehető legtöbbet megtenni magamért.
Persze, a félelmek mindig ott vannak, mert sajnos ez a betegség bármikor kiújulhat, akár erősebben is. De nem akarom, hogy ez határozza meg a mindennapjaimat. Úgy érzem, hogy a lehetőségeimhez mérten igyekszem a legtöbbet megtenni magamért: rendszeresen járok kontrollra, amennyit tudok, sportolok, egészségesen táplálkozom, próbálom minimalizálni a stresszt az életemben. Sokkal inkább arra koncentrálok, hogy milyen végtelen hálát érzek mindazért, amin már túlvagyunk. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy ha visszanézek, hogy honnan indultam és hol tartok most, hatalmas ajándékként tekintek a jelenlegi életemre.”
A sorozat előző részeit itt, itt és itt olvashatjátok el. Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
Fotók: Unsplash
hirdetés
