Soha többé géllakk? Még ne töröljük a manikűrös számát

Elárasztották az internetet az aggódó bejegyzések és cikkek: a rendszeresen manikűröshöz járó emberek szeretnének információt kapni arról, hogy az EU által betiltott géllakk-összetevő miatt mennyire kell aggódniuk, milyen hatással lehet az egészségükre, ha évek óta igénybe veszik a szolgáltatást. Megnyugtató válaszokra találtunk.

Sokan felkapták a fejüket, amikor az Európai Bizottság bejelentette, hogy szeptember elsejével betiltják a géllakkok egyik leggyakoribb, kulcsfontosságú összetevőjét, mert állatkísérletekben a reprodukciós egészségre károsnak találták. A trimethybenzoyl diphenylphospine oxide – röviden TPO – , a géllakkok egyik legfontosabb összetevője, ennek segítségével lehetséges a tartós végeredmény elérése, ami miatt olyan sokan szeretik a gél manikűrt. A TPO UV-lámpa alatt aktiválódik, és elősegíti a körömlakk keményre száradását, ami így akár hetekig is tartós maradhat.

A géllakk veszélyes?

Megnyugtató válaszokra bukkantunk a CNN cikkében. A szakemberek arról nyilatkoznak, hogy nem kell aggódnunk akkor sem, ha évek óta igénybe vesszük a körmös szolgáltatásokat: az állatkísérletek végeredményei ugyanis nem húzhatók rá egy az egyben az emberi felhasználásra. Megnyugtató válasz, hogy az összetevő használata még így is viszonylag biztonságosnak volt mondható: nem arról van szó, hogy megesszük az anyagot, a körmökön való alkalmazás minimális kockázatot rejt. Az EU intézkedése inkább fokozott elővigyázatosságnak mondható: ebből is látszik, mennyire komolyan veszi a szervezet a kozmetikai összetevők folyamatos tesztelését, biztonságos használatának ellenőrzését. Aggodalmat a CNN által megszólaltatott szakértők közül a környezetvédemi civil szervezet munkatársa fejezett ki, szerinte a rendszeres géllakk-használókra, manikűrösökre nagyobb kockázatot jelent a TPO a termékekben.

Remind magazin

Az USA-ban ezzel szemben nem tiltják be a TPO-t tartalmazó lakkokat, a helyi szabályozást biztosító FDA sem jelentette be ezzel kapcsolatos terveit. A CNN szakértője szerint az FDA elvei mások az EU-val szemben: ők inkább megvárják, hogy lesz-e probléma a TPO használatából, szemben az EU-val, ahol a megelőzésre helyeződik a hangsúly. A kozmetikai vegyész szerint a TPO kifejezetten biztonságosnak mondható, ha emberek manikűrjének elkészítéséhez használják, de hozzáteszi, hogy vannak azért biztonságosabb alternatívák. Ő azt javasolja, hogy kérjük el a használt lakkok összetevőinek listáját a körömszalonban vagy maradjunk a régi, de sokkal kevésbé tartós, hagyományos lakkozásnál.

Soha többé géllakk?

Még mielőtt végleg lemondanánk erről a kényelmi szolgáltatásról, a géllakkok továbbra is biztonságosnak számítanak és legálisan alkalmazhatóak a körömszalonokban, a tiltás kizárólag a TPO összetevőre vonatkozik. Sok gyártó kísérletezik már egy ideje alternatívákkal, ehhez új formulákat kell fejleszteniük, de az is kiderült, hogy sokan vannak lemaradásban ezzel a lépéssel, a végfelhasználó manikűrösöket pedig hideg zuhanyként érte a korlátozás. Elvileg szeptember elsejétől Magyarországon sem használhatóak a szalonokban TPO-tartalmú géllakkok, a hatóságok ellenőrzéseket ígérnek.

Fotó: Cheda Stankovic/pexels.com

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Fiatalodj gyógynövényekkel és kerüld el a plasztikai sebészt

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Péterfy Novák Éva_foto_Bulla_Bea_fekvo

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

Az önismereti könyvek gyakran ugyanazt az utat ajánlják: tanulj meg nemet mondani, tedd magad az első helyre. Péterfy-Novák Éva hosszú...

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A női egészség támogatása iránt hosszú ideje elkötelezett 125 éve fennálló, magyar alapítású Richter Gedeon mára a nőgyógyászati innováció egyik...
buda_laszlo5

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú dr. Buda László pszichiáterrel

Miért szenved egyre több ember, miközben egyre többen keresik tudatosan a lelki egyensúlyt? Hogyan lehet az, hogy akár egyetlen intenzív...
Gazsi_Zoltan

Önzetlenség napja: ha másoknak adsz, akkor kapod vissza igazán önmagad

Van egy pont az ember életében, amikor a cél már nem pusztán egy terv vagy egy vágy, hanem kapaszkodó. Valami,...
melea

Wellness helyett életmódváltás – egy hétvége a Meleában

Pihenni érkeztünk, de sokkal többet kaptunk: tudatos étkezést, pihentető alvást és olyan egészségfókuszú programokat, amelyek új nézőpontba helyezték a saját...
Heath_Ledger

Ma lenne 47 éves Heath Ledger – a Joker mögött egy ikon emléke

Valószínűleg a legtöbben úgy emlékeznek Heath Ledgerre, mint a fiatalon elhunyt, kivételes tehetségű színészre, arra az arcra, aki mögött ott...
szabados_agi

„A jó döntések ritkán hangosak” – interjú Szabados Ágival

Szabados Ágnes az elmúlt években csendes, mégis radikális döntéseket hozott. Elengedett egy erős szakmai identitást, miközben felépített egy másikat: könyvekből,...
konyv

Hosszú élet, jó élet: könyvek, amelyek újragondoltatják a longevityt

A longevity iránti érdeklődés elsőre trendnek tűnhet: konferenciák, podcastek, étrend-kiegészítők, biohackerek közkedvelt fogalmává vált – mintha hirtelen minden erről szólna....
husveti_kalacs

A tökéletes húsvéti kalács titka – Kolonics Zoltán lépésről lépésre megtanítja, hogy készítsd el

A puha, foszlós, aranyló húsvéti kalács az ünnepi asztal egyik legfontosabb szereplője, de sokan mégis félve vágnak bele abba, hogy...
martinovics_dorina

„Minden este egy kicsit szétesem a színpadon” – interjú Martinovics Dorinával

A Centrál Színház Macskalápon című előadásának főszereplője, Martinovics Dorina beszélgetett László Krisztinával a darabról, az anyaságról, a kételyekről, a pályájáról,...

EZ IS ÉRDEKELHET

Péterfy Novák Éva_foto_Bulla_Bea_fekvo

„Nem működik nálam az énidő” – interjú Péterfy-Novák Évával

Az önismereti könyvek gyakran ugyanazt az utat ajánlják: tanulj meg nemet mondani, tedd magad az első helyre. Péterfy-Novák Éva hosszú...

„A menopauza nem betegség, hanem a női élet természetes része” – interjú Beke Zsuzsával, a Richter kommunikációs vezetőjével

A női egészség támogatása iránt hosszú ideje elkötelezett 125 éve fennálló, magyar alapítású Richter Gedeon mára a nőgyógyászati innováció egyik...
buda_laszlo5

A belső feszültség árát nap mint nap megfizetjük – interjú dr. Buda László pszichiáterrel

Miért szenved egyre több ember, miközben egyre többen keresik tudatosan a lelki egyensúlyt? Hogyan lehet az, hogy akár egyetlen intenzív...
Gazsi_Zoltan

Önzetlenség napja: ha másoknak adsz, akkor kapod vissza igazán önmagad

Van egy pont az ember életében, amikor a cél már nem pusztán egy terv vagy egy vágy, hanem kapaszkodó. Valami,...
melea

Wellness helyett életmódváltás – egy hétvége a Meleában

Pihenni érkeztünk, de sokkal többet kaptunk: tudatos étkezést, pihentető alvást és olyan egészségfókuszú programokat, amelyek új nézőpontba helyezték a saját...
Heath_Ledger

Ma lenne 47 éves Heath Ledger – a Joker mögött egy ikon emléke

Valószínűleg a legtöbben úgy emlékeznek Heath Ledgerre, mint a fiatalon elhunyt, kivételes tehetségű színészre, arra az arcra, aki mögött ott...

Hosszú élet, jó élet: könyvek, amelyek újragondoltatják a longevityt

A tökéletes húsvéti kalács titka – Kolonics Zoltán lépésről lépésre megtanítja, hogy készítsd el

„Minden este egy kicsit szétesem a színpadon” – interjú Martinovics Dorinával

Így lett egy rohanós hétvégéből élmény – a Toyota Aygo X-et teszteltük

Tudtad, hogy Londonban legmagasabb kilátója nem is a London Eye, és ráadásul ingyenesen látogatható?

„Nagyon szépek a magyarok”: így látta a magyarokat Hans Christian Andersen