Nehezen tudom elképzelni a mostani énedet, a kortalan, elegáns nőt csápolni egy Hobo koncerten. Na nem a jelenre gondolok, hanem a 90-es évek pörgő világára, hiszen az idő múlásával a Hobo előadások hangulata is megszelídült. Fiatalabb korodban jártál Hobo koncertekre?
Hú, vajon mit szólnál ahhoz, ha látnál manapság Rammstein koncerten? Na, de válaszolva a kérdésedre, igen, a kilencvenes években jártam Hobo koncertekre, és igen, tomboltam a táncparketten. Többször láttam a Kopaszkutya című filmet is, amelyben a Hobo Blues Band tagjai játszották a főszerepeket, a zseniális Szomjas György rendezésében.
Amikor megkaptad a felkérést, hogy te légy a Hoboról készült film rendezője, mennyire dobbant meg a szíved? Ugyanakkor nem volt egy kicsit nyomasztó is a feladat, hiszen Hobo több nemzedék ikonja, rengetegen szeretik őt, de vannak kritikus hangok is a művészetével, a közéleti megnyilvánulásaival kapcsolatban.
Erre a munkára felkértek, életemben először kaptam ilyen megbízást. Időt kértem, hogy dönthessek arról, elvállalom-e a feladatot. Addigra már leforgott a filmből pár epizód mások rendezésében, valamint megérkezett az irgalmatlan mennyiségű archív felvétel a Filmarchívumból és a Magyar Televízióból. Körülbelül egy hónapig nézegettem a kópiákat, és gondolkodtam, hogy ehhez az anyaghoz hogyan tudnék hozzányúlni. Egyáltalán hozzá tudok-e? Tudok-e kapcsolódni? Egyszer csak kitaláltam, hogy A hetedik című József Attila vers első versszakára húznám fel a dramaturgiát, és a film legyen egyszemélyes utazás térben és időben. Csáky Attila producernek tetszett az ötlet, mert ő is road moviet szeretett volna látni, és szabadkezet adott a munkához. Ezután megkérdeztük Hobót, aki A hetedik ikonikus előadójaként ugyancsak rábólintott a tervre. A film bizonyos részeit alkotótársként közösen alakítottuk Attilával és Hobóval. Nekem kihívás volt, hogy egész estés dokumentumfilmet csinálhatok, erre ugyanis még nem volt lehetőségem. A kérdés másik felére válaszolva, Hobo, mint sok magyar vagy külföldi, élő vagy elhunyt művész: megosztó, őszinte, karakteres. Megpróbáltuk minél több oldalról bemutatni őt, és majd a néző dönthet, hogy akar-e és tud-e vele menni.
Ez egy rendhagyó, mély érzelmekre ható road movie, aminek az egyik lényege, hogy a forgatás alatt folyton mozgásban voltatok, egy éven át mindenhová követétek Hobót. Mesélj egy kicsit arról, hogyan zajlott a forgatás! A nyolcvanéves Hobo hogy bírja a tempót?
Térben és időben utaztunk. Hobo személyiségéhez igyekeztük adaptálni a film mesélési módját. Arra teszünk kísérletet, hogy a filmet nézve másfél óráig úgy élhessünk, ahogy ő. Szabályok nélkül utazunk egy öntörvényű művésszel koncertről fellépésre, fellépésről koncertre, közben beszélgetünk inspirációról, emlékekről, tragédiákról, érzelmekről, családról, munkáról – de sosem veszítjük el a humorérzékünket. Hobo elképesztő formában van, nyilván nem olyan mértékben, mint 33 éves korában, de mindenképpen irigylésre méltó módon hasít előre az életben. 80 évesen turnézik, vág az esze, mint a borotva, új műveken dolgozik. Képes az önreflexióra és elismeri a hibáit, tisztában van a bukásaival. Fogékony az értékekre, motiváló és energikus személyiség. Nemcsak mély beszélgetésekhez jó partner, hanem a nevetéshez is.
Hobo határozott személyiség, mennyire sikerült közel kerülni hozzá? Mennyit engedett be a saját világába? Volt olyan, amit nem akart megmutatni?
Mindent nem lehet megmutatni másfél órában és nem is kell. Nem volt célom, hogy bemenjünk utána a fürdőszobába, hogy vallassuk, de minél őszintébb filmre törekedtem, a dokumentumfilm esetében ugyanis ledobja a vászon a hamisat. A kémia, hogy ő elfogadott engem, szerencse. Értettük egymás munkanyelvét. Munkában nem vagyok kertelős és megrettenős típus, sajnos emiatt már sokszor meg is égettem magam, pedig a cél csupán annyi, hogy minél jobb lehessen a film. Óriási szerencse, hogy Hobo a legintimebb gondolataiba és környezetébe is beengedett minket. Nemcsak nyolcvan évének és hat évtizedes karrierjének mérföldkövei jelennek meg a filmben, de a második világháború óta lezajlott magyar történelem kulcspillanati is ugyanúgy felvillanak, mint a vizsgált életműben. Filmünk talán példa arra is, hogy mit tehet egy ember, ha kilóg a sorból? Hogyan lehet végigmenni az úton vagy hogyan nem?
Van-e olyan történet, gondolat, ami nagyon megérintett a forgatás alatt? Amiből személy szerint te is tanultál.
Ahogy a film címe mondja: Úton lenni boldogság. Menni kell előre és örülni annak, ha lehet menni – de csakis önazonos módon, azaz tudva, hogy ki vagyok én.
Fotó: Földes Borbála; Cserna-Szabó András
