„Lelkesek voltunk, és a saját kárunkon tanultunk meg mindent” – Interjú a Mozinet vezetőjével, Böszörményi Gáborral

A Mozinet Filmforgalmazó cég története 18 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor néhány huszonéves filmrajongó megnézte az Éjféli moziláz című dokumentumfilmet, és megdöbbent azon, hogy ezt rajtuk kívül Magyarországon csak egy szűk kisebbség láthatja. Mivel ezt nem tudták elfogadni, úgy döntöttek: bemutatják ők maguk. Aztán néhány évig még csupán a filmek iránti szeretet hajtotta őket, és újságírói munkájuk mellett alapvetően hobbinak tekintették a forgalmazást. A fordulat ott érkezett el, amikor, többek között a 2008-as gazdasági világválság hatására, 2011-ben végleg meg kellett szüntetniük az addigi fő profiljuknak számító lapkiadást, és teljesen átnyergelni a filmforgalmazásra és filmgyártásra. Kétfős cégnek indultak, eleinte pengeélen táncoltak, és kis híján bezártak, mára viszont már csak a forgalmazási részen tizenkét alkalmazottjuk van, és olyan filmek fűződnek a nevükhöz, mint az Élősködők, a Testről és lélekről,vagy az elmúlt negyven év legnagyobb magyar sikere, a 270 ezer nézőt mozikba vonzó, ugyancsak Oscar-díjas Saul fia. Ami viszont töretlen: a filmek és a művészet iránti rajongásuk, mely abban is megmutatkozik, hogy csak olyan filmet forgalmaznak, amit ők is szívesen néznének.

Hogyan lett egy filmes magazinból filmforgalmazó cég? Mennyire volt tudatos döntés, hogy kiterjesztitek a működéseteket erre a területre is?

Egyáltalán nem. Tulajdonképpen egy véletlennek köszönhető, és talán annak is, hogy huszonévesen nagyon tudtunk lelkesedni és rengeteg energiánk volt új dolgokba belevágni. A kollégáimmal vittük a Mozinet magazint és a hozzá tartozó weboldalt is, emellett üzemeltettük a Csepeli mozit, és létrehoztunk egy középiskolások filmes nevelését támogató programot is. Egyébként a magazinban nemcsak filmekről, hanem képregényekről, animékről, egyéb szubkulturális jelenségekről is rendszeresen írtunk. Ezért amikor a székesfehérvári Alba Regia filmfesztiválon megnéztük a Midnight movies-t, amely arról szól, hogyan váltak bizonyos underground filmek kultikussá, nem is tűnt annyira bizarr ötletnek, hogy mi mutassuk be, ha már más nem vállalkozik rá itthon. Nagyon tetszett nekünk a film, és úgy éreztük, illik is hozzánk, ezért megkerestük a jogtulajdonost, aztán kiszámoltuk, hogyha három kópián bemutatjuk, akkor mekkora nézőszámot kell elérnünk, hogy ne legyen veszteséges a vállalkozás. Regisztráltuk magunkat a filmirodánál mint forgalmazó, és belevágtunk. Akkoriban ráadásul még normatív támogatás is járt az art filmekért, ezért túl nagy kockázatot nem vállaltunk. Az Éjféli moziláz címen bemutatott film után aztán jött a cseh Bajnokok, és így tovább. Eleinte ez inkább egy hobbi volt, de amikor 2011-ben világossá vált, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány csődje miatt nem tudjuk többé kiadni a Mozinet Magazint, kerestük a kiutat és gondolkodtunk a koncepcióváltáson. Akkor már csak ketten maradtunk Szalóky Bálinttal, és végül úgy döntöttünk: 100%-ban a filmforgalmazásra fogunk koncentrálni.

A forgalmazás egy egészen más szakma, mint az újságírás. Hogyan tudtátok ilyen hirtelen átalakítani a teljes profilotokat úgy, hogy meg is éljetek belőle?

Egyfelől azért bizonyos szempontból benne voltunk már addig is a szakmában, nekem pedig cégvezetőként értenem kellett a gazdasági ügyekhez is, de valóban nem volt könnyű az indulás. Nem volt előttünk minta, nem jártuk végig a ranglétrát a filmforgalmazásban, így mindent a magunk kárán kellett megtanulnunk. Eleinte hiányzott a kapcsolatrendszer, a tőke is. Újságíróként viszont rengeteg fesztiválra jártunk, ott figyeltük, hogy a melyik profilunkba vágó filmet – amik alapvetően igényes art filmek voltak – mely világforgalmazók viszik, ők korábban miket árultak, jelenleg milyen filmjeik vannak. Aztán felmentünk a honlapjukra, e-maileket írtunk nekik, és szépen lassan kiépült egy hálózat.

Egyébként a cégek többsége nagyon nyitott volt az irányunkba. Eleinte igyekeztünk csak olyan filmekkel foglalkozni, amelyekre biztosan volt EU-s támogatás is, de végül még így is veszélybe kerültünk. Most azt gondolom, megszüntettük volna a céget, és ma nem lenne Mozinet, ha nem kér fel minket Jankovics Marcell, hogy forgalmazzuk Az ember tragédiáját. Akkorra már rengeteg adósságunk volt, és – amellett, hogy életre szóló élmény volt Jankoviccsal dolgozni –, az a film mentett meg minket. Aztán 2014-ben jött az Ida (a Holokauszt hagyatékával bátran szembenéző, érzékeny lengyel dráma), amely rengeteg díjat, köztük a legjobb külföldi film Oscarját is elnyerte, és tulajdonképpen feltett minket a komoly filmforgalmazók térképére Magyarországon.

Egy évvel később a modern magyar filmgyártás legnagyobb sikere, a Saul fia is hozzátok került. Pedig még akkor sem a legnagyobb filmforgalmazók közé tartoztatok itthon. Hogyan sikerült mégis megszereznetek?

Az az igazság, hogy eleinte sokkal nagyobb érdeklődés volt a Saul fia iránt külföldön, mint itthon. Én magam is cseh, román, lengyel kollégáktól hallottam, hogy készül. Nagyon megfogott a története, az, hogy átlép egy olyan határt, amelyet addig még egyetlen film sem mert: beviszi a nézőt a gázkamrákba. Közben pedig van egy történelmi háttértől elemelkedettebb, személyes sztori is benne: egy apáról, aki minden áron el akarja temetni a fiát. Nemes Jelesnek ismertem a művészetét, nagyon szerettem két korábbi rövidfilmjét, a Türelmet és a Counterpartot is – már amikor azokat láttam, éreztem, hogy nagyon más nyelven szólal meg, mint az akkor megszokott magyar filmek. Felkerestem Sipos Gábort, a film producerét, akivel már dolgoztunk is együtt korábban. Neki egyfelől szimpatikus volt a lelkesedésem és őszinte érdeklődésem a projekt iránt, másfelől tudta, hogy a hasonló témát feldolgozó Idát is mi forgalmaztuk, tehát van egyfajta érzékenységünk a téma iránt.  

Tehát akkor „ütöttétek le” a filmet, amikor még nem volt nagy érdeklődés körülötte. Mondhatjuk, hogy megéreztétek, ebből lesz valami?

Ezt nem mondanám. Inkább, ahogy meséltem, szívügyünk lett a Saul fia. Akkoriban ritka volt, hogy magyar filmek nagy nézőszámmal menjenek. A mezőnyből a Fehér isten 40 ezres és az Isteni műszak, illetve A nagy füzet körülbelül 20 ezres nézőszáma emelkedett ki. Kezdetben abban reménykedtünk, hogy a Saul fiát nemcsak pár ezren, hanem pár tízezren is megnézik majd. Aztán amikor először láttam a még nem végleges verziót, egy kis képernyőn a gyártó jóvoltából, már sejtettem, hogy a film nem marad észrevétlen, de hogy versenyben lesz Cannes-ban, vagy Oscart nyer, nem sejtettem. Aztán a cannes-i bemutató után, ahogy teltek a napok, és egyre nagyobb lett a hype a film körül, a kritikák az egekbe magasztalták, a Sony megvette az amerikai jogokat, és így tovább, nőttek a mi elvárásaink is. Végül pedig Oscart nyert, és 270 ezer néző látta itthon, ami egy művészfilmtől rekord.

Ez egy hatalmas siker. Vannak bukások is a történetetekben?

Persze, ez elkerülhetetlen. Hiába vagyunk körültekintőek, ismerjük egy rendező korábbi filmjeit, a színészeket, hiába illeszkedik az alkotás a Mozinet esztétikai rendszerébe, akkor is lehet végül csalódás, még akkor is, ha látunk belőle egy nagyon ígéretes előzetest, mielőtt megvennénk. Emellett az is előfordul, hogy egy film nagyon igényes, de mégsem hozza az elvárt nézőszámot. Ilyen volt például az Álmaid hőse Nicholas Cage-dzsel, ami hiába jó, keveseket érdekelt itthon. Ebbe azért az is belejátszhatott, hogy a Mozinet filmjeit fogyasztók inkább a különlegesebb, európai alkotásokat kedvelik, ez pedig egy amerikai film volt, ráadásul egy sztárral a főszerepben, mi jobbak vagyunk a niche filmek forgalmazásában, ahol kevésbé direkt kampányt kell csinálni.

Mindig vannak pozitív és negatív meglepetések is. A pár hónapja bemutatott Smoke Sauna Sisterhood egy dokumentumfilm, amelyet teljes egészében észt tradicionális szaunákban forgattak, amiről azt gondolnánk, nem sokakat izgat, mégis 10 ezren nézték meg. Ugyanannyian, mint az Álmaid hősét. És vannak persze azok a filmek, amelyeket nem merek megvenni előre mire elkészül, már kétszer annyit is fizetnék érte, mint amit korábban kértek érte, de akkor már más forgalmazónál van. Persze ezek kibírható veszteségek, és szoktuk mondani, hogy ebben az iparágban abba még senki sem ment tönkre, hogy nem vett meg egy filmet. A fordítottjára viszont van példa.

Említetted, hogy van a közönség részéről egy elvárás is felétek. Milyennek kell lennie egy igazi mozinetes filmnek, miben vagytok ti mások, mint a többi forgalmazó?

Szerintem unikálisak vagyunk abban a tekintetben, hogy olyan darabokat vásárolunk, amelyeket mi is szívesen néznénk. Éppen ezért viszonylag kevés, évi körülbelül 18 filmet mutatunk be. Olyan alkotásokat választunk, amelyek fontos témákat dolgoznak fel, tabukat döntenek, elgondolkodtatják a nézőt, és melyek a hitünk szerint jobbá tehetik a körülöttünk lévő világot. Fontos, hogy erős brand legyünk, és ha valaki Mozinet filmet néz, tudja, hogy magas esztétikai értékre számíthat. Emellett számomra igenis fontos a katarzis. Persze nem adhat minden film katartikus élményt, de ha igen, az csodálatos, és fontos a nézőknek.

Emlékszem, amikor tavaly először láttam A csendes lány című filmet, iszonyatos hatással volt rám, sírtam is rajta, tudtam, hogy itt csak arra van szükség, hogy az a néhány ember, aki először megnézi majd, vigye hírét annak, mit élt át a vetítőteremben, és onnantól mások is meg fogják nézni. Kockázat azért volt benne, mert egy elsőfilmes ír rendező alkotása, és nincsenek benne sztárok. Viszont annyira csodálatos, hogy aki látja, odalesz érte.

Szóval egyfajta kurátori munkát is folytatunk, ami kicsit olyan, mint a gyöngyhalászat: az értéket keressük, nem a mennyiségre megyünk. Így viszont van lehetőségünk arra, hogy minden filmünkhöz speciális kampány kapcsolódjon. Régebben egyébként próbálkoztunk azzal, hogy olyan filmet forgalmaztunk, ami nekünk nem feltétlenül tetszett, viszont benne volt a lehetőség, hogy sok nézőt vonz majd – de még ez sem garancia soha, és úgy vagyok vele, hogy akkor már inkább egy jó filmen bukjak, mint egy rosszon. Szóval ma már sokszor mondunk nemet azért, mert nem látjuk egy alkotásban a fantáziát, viszont vannak presztízsfilmjeink, amelyektől nem várunk nagy nézőszámot, de úgy érezzük, a brandünk szempontjából fontos, hogy bemutassuk őket.

Ezekre mondanál példákat? Én azt látom, egyedülállóak vagytok a különböző filmekhez csatolt programjaitokkal.

Igen, ez fontos számunkra, és tudatosan építjük fel az érdeklődést egy-egy filmünkkel kapcsolatban. Mindig abból indulunk, ki, hogy mivel emelhetnénk ki az adott filmet a többi közül. Kerekasztal-beszélgetéseket tervezünk, külföldi filmek esetében is igyekszünk elhívni az alkotókat közönségtalálkozókra, illetve 14. éve rendezzük meg a Mozinet Filmnapokat, amely szintén remek lehetőség a brand erősítésére. Közben folyamatosan keressük az új lehetőségeket. Nemrég elindítottuk a Refresher magazinnal közösen a Refresher x Mozinet CinePOP progamot, amivel a fiatalabb korosztályt szeretnénk bevonzani a mozikba. A Lefkovicsék gyászolnak volt az első film, amit bemutattunk az együttműködés keretében, és nagyon jó volt látni, mennyi huszonéves ült a teremben. Szóval amellett, hogy szerintem a mozi manapság is népszerű, és nem kell félteni, azért a filmek pozícionálásában, a hozzájuk kapcsolódó kampányban kreatívabbnak kell lenni, mint régebben. Influenszerekkel is dolgozunk együtt, és egy éve elindítottuk Mozinet Nagylátószög című podcastünket is, amelyben heti rendszerességgel foglalkozunk egy-egy filmmel: politikai, társadalmi, pszichológiai, történelmi kontextusba helyezzük.

Vannak olyan rendezők, akik kifejezetten azt szeretnék, ha ti forgalmaznátok a filmjeiket?

Mindenfajta beképzeltség nélkül mondhatom, hogy az egyik legfelkapottabb magyar filmforgalmazó vagyunk, nagyon sok magyar rendező és producer keres meg minket, persze ezeknek a filmeknek a töredékét tudjuk vállalni. Keresett már meg külföldi rendező is azért, mert tetszett neki, ahogyan a korábbi filmjét itthon reklámoztuk. A már említett Smoke Sauna Sisterhood producere is biztosított minket róla, hogy a következő filmjével is meg fog keresni, annyira tetszett neki a női elvonulás, amit szerveztünk a film kapcsán kulturális véleményvezérek számára, és úgy általában az egész kampány is, amit a kollégák összeraktak a filmhez. Biztos az is tetszett neki, hogy a Rudas fürdőbe is elvitte az egyik kolléganőm, amikor itt járt közönségtalálkozót tartani. Sok alkotó akkor járt először Magyarországon, amikor mi elhívtuk ide a filmje kapcsán, Eric Toledano és Olivier Nakache, az Életrevalók alkotói voltak például tavaly decemberben a vendégeink, az Ennél csak jobb jöhet című film kapcsán, ők is biztosítottak minket és a közönséget, hogy visszajönnek még, talán forgatni is. Azt gondolom, ez nemcsak nekünk, de az országimázsnak is jót tesz.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el Herendi Gábor filmrendezővel készült interjúnkat is!

Köszönjük a portréfotót Böszörményi Gábornak! További fotók: Mozinet