hirdetés
Kalandos és sikerekkel teli életet mondhat magáénak Papp Tímea, aki a Rotterdami Táncakadémia után a Budapesti Táncművészeti Egyetemen szerzett koreográfusi képesítést. Nyolc évig magyar tehetségkutató műsorokban – az X-Faktorban, a Csillag Születikben, a Szombat esti lázban – dolgozott, majd a testvérével alapított Freelusion produkcióval kijutott a Britain’s Got Talent és a America’s Got Talent tehetségkutatókba, ezt követően pedig öt évig Los Angeles-ben dolgozott. 2020-ban költözött vissza Budapestre, és fordult a filmek felé.
Vannak filmek, ahol egy háttérképhez kell tánc, van, ahol a történet fontos része és előfordult olyan is, hogy egy mozdulatlan képhez hívtak, ahol tíz embernek kellett kitartott pózt beállítani. A musicalekben vagy egy énekes életéről szóló filmekben magától értetődő, hogy vannak táncjelenetek. A legkisebbektől a legnagyobb, kulcsfontosságú feladatokig lehet szükség koreográfusra, ilyenkor keresnek meg a filmgyártó cégek. Szabadúszóként senkihez sem vagyok kötve, a karrierem alatt ez mindig minden területen így volt.
Fontos számomra a szabadságom, szeretem a változatosságot.
Kilencven százalékban csak filmeken dolgoztam az utóbbi három évben, akadt pár rendezvény is, ahova meghívnak. Régebben West Hollywoodban laktam, aztán hazaköltöztem, biztos, hogy jó sokat hoztam magammal vissza a kinti energiából. A pandémia miatt tértem vissza, amióta újra itthon vagyok, szinte kizárólag csak filmeken, sorozatokon vagy reklámfilmeken dolgozom. Olyan, mintha Hollywoodban lennék, csak ez most Budapesten történik. Nagyon-nagyon remélem, hogy lesznek még nagy külföldi produkciók.
Első nagyobb munkámat 2020-ban a svéd rendező, Mikael Hafström Stockholmi Vérfürdő című kosztümös filmjében kaptam, ahol a rendező vízióját és a zenét követve egy báli jelenetet koreografáltam modern csavarral. Majd a második világháború idején, egy párizsi kabaréban játszódó Desperate Journey című angol filmhez kértek fel. Itt korhű revüszámokat koreografáltam a főszereplőnek és a tánckarnak. Dolgoztam az HBO Max Dűne ősztől látható sorozatán, a Dune: Prophecy forgatásán a szereplők mozgásáért feleltem. Itt nem táncot, hanem mozdulatokat terveztem. Az Angelina Jolie főszereplésével forgatott, Mária című filmben szintén egy báli jelenetben dolgoztam, itt a háttérben táncolnak slowfoxot a vendégek.
Különórák, magán próbák szükségesek ahhoz, hogy bensőséges, intim kapcsolatba kerüljek velük viszonylag rövid idő alatt. Gyorsan meg kell találnom velük a közös hangot, hogy a testükkel bátran fejezhessék ki, amit csak kell. Nem mindenkinek van táncos alapja. Movement coach, tanár, koreográfus vagyok, ez mind egyben. Elengedhetetlen, hogy elemezzük a színész karakterét és a jelenetet, közben pedig a mozdulatait is tudatosítsuk.
Ki kell hoznom belőle azt, amit a szerep megkíván, ami jól áll neki, és amivel magabiztosan mozog a kamera előtt.
Van, akivel hamar egymásra tudunk hangolódni, és van, aki távolságot tart, viszont mindenki a legjobbat szeretné előhozni magából, és ez tart össze minket. Ehhez tudatosan teremtek egy inspiráló hangulatközeget.
Sztárallűrös külföldivel egyáltalán nem találkoztam, ez eddig szerencsésen és szépen működött. Sem a svéd vagy dán hírességek a Stockholmi Vérfürdőben és a Desperate Journey-ben, sem a norvég szupersztárok egy reklámfilmben, sem pedig Benedict Cumberbatch az Eric című sorozatban nem mutatott semmiféle sztárallűrt. Cumberbatch nagyon koncentráltan dolgozott, csak a feladatra fókuszált, nagyon komolyan vette a koreográfiát, minden tanácsot, instrukciót elfogadott. A felvétel végén odajött, megölelt, és azt mondta, hálásan köszöni. Mivel ő a sorozat egyik producere is, ez különösen jólesett. Emily Watson, a Dűne sorozat főszereplője szintén nagyon kedves volt, vele és a többi szereplővel is jó volt együtt dolgozni. Az angol színészek nagy többsége a Laban-technikával már találkozott, ezt tanítják az akadémián mozgásórán, én pedig Rotterdamban mélyrehatóbban ugyanezen nevelkedtem. A Laban-módszer rendszerén keresztül adom át a mozdulatot és instruálom őket.
Az Eric egy fantasztikus feladat volt, imádtam! Igen, egy egyszerű diszkótáncnak tűnik meg egy laza improvizációnak, de nem az. A főhős és a képzeletében élő nagy, szőrös szörnyfigura egymással táncolnak New Yorkban a nyolcvanas években egy bárban: isznak, kokóznak. Az volt a feladatom, hogy kreáljak egy olyan közös táncot, ahol nem érnek össze, de kiegészítik egymást. A színészt, a bábot és a tömeget is meg kellett mozgatni. Miután megterveztem a koreográfiát, az asszisztensemmel videóra vettük, én táncoltam a szörnyet egy bundában, majd a felvételt elküldtem a rendezőnek Lucy Forbes-nak, aki változtatás nélkül elfogadta.
A forgatáson mindenkit azonnal meg kellett tanítani diszkótáncolni, ültem a fahrtkocsin két mikrofonnal a kezemben és diktáltam a szereplőknek a ritmust, a lépéseket. A második mikrofon azért kellett, mert a bábot mozgató művész nem hall semmit bent, egy fejhallgatón és VR-szemüvegen keresztül érzékelt csak. Ültem a kocsin a kamera mellett, hogy ne legyek a képben, közben hangosan számoltam a színésznek, a bábművésznek, a táncosoknak, a statisztáknak is.
A producerek, akik monitoron nézték a kameraképet, a jelenet után azonnal odajöttek hozzám, hogy úristen ez ikonikus lesz, ez egy fontos pillanata a sorozatnak és odavoltak, meg vissza. Gondoltam, biztos az angol udvariasság miatt dicsérték ennyire. De aztán nagy öröm volt látni, hogy a beharangozóban ezzel hirdették a sorozatot és a hatrészes sorozat harmadik részének végén ez a jelenet csúcspontnak számít.
Nagyon örülök, amikor a tánc ekkora szerepet kap, és felismerik azt, hogy milyen jó kifejező eszköz, és azt is, hogy mennyi munkát kell beletenni.
Az Eric 60 külső helyszínen forgott, ami önmagában fantasztikus teljesítmény. A táncjelenetet az Ötkert szórakozóhelyen vettük fel 2023 februárjában, ami a sorozatban a Lux nevű bár, ez visszatérő helyszín. Aki nagyon szemfüles, felismerhette a táncparkettről. A helyszín fantasztikusan volt bevilágítva, befüstölve, a dekoron egy kicsit igazítottak, hogy a nyolcvanas évek stílusát tükrözze. A többi munkám nagyrészt stúdióban forgott, az összes magyar Budapest környéki nagy stúdióban megfordultam már. A Dűne sorozatban a díszletet tátott szájjal figyeltem, magával ragadt minden új tér ahova csak beléptem. De forgattam már kastélyokban, villákban, Andrássy úti palotában, klubokban, könyvtárban, kőfejtőben, erdőben is. Így biztosan nem lehet megunni ezt a munkát, nekem pedig nagyon fontos a változatosság.
Akkoriban nem sok olyan koreográfus volt itthon, aki a kommerciális, szórakoztató táncok világában naprakész volt. Ezalatt a street jazz, urban dance mainstream vonalát és a new style-t értem. Én New Yorkban és Londonban jártam táncórákra, Tokióban egy évig kurzusokat látogattam, a rotterdami erős jazz képzés pedig mindehhez nagyon jó alapot adott. A videóklippek, reklámfilmek, színpadi és tévés munkák után a film is beszippantott. Herendi Gábor rendező hívott legelőször, és innen indult minden. Aztán más rendezők is megkerestek kisebb-nagyobb feladatokkal. Orosz Dénes, Fazekas Csaba filmjeiben is megjelent a mozgás, a Poligamyban és a Swingben dolgoztam. Nemrég a Valami Amerika sorozatban is kaptam koreográfusi feladatokat.
2015-ben volt egy Disney-film az akkor még 12 éves Olivia Rodrigóval a főszerepben, aki mára világsztár lett. Már akkor elájultunk a profizmusától, a tánc, az ének instrukciókat úgy fogadta, mint egy tapasztalt, idősebb színész. Nagyon szeretem a végeredményt, cuki tini amcsi film lett, amit a Szabó Ervin-könyvtárban és Szentendrén forgattunk. Los Angeles-ben elmentem az American Girl Store-ba, hogy lássam azt a világot, amire ez az egész készült.
Kevés rendező vagy producer gárda mer tánchoz nyúlni Magyarországon. Herendi Gábor kivétel itthon, ő tudja, hogy mit ad a filmekhez egy-egy táncjelenet, vagy hogy mit jelent behozni egy másik kifejezési, hangulatteremtő eszközt. Ez azért van, mert ő reklámos múlttal rendelkezik, a populáris filmes műfajban érzi, hogy ennek hely van. Külföldi reklámfilmekben, filmekben gyakrabban van tánc. Magyarországon a tánctól egy picit mindenki fél, azt gondolják, nem értik. Külföldön ez teljesen máshogy működik, a tánc alapvető része a hétköznapoknak, sokkal inkább jelen van iskolai vagy céges rendezvényeken, jóval több élménye akad az embereknek a tánccal kapcsolatban. Én például nagyon szeretném, ha Magyarországon többen néznének meg egy-egy táncelőadást, eljárnának táncórákra. Ha húszéves kor felett is tovább merészkednének a salsa, tango és egyéb társastánc határain.
A filmesek sokáig nem nagyon tudták hova tenni a tánc dolgot Magyarországon. Nem is nagyon tudták, hogy most a táncos az egy kiemelt statiszta vagy kaszkadőr, milyen szinten van a stábban, hova kell helyezni. Nagyon sok harcom volt, hogy meggyőzzem a gyártást arról, a táncos nem sport extra, vagyis a statiszta egyik kategóriája, hanem egy profi művész, aki éveken át képezte a testét, és annak ellenére, hogy nem ugrik le a magasból, komoly fizikai teljesítményt nyújt, emellett művészi kifejezőerővel is bír. Ezt bizony értékelni kell, megbecsülni és magas színvonalon díjazni. Kisebb a költségvetése a magyar filmeknek, ami itt-ott megmutatkozik. Visszatérve a kérdésedre, nagyon jól érzem magam a magyar forgatásokon is, legutóbb a Bolond Istókhoz terveztem egy Rómeó és Júlia jelenetet a színpadra. Nagyon szeretnék többet forgatni magyar produkciókban is. Nagyon nagy álmom, hogy legyen egy igazi nagy táncfilm végre itthon is. 20 éve dédelgetek egy filmötletet, de szívesen dolgozom másén is.
Emil Goodman Healed címmel forgatott velem egy rövid táncfilmet, amiben én táncoltam, sok nemzetközi díjat nyertünk vele. Ennek kapcsán Amerikából megkerestek egy táncfilm fesztivál szervezésével Magyarországon. 2025-re tervezzük, már elkezdtük a szervezőmunkát. Egy Los Angeles-i táncfilm fesztiválnak lesz a popup verziója itt Budapesten, táncfilmekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Megnézzük, Hollywood és Budapest a táncfilmek terén hogyan kapcsolódik, ami szerintem nagyon érdekes. Nemcsak a táncos és a filmes szakmát várjuk ide, hanem mindenkit, aki valami újra vágyik vagy kíváncsi a tánc világára. Koncentráltan, témákra szűkítve kaphatnak majd a nézők nagy adag inspirációt, töltetet. Élharcosa vagyok annak, hogy a táncot közelebb hozzuk az emberekhez és nem utolsó sorban a tanár énem szól belőlem, aki hisz a fiatalabb generációban. Szeretném ezt a csodát tovább adni, a tánc terápiás hatása mellett, művészet, szórakozás, mozgás. Szóval táncoljon mindenki!
Portré: Mátyus László
Köszönjük a további fotókat Pap Tímeának!
hirdetés
