Míg a nem fogyatékos sportolók esetében is felmerülnek olykor kérdések, esetükben a keretek azért egyértelműbbek és sokszor nagyon szigorúak – gondoljunk csak az idei olimpián az indiai birkózó, Vinesh Phogat tragédiájára, aki bejelentette, hogy több mint 20 év versenyzés után visszavonul, miután nagy esélyesként kiesett a hivatalos versenyből, mert testsúlya 10 dekával meghaladta a kategóriájában elvárt 50 kg-ot.
A parasport esetében azonban a versenyzők különböző fogyatékossággal rendelkeznek, melyeket nem mindig könnyű összehasonlítani egymással. Az azonban igazságtalan lenne, ha az adott kategóriát mindig a kisebb mértékű fogyatékossággal rendelkező sportoló nyerné. Éppen ezért a parasportban egyfelől meghatározzák, ki milyen versenyszámban indulhat, másfelől a számokon belül is különböző csoportokat alkotnak. Ez érthető, hiszen valaki lehet hátrányban egy sportágban úgy, hogy egy másikban a nem parasportolókkal egyenértékű esélyei vannak.
A cél tehát minden esetben az, hogy mindenki azokkal versenyezzen csak együtt, akik az övéhez hasonló esélyekkel indulnak az adott számban, illetve, hogy a fogyatékosság mértéke a lehető legkevésbé szóljon bele az adott sport művelésébe, tehát végső soron a sportteljesítmény döntse el, ki nyer.
A besorolás szempontjai
A besorolás alapja a klasszifikációs vizsgálat. A három fő kategória a mozgássérült, a látássérült és az enyhe értelmi sérült sportoló. Ezen felül a fő szempontok, amelyek meghatározzák, ki melyik további kategóriába sorolható: a sérültség típusa, a sérültség súlyosságának mértéke, az adott sportág mozgásrepertoárja, mozgásfunkciói, eszközigénye.
A parasportolónak egy klasszifikációs vizsgálaton kell részt vennie a besoroláshoz, ahol orvosszakértők vizsgálják őket a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által meghatározott nemzetközi sztenderdek szerint. A besorolás alapja sportáganként is eltérő. Általában betűvel és számmal is jelölik a kategóriát, de van olyan sportág, amelyben nincs is sérültségi kategória, más sportágakban viszont ugyanaz a sportoló más-más besorolást is kaphat attól függően, milyen számban indul – ilyen például az úszás. Előfordulhat olyan is, hogy egy parasportoló esetében állapotának romlása miatt változik az addigi besorolása.
A tíz kategória
Mindenekelőtt azt a legfontosabb eldönteni, hogy a sportoló rendelkezik-e olyan mértékű fogyatékossággal, amely lehetővé teszi számára, hogy parasportoló lehessen. A mozgássérült sportolók esetében az alábbiak alapján kategorizálnak: csökkent izomerő, csökkent mozgástartomány, végtaghiány, lábhossz-különbség, hipertónia, ataxia (az akaratlagos izommozgások koordinációjának zavarából adódó bizonytalan mozgás), atetózis (egy olyan tünet, amelyet az ujjak, kezek, lábujjak és lábfejek lassú, önkéntelen, tekervényes, vonagló mozgása jellemez, illetve egyes esetekben a karok, lábak, nyak és nyelv lassú, önkéntelen mozgása), és alacsony termet. Emellett külön klasszifikációs rendszere van a látás- és az értelmi sérültségnek. Míg egyes sportágak mind a tíz kategóriában biztosítanak versenyzési lehetőséget (például a para-atlétika, para-úszás), más sportágak csak egy-egyre (például a kapuslabda a látássérült sportolók számára) vagy azok egy részére (például a para-kerékpározás).
Az egyes sportágak besorolási szabályai leírják, hogy milyen súlyosnak kell lennie egy fogyatékosságnak ahhoz, hogy egy sportolót versenyzésre alkalmasnak tekintsenek. Ezeket a kritériumokat minimális fogyatékossági kritériumoknak nevezik. A minimális fogyatékossági kritériumoknak esetében bizonyítani kell, hogy a sportoló fogyatékossága befolyásolja azt, hogy milyen mértékben képes az adott sportág alapvető feladatait végrehajtani. Mivel a sportágak különböző tevékenységeket igényelnek, a minimális fogyatékossági kritériumok is sportágspecifikusak. Lehetséges, hogy egy sportoló az egyik sportágban megfelel a kritériumoknak, egy másikban viszont nem.
A klasszifikációs eljárás során tehát megállapítják, hogy egy sportoló melyik kategóriában versenyezhet. Van olyan sportág, amelynek csak egy kategóriája van, míg például az atlétikának 50. Az egy osztályba sorolt sportolók nem feltétlenül rendelkeznek ugyanolyan típusú fogyatékossággal, a lényeg, hogy olyanok versenyezzek egymással, akiknek az adott sportágban hasonló mértékben korlátozódik a teljesítményük a fogyatékosságuk miatt.
A besorolás egy többlépcsős folyamat, melyet erre szakosodott orvosok és egyéb szakemberek – például gyógytornászok, edzők, pszichológusok, szemészek – végeznek, és amely tesztekből, vizsgálatokból és a sportolás közbeni megfigyelésből áll. Mivel egyes állapotok idővel romlást is mutathatnak, illetve a sportoló egészségügyi állapota változhat, egy-egy versenyzőt akár többször is kategorizálhatnak.
Kiemel kép: Pexels / Cottonbro studio; fotó: Pexels / Ron Lach
