„Ezek a mai fiatalok”
Jamie egy átlagos, 13 éves kamaszfiúnak tűnik, akire egy reggel az otthonában ront rá a rendőrség, és viszik el bilincsben kihallgatni. Rövid időn belül kiderül, hogy egy lány iskolatársa meggyilkolásával gyanúsítják cáfolhatatlan bizonyítékokkal, a kibontakozó sztoriból pedig négy részen át csepegtetik a készítők a tinédzser fiú tettének hátterét.
A négy részt vágás nélkül vették fel, más élmény így sorozatot nézni a TikTok shortok korában, ám az érdekes az, hogy a Kamaszok annyira beszippant, olyan feszült atmoszférát teremt, hogy egy pillanatra sem unatkoztam közben. A főszereplő, Owen Cooper egy eddig ismeretlen fiatal színész, az apát, Stephen Graham alakítja, akit jópár angol produkcióból ismerhetünk.
Minden generáció előszeretettel használja a „mai fiatalok” kifejezést arra utalva, hogy az ő fiatalkorában minden sokkal jobb volt, de napjainkban kamasznak lenni tényleg nem könnyű. A családokban kevés idő jut egymásra, őszinte, érzelemteljes kapcsolódásra, ehhez jön még a szinte mindenkit érintő szorongás, toxikus maszkulinitás, nőellenes hangulat a közbeszédben és az online fórumokon, chatszobák megjelenése, melyek több tízezer fiú, férfi részvételével taglalják, hogyan lehet gyorsan és észrevétlenül elkábítani és megerőszakolni a nőket – csak néhány azok közül a jelenségek közül, melyek az úgynevezett incel szubkultúra megjelenésével a fiatal fiúkat befolyásolják és a nőket ellenségként állítják be.
Nem tudsz elmenni mellette
A Kamaszok készítőit egy megtörtént bűncselekmény inspirálta a sorozat elkészítésére, ugyanis pár éve a hírekben felbukkant, hogy egy fiatal fiú leszúrt egy lányt. A sorozat tehát nem megtörtént eseményeken alapul, de a rendező, Philip Barantini, Jack Thorne író és a fentebb említett Stephen Graham összeültek, hogy megértsék, mi állhat a szörnyű események hátterében, ezért amilyen mélyre csak tudtak, leástak a saját férfiasságuk megélését illetően apaként, fiúként, férjként. Nem akartak egy újabb hatásvadász thrillert, helyette az események csendesen magukért beszélnek.
A fiatal fiúk frusztrációja az online térben szinte tapintható, a sorozat arra próbál választ adni, mi ennek az oka, de sajnos az egyik legfontosabb okot, a nőellenes influencerek térnyerését nem igazán taglalja, pedig a szerveződés leghangosabb arcai, mint például Andrew Tate, igazi ikonként kerülnek be a srácok tudatába. Enélkül is értelmezhető persze a sorozat, ami az intim, családi térben keresi inkább a válaszokat, de a kép ettől sem lesz teljes. Jamie apjának karakteréről (Stephen Graham) kiderül, hogy elhanyagoló, bántalmazó gyerekkora volt szülinapi ajándékok nélkül, nem volt ritka a szíjjal verés sem, és megtanulta a saját érzelmeit, igényeit teljesen elnyomni. Ez látszik abból is, hogy éjjel-nappal dolgozik, a fiát nem puszilja vagy ölelgeti. Az anya is többször keres mentségeket a történtekre, a sorozat végén azért beismeri, hogy tehettek volna többet, hogy ez ne történjen meg. Az iskolai környezetet egy teljes részen át elemzi a sorozat, a tinik közötti fojtogatóan kiszámíthatatlan légkörben mindennapos a fizikai és verbális bántalmazás.
Összességében, a sorozat rávilágít a család, a környezet szerepére abban, hogyan keverednek a kiszolgáltatott, érzelmileg instabil fiatal fiúk az incelek online hálójába, de a társadalmi kontextus tágabb értelmezése fájóan hiányzik, és érdemi válasz nélkül maradunk.
Mégis mi visz rá egy tizenhárom éves kamasz fiút, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkoljon egy fiatal lányt? Meg lehet ezt válaszolni egyáltalán?
Angela Murinai egyik posztjában olvastam, hogy minden apának meg kellene néznie a sorozatot a gyerekeivel, más kritikákban viszont hatásvadászattal vádolják a Kamaszokat, de őszintén: lehet erről a témáról úgy beszélni, hogy ne legyen húsbavágó, égbekiláltó, túlzó?
A Kamaszok nem szól a lányokról, az iskolai eseményekről szóló részt leszámítva, ahol Katie legjobb barátnője dühödten kéri számon a mukkani sem tudó rendőröktől, mégis mit várnak tőle, mit szeretnének tudni a barátnőjéről, mert úgy érzi, a kérdéseiknek pusztán az a célja, hogy valamilyen módon bizonyíthassák, az áldozat provokálta támadóját. Ennél többet azonban a sorozat nem tesz az áldozatokért, ami nagy hiányossága a nyilvánvaló erényei mellett: a fiatal lányok, nők az elszenvedői ezeknek a támadásoknak, a biztonságérzetük súlyosan sérül minden egyes gyilkosság vagy elolvasott nőellenes komment után.
Meg lehet előzni
Az Almafa Pszichológiai Centrum pszichológusát, Karkecz Virágot kérdeztem az incelekről, kamaszkorról és a sorozat hitelességéről. „Az incel közösségeket mély társas hiány, az elutasítottság élménye, identitásválság jellemzik – ezek a fiatalok súlyos önértékelési problémákkal küzdenek, nem tudják integrálni a férfiassággal kapcsolatos társadalmi elvárásokat, miközben nincs közösségmegtartó erő mögöttük, serdülőkorban pedig ez kulcsfontosságú lenne” – magyarázza a szakértő.
A kamaszkor legfőbb kihívása az identitás képezése lenne, ha ezt nem támogatja elfogadó közeg, akkor a deviancia válhat a kiúttá – az incel közösségek ezt az identitásválságot próbálják „gyógyítani” kollektív nőgyűlölettel és dühvel valódi kötődéssel, empátia hiányában a bűnbakkeresés kap szerepet. A digitális tér torz önképet, irreális társadalmi normákat épít ki, a pornófilmek megerősítik, hogy az intimitás elérhetetlen luxuscikk. A frusztrációból aztán a fiatal fiúk között radikalizáció, online fanatizmus alakulhat ki.
„A család egy elsődleges szociális tér, biztonságos kötődés nélkül egy gyerek nehezebben fogja tűrni a kudarcokat, főleg a nőkkel kapcsolatos elutasítást” – folytatja Virág. „A radikalizáció sokszor egy lassú izolációs folyamat eredménye.
Ha a családban nincs modell a sérülékenység kezelésére, a gyermek alternatív családokat keres, akár online, ahol látszólagos elfogadást és torz értékrendet kap.
Ha a fiatal fiú úgy érzi, hogy sehol nem fogadják el, azokhoz fog kapcsolódni, akik ugyanúgy kirekesztőek és destruktívak mint a többi társas kapcsolata.”
„A lányok sokszor hiperexpontáltak, a szexualizáció, a testképzavarok, az ítélkezés már egészen fiatal korban eléri őket. A digitális tértől való eltiltás sem jó, a szülőnek inkább az autonómiát és az önvédelem képességét kell kialakítania a gyermekében. A korai edukáció, a nyílt kommunikáció hatékonyak, teret kell hagyni a kamasz félelmeinek, médiahasználati tudatosságot, beleegyezést kell tanítani. Autonóm, jól kötődő lány kevésbé válik bántalmazás célpontjává, ha mégis, képes lesz kilépni a kapcsolatból” – a szakértő szerint tehát konkrét lépésekkel lehet megelőzni a gyermek online radikalizálódását.
„Az oktatási rendszerből hiányzik a mentálhigiénés szemlélet” – magyarázza Virág. „Önismereti tér, kritikus médiatudatosság, a tanárok nem kapnak pszichológiai felkészítést, nagy szükség lenne prevenciós programokra. Iskolapszichológus, ha van is az adott intézményben, gyakran túlterhelt. A rendszer felelősséggel tartozik a lelkileg egészséges közösségekért.”
A gyilkosság nem egyik napról a másikra valósul meg
A nehezen szabályozható temperamentum, a magas reaktivitás, az alacsony frusztrációtűrés, a kötődési zavarok, a trauma hozzájárulnak a valóság torz érzékeléséhez. Kezeletlen traumával nő az esélye, hogy a bántalmazott gyermek maga is bántalmazó lesz, a személyiségfejlődési zavar, a korai antiszociális jegyek, az empátiahiány, mások tárgyként való kezelése figyelmeztető jelek lehetnek egy kamasz viselkedésében, de alapvetően egyetlen nehéz temperamentumú gyerek sem válik gyilkossá, ha megfelelő odafigyelést, segítséget kap, ezért kulcs az időben érkező intervenció.
A sorozat erőssége, hogy nem démonizál, hanem bemutat, főleg a szülők érzelmi elérhetetlenségét, az online tér valóságformáló hatását. Kevésbé hiteles Jamie radikalizálódásának üteme, a gyilkosság hirtelensége, mert több fázis vezet el idáig, fantáziálás, fokozatos határátlépések után jut el el valaki a gyilkosságig, persze egy sorozatban ennek bemutatására nem feltétlenül van idő. A pszichológussal felvett rész szintén leegyszerűsített.
„A kihallgatáson Jamie saját maga sem tudja elhinni, hogy mit tett, tagadásban van. A segítő kapcsolat (pszichológus) ritkán kap szerepet sorozatokban, a film valóságos szakmai dilemmákat ábrázol, egy krízisben lévő serdülő bizalmának elnyeréséről” – mondja Karkecz a sorozat a szakmai hitelességet illetően.
A szakmai valóságban ezek a helyzetek persze sokkal strukturáltabbak, különösen, ha valaki erőszakos cselekményeket követett el. Egy valódi terápián a célkitűzésekre van szükség, a szülőkkel együtt kell működni, itt csak annyit látunk, hogy Jamie el van zárva, mikor a pszichológus bemegy hozzá. Filmszerűen leegyszerűsített persze a jelenet, a fiú motivációiba nem látunk bele. Nem teljesen életszerű ez a rész ugyan, de jól érzékelteti, milyen összetett a segítő szakember feladata egy ilyen élethelyzetben.
A Kamaszok című sorozatot minden 16 éven felülinek jó szívvel ajánlom. A szülőkre nehezedő megélhetési kényszer, a feldolgozatlan gyerekkori traumáik és a digitalizáció újdonságai látszólag megugorhatatlanná teszik az „elég jó szülő” mércéjét, mégis szinte minden pszichológus azt állítja, már egy óra minőségi együtt töltött idővel is rengeteget tehetünk a kamaszunk lelki egészségéért. Fognak még készülni a témában erősebb és gyengébb popkulturális alkotások is, a Kamaszok viszont a mai tinédzserek szüleinek egy behívást jelenthet arra, hogy jobban megismerjék a számukra érthetetlen generációt, esélyt a bevonódásra egészséges felnőttek neveléséhez.
Fotó: képkockák Netflix Kamaszok című sorozatából
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
