hirdetés
A társulás története 2021-ig vezet vissza, amikor Horváth János Antal rendező színpadra vitte a kortárs brit drámaíró, Dennis Kelly Árvák című darabját Lovas Rozival, Molnár Áronnal és Lengyel Tamással a főszerepben. A darab további sorsa a nagy siker és a pozitív kritikák ellenére gazdasági okokból néhány előadás után veszélybe került, ebbe pedig nem tudtak belenyugodni az alkotók. Úgy érezték, még sok-sok néző számára értékes lehet az, amit létrehoztak. Az azt követő hónapokban aztán világossá vált, hogy nemcsak az Árvákat érdemes tovább játszani (ami egyébként azóta is műsoron van), hanem egy demokratikusan működő alkotóközösséget, szabad színházi társulást is létrehozni, mely évadonként akár négy új bemutatót is tető alá hozhat. Mindezt teljesen önerőből, mindenfajta támogatás nélkül, nagyrészt a jegyárbevételre alapozva. Ez lett a Loupe, melynek produkciós vezetője Lengyel Tamás színész, művészeti vezetője Horváth János Antal író, rendező, az alapító tagok között pedig ott van művészeti tanácsadóként Lovas Rozi és Molnár Áron is. A két vezetővel beszélgettünk a kezdetekről, a jelenről és a Loupe jövőjéről.
Horváth János Antal: Elolvastam Dennis Kelly Árvák című darabját, ami teljesen magával ragadott. Nagyon relevánsnak gondoltam a témáját: a gyűlöletkeltés és propaganda hatását az emberekre, a nyomokban mindenkiben fellelhető rasszizmust. Ez ráadásul nem csak most aktuális, hanem mindig is az volt, és az is marad. Szóval megkérdeztem Rozitól, Árontól és Tomitól, hogy mi a véleményük, mert szeretnék ezen velük dolgozni. Ők hasonlóan reagáltak a témára, mint én, így végül a Manna Produkció égisze alatt színpadra vittük az Árvákat. Viszont csak néhány előadást érhetett meg, mert a továbbjátszása bizonytalanná vált, és azzal a helyzettel találtuk szembe magunkat, hogy vagy elengedjük az Árvákat, vagy a kezünkbe vesszük a sorsát.
Lengyel Tamás: Szóval keresni kezdtük annak a lehetőségét, hogy az Árvákat továbbra is játszani tudjuk. Nem sokkal később megszületett az ötlet egy független színház létrehozására. Az alapgondolatunk az volt, hogy fontos témákat szórakoztatóan vigyünk színpadra. Olyasmiről beszéljünk, ami releváns és lényeges, amik érdekli az embereket. Azt viszont már akkor tudtuk, hogy új társulatként csak úgy tudunk sikeresen elindulni, ha a színészeink főként ismert arcok, akik bevonzzák a közönséget. Úgy tűnt, Rozi, Áron és én vagyunk annyira ismertek, hogy ez a modell működőképes legyen. Ráadásul mindegyikünkben volt egy erős motiváció valami új létrehozására, mert azt éltük meg, hogy a saját területünkön nem tudunk kizárólag azzal foglalkozni, amivel szeretnénk, amit fontosnak tartunk, és ami szerintünk a színház feladata lenne. A piaci rést és az önazonosságot kerestük.
Mert bármennyire is formálódó társulás vagyunk, jelenleg szerintem egyedülállók abban, hogy teljesen önfenntartóan működünk, és nyíltan, kompromisszumoktól, öncenzúrától mentesen, a szórakoztatást sem háttérbe szorítva beszélünk komoly témákról, erre pedig előadásonként több száz ember kíváncsi.
H.J.: Az Árvák után úgy éreztük, bőven van még miről beszélnünk, és elkezdtük keresni azokat a darabokat, amelyek beleillenek a művészi koncepciónkba. Így született meg a Becsapódás, amit én írtam a színészek improvizációi alapján, és 2023-ban mutattunk be. Az üzleti tervünket egy független színházi társulás létrehozására egy évvel korábban, az Art is Business egyik eseményén prezentáltuk. Akkor már egy ideje kerestünk egy olyan helyszínt, amely jól megközelíthető és képes 300 ember befogadására. A rendezvény után odajött hozzánk egy II. kerületi önkormányzati tanácsadó, és megígérte, hogy összehoz minket Vámos Ágnessel, a Marczibányi Téri Művelődési Központ operatív vezetőjével. Végül Ágival nagyon jól megtaláltuk a közös hangot, és onnantól a Marczi adott otthont az előadásainknak.
L.T.: Az, amit mi nagyképűen működési modellek hívunk, teljesen más, mint egy hagyományos színház esetében. Annyi pénzből gazdálkodunk, amit az előző előadások bevételéből félre tudtunk tenni, ezért nagyon leszűkítjük a kiadásokat. Nincsenek alkalmazottak, bizonyos feladatokat összevontunk, és minden mást mi végzünk. Például Jani viszi a Facebook oldalt, keresi a darabokat, rendezi az előadásokat, én intézem a gazdasági ügyeket, a marketinget. Vizuálisan hatásos, de minimális díszlettel dolgozunk, a színészek pedig nem gázsit kapnak, hanem a jegyárbevételből százalékos arányban részesülnek. Tehát mindenki beletesz egy csomó munkát, és csak később derül ki, hogy az megtérül-e vagy sem. Ez hatalmas kockázatvállalás mindenki részéről, ami egy klasszikus értelemben vett munkahelyen talán nem is lenne elfogadható.
H.J.: A színház feladata, hogy felvessen olyan kérdéseket, amelyekre nem evidens a válasz. A nézők sokszor érzik azt, hogy egyedül vannak az érzéseikkel. Mi ezeket az érzéseket tematizáljuk a darabjainkban. Lizáék nagyon sok e-mailt kapnak a Bármi lehetséges nézőitől (a darab egy halvaszületés tragédiájának feldolgozását mutatja be egy házaspár szemszögéből, Sodró Elizával és Rusznák Andrással a főszerepben – a szerk.) és Rozi is a Lányok, fiúk kapcsán (a monodráma a családon belüli erőszakkal foglakozik – a szerk.). A közönségünk pedig folyamatosan bővül. Akik eljöttek egy előadásra, azok eljönnek a többire is. Szájról szájra adják, hogy milyen élmény érte őket.
Olvasd el a teljes interjút a Remind Bookazine hetedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg most!
Fotó: Földi Ádám
hirdetés
