hirdetés
Az ókori görög olimpia története igencsak messzire nyúlik, az elsőt Kr. e. 776-ban ünnepelték. A játékok nevét maga a helyszín, Olympia adta, amely egy dél-görögországi félsziget nyugati partja körül található szent hely. Ekkoriban nők nem versenyezhettek, sőt a házas nőknek még nézni is tilos volt az olimpiát. (Tudtad, hogy a 2024-es párizsi olimpia végre történelmet ír azzal, hogy ugyanannyi férfi és női sportoló képviselteti magát a mezőnyben?) Nem volt arany-, ezüst- és bronzérem, a győztesekre viszont úgy tekintett saját, dicsőségre szomjazó városuk, mintha megérintették volna őket az istenek. Ebből az időből a különböző szimbolikával felruházott, növényi koszorúkon kívül nem sok minden derül ki a viseletkultúra és a sport közös metszetéről, hiszen a férfiak fedetlen testtel csinálták végig a megmérettetést.
Az olimpiai játékok újjászületését (1896) Pierre de Coubertin pedagógus, történész, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítójának nevéhez köthetjük. Mielőtt Coubertin meglátta és megragadta a sportban rejlő kivételes edukációs lehetőségeket, és – már ruhát öltve – kezdetét vették a modern ötkarikás játékok, az ezt megelőző történelmi korokban is voltak olyan tornák, versenyek, amelyek megágyaztak a mai sportviselet részleteinek.
Ilyenek voltak például a középkori lovas tornák, ahol a versenyzők öltözetéről egyértelműen le lehetett olvasni, hogy melyik csapatnak vagy lordnak tartoznak hűséggel. A korabeli hagyományok szerint a nyertes lovag ágyasa leszakította és felajánlotta ruhája ujját, és ezt a tettet a mai napig őrzi a francia nyelv. A „nyerni egy kört” kifejezést (remporter une manche) ugyanis úgy fordíthatnánk szó szerint, hogy „hazavinni egy ruhaujjat”.
A reneszánsz és a modern kori szokásokról is találunk hasonló érdekességeket: a „tenyérjátékot”, vagyis a tenisz ősét akkoriban minden társadalmi osztály játszotta, és bár távoli volt még a technikai ruházat ötlete, a játékosok gyakran átöltöztek egy könnyedebb, lengébb, gyakran fehér ruhába – abba a színbe, ami a mai napig a tenisz legjellemzőbb árnyalata. Így voltak és maradtak a teniszruhák a kényelem és elegancia kombinációjának egyik legjellegzetesebb képviselői.
A Louvre ölelésében fekvő Musée des Arts décoratifs időben elkezdte a 2024-es párizsi olimpiára való hangolódást: 2023 szeptemberétől idén áprilisig láthattuk azt a kiállítást (Mode et sport, d’un podium à l’autre), amely a divat és a sport különböző kapcsolódási pontjait tárta fel az ókortól napjainkig. És ahogy mindkét terület a test bűvöletében él (akár teljesítményre pallérozva, akár vászonként alkalmazva), szinte elképzelhetetlen az a világ, ahol nincs hatással egyik a másikra…
Nem kevesebb, mint 450 ruhadarabbal és kiegészítővel, valamint fényképekkel, vázlatokkal, magazinokkal, poszterekkel, festményekkel, szobrokkal és videókkal kalauzoltak el minket a sportruházat fejlődésének és a kortárs divatra gyakorolt hatásainak labirintusában.
Mint láthattuk, a két világháború közötti időszakból például olyan elismert és jól ismert alkotók fordultak a sport világa felé – és emelték át onnan a számukra érdekes részleteket –, mint Jean Patou, Jeanne Lanvin, Gabrielle Chanel és Elsa Schiaparelli. De ne szaladjunk előre!
Ahogy első körben a lovaglás, a vadászat, az íjászkodás és a vívás változtak át hobbivá, majd versenysporttá, a 18-19. században ellentmondásos helyzetet szült a sportos öltözködés: olyan elegáns darabokat kerestek, amelyek nem csupán kényelmesek voltak, hanem a foltoknak is jobban ellenállnak. Így váltották fel a selymet a pamut és a gyapjú alapanyagok.
Talán nem is sejtenénk, de éppen a lovaglás volt az a sport, ami eleinte a nadrágviselés felé vihette a nőket, megszabadítva őket a „habos-babos, százrétegű” ruháktól, szoknyáktól. A 19. századi Angliában megjelenő, vízálló tweed és új szabások pedig a vadászoknak kedveztek, sokkal nagyobb szabadságot adva a mozgásnak.
Ebben az évszázadban – ahogy maga a sport szó, mint a fizikai aktivitás definíciója is bekerült a szótárakba – létrejöttek a sportágak modern értelmezései is pályákkal, szabályokkal, versenyekkel. Az orvosok körében is ekkor terjedt el az a gyakorlat, hogy sportos életmódot javasoljanak a pácienseiknek.
Angliában kéz a kézben járt a magas szintű oktatás és a sportágak fejlődése, így talán nem meglepő, hogy maga Coubertin, a modern olimpia atyja is angliai példák mentén gyűjtött inspirációt. A sportruházat pedig már akkoriban is a csapatszellemet hivatott erősíteni (az atlétikától, a futballon át, a rögbiig).
És ahogy korábban a lovaglás, úgy a kerékpár 20. század eleji elterjedése is átszabta a nők öltözködési szokásait. Gondoljunk ismét a „százrétegű” ruhákra, szoknyákra, amikben nemcsak kényelmetlen, hanem őrült veszélyes lenne biciklizni! Az pedig külön cikket érdemelne, hogy a kerékpározás pontosan milyen lendületet adott a nők emancipációjának.
A komfort és a csapatszellem kérdésein túl, ahogy a hobbi- és a versenysportok aranykorukat kezdték élni, a teljesítmény is szempontként jelentkezett a ruhák kialakításánál. A bemelegítés közben és az edzések után hordott darabok például az 1920-as években terjedtek el.
Az egyik leghíresebb (és egyben utcai viseletként is folyamatosan látott) darab a Lacoste póló, amelynek alapanyagát, a pamut petit piqué-t René Lacoste és André Gillier társalapító közösen alkototta meg, abból a célból, hogy jobban elvezesse az izzadságot és jobban lélegezzen.
A funkció mellett persze a stílus is számított – ahogy René Lacoste mondta egyszer: „nem elég játszani és nyerni, a saját stílusunkat is el kell sajátítani”. Bár nem tudom, hogy itt a teniszezésre vagy az öltözködésre gondolt-e, de épp az a szép ebben, hogy bármelyik lehetséges!
Az 1920-as évek végén maga a sportruházat kifejezés is utat tört a francia sajtóban: egyre több divatmagazin foglalkozott a különböző sportágakkal és a hozzájuk kötődő öltözetekkel. Számos nagy divatház nyitott sportrészleget: Lanvin például 1923-ban, Patou pedig két évvel később.
A vasútvonalak 19. századi fejlődésével egyre többen utazhattak a tengerparti településekre, és bár ekkor még egészen rejtve maradt a turisták teste, már csak idő kérdése volt, hogy mikor és hogyan alakulnak át a fürdőruhák. Az 1890-es években még nem csak a teljes testet fedték, hanem fűző is tartozott a női fürdőruhákhoz (míg a férfiak egyberészes darabokat, illetve rövidnadrágot viseltek a vakáció során).
Ahogy Annette Kellerman, az „ausztrál sellőként” ismert versenyúszó dobta a bonyolultabbnál bonyolultabb ruhákat és 1905-ben egy letisztultabb, egyberészes fürdőruhát öltött magára, egyre többen követték a példáját.
Gertrude Ederle amerikai úszó 1926-ban már kétrészes fürdőruhában úszott a La Manche csatornában, pedig akkor még a boltok polcain nem is lehetett ilyet kapni. Húsz évvel később viszont már a bikinit köszönthettük a fürdőruhák sorában. Az alapanyagok terén jelentkező innovációk pedig egészen odáig vezettek, hogy 2008-ban egyfajta „technológiai doppingnak” titulálták a Speedo darabokat.
Szintén a vasútvonalak fellendülésével vált elérhetővé az alpesi nyaralás, pontosabban telelés. Átfordulva a 20. századba, keresve sem lehetett volna divatosabb úti célt találni, mint Saint-Moritz, vagy később Megève. A mai „pufi kabátok” ősei is egyébként ezeken a telelő helyeken jelentek meg az első világháborút követően. A régi sípályákról olyan darabok is a múzeum falai közé költöztek, mint egy 1930-as évekbeli Hermès pulóver, vagy mint egy 1980-as évekbeli Club Med síruházat.
A 20. század második felére mindenütt ott termett a sport. A szexuális forradalomnak köszönhetően egyre felszabadultabbá vált a test, és ez a folyamat kéz a kézben járt az egyre kényelmesebb, lazább, sportosabb öltözetekkel.
Ahogy pedig egyre többet és többet kezdtünk fogyasztani, a sport és az egészséges életmód kultusza is belénk ivódott (gondoljunk csak a ‘80-90-es évek nagy aerobik érájára). Talán nem meglepő, hogy a ‘80-as évektől már a mindennapi öltözködési szokásainkat is átszőtte a sportos viselet (ezt kiválóan példázza, hogy a Vogue 1983-tól Vogue Sport c. magazint is publikált Franciaországban).
Szinte pillanatok alatt eljutottunk odáig, hogy nem kell az edzőterembe rohannunk ahhoz, hogy sportruházatot vagy épp tornacipőt viseljünk. A hétköznapi gardróbunk mellett pedig olyan elismert divatházak is szívesen nyúlnak a sport témájához, mint az Yves Saint Laurent (aki 1998-ban a labdarúgó-világbajnokság döntőjén, a Stade de France-ban tartott divatbemutatót), vagy mint a Yohji Yamamoto ház, aki 2003-ban az Adidas-szal kollaborált.
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: mi teszi különlegessé a párizsi olimpia formaruháit?
Kiemelt kép: Pexels / cottonbro studio; csoportkép a teniszpályán (1909): Fortepan; lóverseny 1909-ből: Fortepan / Zichy kúria, Zala; Bois de Boulogne, Jean Borotra és René Lacoste teniszbajnokok a Croix-Catelan stadionban 1933-ból: Fortepan / Kőszegi Anna; Lacoste with Otto Froitzheim: Wikipédia; Anett Kellerman fürdőruhában: Wikipédia; aerobik edzés a Lehel utca 61. szám alatti nővérszálló tetőteraszán 1983-ban: Fortepan / Kanyó Béla
hirdetés
