Szándékos vagy a helyzet szülte, hogy nem Orsolyaként, hanem Orsiként használod a neved?
Anyukám szólított mindig Orsolyának, amikor haragudott rám valamiért. Talán ezért szeretem jobban, ha Orsinak szólítanak. Nem volt kérdés, hogy a közösségi médiában is Orsiként regisztrálok. Ez nem egy tudatos döntés eredménye, hanem sokkal inkább zsigerből jött, de azt gondolom, hogy ennek a zsigeri döntéshez oka van, és valószínűleg az, hogy az Orsolya nekem túlságosan komoly, komolykodó.
Első önálló kötetedben az atomfizikához hasonlítod az önismeretet. Miért?
Azért született meg ez a hasonlat, mert számomra az atomfizika nagyon nehéz, ahogyan az önismeret is, amit még egy hullámvasúthoz tudnék hasonlítani. Az önismereti utat nem egy boldog, kiegyensúlyozott, lineárisan, szépen kifejlődő útnak képzelem, hanem sokkal inkább egy hullámvasút, ami néha rémisztő tud lenni. De, amikor felfele haladunk rajta, és elérünk a csúcspontra, vagyis amikor megtörténik a felismerés, ami önmagában egy áttörés, az az érzés elképesztő. Nagyon nagy könnyebbséget ad az élethez, ezáltal nagyon-nagyon sokat tud könnyíteni lelkünkön.
A nyilatkozataidban, a megnyilvánulásaidban igen sokszor előkerül a félelem szó. Mentálhigiénés szakemberként hogy látod, miért félünk már-már betegesen?
Ez tipikusan magyar dolog, mi óvatosan duhajkodunk. Gondoljunk csak bele, Amerikában mennyire másképp, mennyire bátornak, mennyire szókimondónak nevelik a gyerekeket. Ez az egyik véglet, míg a másik mi vagyunk, itthon. A gyerekkoromat a nyolcvanas években, Erdélyben töltöttem, ahol folyton azt hallottam, „jaj, csak éhen ne haljunk”, „csak a biztos utat válaszd”, „egy olyan szakmád legyen, ami életed végéig biztos megélhetést nyújt”, teszem hozzá, még akkor is, hogyha abban a szakmában nem feltétlenül vagy boldog. Éppen ezért azt gondolom, hogy a félelem sokkal inkább a kultúránk része, magyar sajátosság. Óriási történelmi múltja van annak, hogy mi miért vagyunk ilyenek. Nekem is nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy ki merjek lépni a fizikusságból, és a klienseimnél is központi probléma, hogy félnek meghozni egy döntést, ami nem volt betervezve, ami a környezetük szerint nem egy okos vagy megfelelő lépés, vagy épp nem annak kellene következnie. Mindezt azért, mert borzasztóan ragaszkodunk a biztonságérzetünkhöz, ami lehet, egy olyan helyzetből fakad, ami nem nyújt számunkra valódi boldogságot.
A származásod, az, hogy honnan jöttél, mennyire befolyásolta a személyiségfejlődésedet; és ha hatással volt rád, akkor mikor ismerted ezt fel?
A korral kezdi el az ember felismerni, majd megfejteni önmagát. A korral és a terápiáim segítségével kezdtem el megérteni, mit adott az, hogy én a határ túloldaláról származom. Keménységet, szívósságot adott, vagyis hogyha valamit eldöntök, akkor azt a legtöbb esetben véghez is viszem. Nem múlt el nyomtalanul, hogy ’82-től ’89-ig a Ceausescu érában éltem, és a szüleim is ezt a mentalitást hordozták magukban.
A könyvedben őszintén kitárulkozol, és sokszor olyan mozzanatát is felvillantod az életednek, ami szenzitív információ az olvasó számára. Nem fogod ezt később megbánni?
Ezt a jövőbeli Orsitól kellene megkérdezni. Most azt éreztem, hogy annyit szeretnék megosztani magamból, amennyit hasznosnak érzek. Annyi személyes információt vagy személyes történetet szerettem volna beletenni a könyvbe, amivel az olvasó eggyel tovább tudja gondolni a saját életét. Úgy érzem, és a visszajelzések is azt igazolják, ezt az egyensúlyt, sikerült megtartani. Ugyanakkor a mentálhigiénés életszemlélet nagyon erősen alapszik a sharing-en, vagyis a megosztáson. Azon, hogy felvállalom saját magam, mert eljutottam arra a pontra, hogy egyre kevésbé szégyellem magam. Ez a megosztás sok mindenben segít. Segít másoknak kapcsolódni, így tudok együttérezni másokkal, de ugyanakkor így tudom felismerni saját magamban is azt, amit a másiktól hallok. Őszintén remélem, hogy nem fogom megbánni, hogy leírtam a történeteimet.
Kik a példaképeid, kik segítettek neked abban, hogy felismerd, ez a hiteles, őszinte magatartás a helyes út?
Carl Rogers tanítása a mentálhigiénés életszemlélet alapja, az ő nevéhez fűződik a személyközpontú terápia megalkotása, melynek lényege, hogy őszinte és transzparens vagyok, ami belül van, az kint is van, nem titkolom az érzéseimet, nem titkolom azt, aki valójában vagyok. Ebben a könyvben én a történeteim vagyok. A kortársak közül nagy hatással volt rám Irvin D. Yalom amerikai pszichiáter, akinek a műveiben a saját történetei szintén felfedezhetők. Ez engem borzasztóan inspirált, és az ő művein keresztül éreztem meg azt, mennyire fontos, amikor egy segítő a saját érzéseiről beszél. Ilyenkor teljesen másképp csapódnak le a történetek, és az én életemre, az én gondolataimra, érzéseimre is más hatással vannak.
A könyvedben már csak azért sem hazudtoltad meg magad, mert nemcsak őszinte vagy, de a humor, vagy sokkal inkább az irónia sem hiányzik belőle. Mit jelent számodra a humor?
A humor nagyon jó feszültségoldó, ami ráadásul zsigeri módon működik bennem. Amikor a könyvben túl mélyre mentem, vagy egy nagyon nehéz téma után vagy éppen annak a kellős közepén ösztönösen éreztem, hol van helye egy poénnak, hogy könnyítsünk a témán, vagy azért, hogy befogadhatóbb legyen. Hiszen, ha túlságosan sötét és komor a téma, azt nehéz megemészteni. A humor amellett, hogy oldja a feszültséget, zsilipként segít abban, hogy az információ, vagy egy gondolat, egy érzés utat törjön magának.
A saját önismereti utadon eddig mi volt számodra a legnehezebb, a legnagyobb kihívás?
Talán elcsépeltnek tűnik, de az önelfogadás, a saját tulajdonságaim elfogadása volt a legnehezebb. Erről is részletesen írok a könyvben. Az önelfogadással egész életemben hadilábon álltam, amivel a terápiás utamnak, illetve a pszichodrámának köszönhetően most már eléggé jól megvagyok. Talán unalmasnak tűnhet az önszeretetről, az önelfogadásról beszélni, holott az igazság az, hogyha ez nincs, akkor semmi nincs. A mentális jóllét alapja, hogy ismerjük és elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Rogers mondja azt, hogy ameddig nem fogadjuk el az összes létező tulajdonságunkat, addig változtatni sem tudunk rajtuk. De az elfogadás csak az első lépés, a lelkünket tisztán is kell tartani ugyanúgy, ahogy minden este fogat is mosunk. A mentális egészségünket úgy tudjuk tisztán tartani, ha kapcsolódunk az érzéseinkkel, ha reflektálunk az adott napunkra, arra, hogy éppen hogy érezzük magunkat. Ez a titka annak, hogy jobban érezzük magunkat.
És hogy lesz egy kutatófizikusból mentálhigiénés szakember?
Úgy, hogy az önismeret útjára lép, és találkozik önmagával, és felismeri, mitől lenne igazán boldog – valószínűleg attól, ha emberekkel foglalkozhatna, amire 18 évesen, Erdélyben, amikor döntenie kellett, hogy milyen karriert válasszon, a szülei azt mondták, hogy hát ez az a szakma, amiből nem lehet megélni. Azonban a fizikatanári pálya élete végéig biztos megélhetést nyújt.
A fizikára vagy a mentálhigiénére szánsz több időt?
Most mára mentálhigiénés szakemberség az, ami kitölti az életemet. Fizikusként már csak félállásban a férjemnek segítek a háttérmunkákban.
Mentálhigiénés szakemberként nagyon sok emberrel találkozol, illetve volt időszak, amikor közéleti influenszerként nem rejtetted véka alá a véleményedet. Mi a tapasztalatod, mi jelenti a legnagyobb emberi és társadalmi kihívás, amivel a 21. században meg kell birkóznunk?
Az önismeret. De addig, amíg egyéni szinten nem teszünk azért, hogy mentálisan jobban legyünk, oldjuk a frusztrációinkat és a különböző viselkedésmintáinkat, addig társadalmi szinten sem lesz változás. Én azért dolgozom, azért írtam meg a könyvemet, és azért kommunikálok rendszeresen a különféle felületeimen a mentális egészségről, mert nagyon szeretném, ha a társadalom jobb állapotba kerülne. Ebben a munkában a könyv egy olyan eszköz, ami talán a legtöbb embernek megfizethető, mert valljuk be őszintén, az önismeret útjára lépni mégis csak egy privilegizált állapot, hiszen egy terápiás folyamat rengeteg pénzbe kerül, a könyv azonban könnyebben elérhető.
Mit gondolsz, elsősorban az egyén felelőssége, hogy kellő önismerettel rendelkezzen, vagy sokkal inkább társadalmi szinten kellene tenni azért, hogy a tömegsporthoz hasonlóan minél többen megismerjék, miben rejlik a mentális egészség titka?
Semmiképpen nem lehet csak az egyénre róni ezt a felelősséget, sokkal inkább fele-fele arányban van ebben mindkét félnek kötelezettsége. Nagyon jó lenne, ha a kormánynak, az ország vezetésének érdekében állna tenni azért, hogy Magyarországnak is legyen mentálhigiénés stratégiája, hogy már az óvodában megtanulhassák a gyerekek, mi az a mentális egészség, hogyan tudják azt karbantartani, hogyan lehet relaxálni, meditálni néhány percig, hogy lehet naplózni – egyáltalán hogyan tudjuk magunkat stabilizálni? Ahhoz, hogy „tömegsporttá” váljon az önismeret, mindenképpen egy felülről jövő szabályozás kellene, és fontos lenne, hogy szerves része legyen az oktatási programnak. Ha majd egyszer ide eljutunk, onnantól beszélhetünk majd arról, hogy milyen mérhető javulás történt a társadalom mentális állapotában. Őszintén remélem, hogy meg fogom ezt érni.
Érzel erőt, energiát, kedvet magadban ahhoz, hogy élére állj egy ilyen társadalmi kezdeményezésnek, és megalkotója legyél egy országos mentálhigiénés stratégiának?
Ez függene attól, hogy ki kérne meg és kikkel kellene együtt dolgoznom, de alapvetően vállalkoznék rá. Én nagyon szívesen beállnék bármelyik oldalra, amelyik ezt a fényt meg szeretné gyújtani, és el szeretné kezdeni ezt a munkát.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
