Először is szeretnék gratulálni a legújabb hihetetlen eredményedhez! Olvastam, hogy régi álmod vált ezzel valóra. Mikor merült fel benned először a világ legmagasabb hegyének meghódítása?
Köszönöm a kedves szavakat. Azt hiszem, az Everest egy olyan kihívás volt, ami időről időre felbukkant a horizontomon. Először 2012 őszén találtam magam az Everest alatt. Akkoriban a Lhotse gyors megmászását kíséreltem meg – egyenesen az alaptáborból a csúcsra – azzal a tervvel, hogy sílécen ereszkedjek le a tetejéről. Sajnos, miután az expedíció során baleset történt, meg kellett állnom, és vissza kellett fordulnom. A mászás körülbelül 8000 méteren ért véget. Akkoriban már volt engedélyem az Everestre is, így a hegy már valahol a háttérben volt az utazás során. Ez régen, körülbelül tizennégy éve történt. Később még két próbálkozásom volt, ezúttal közvetlenül magához az Everesthez kapcsolódva, de mindkétszer rendkívül nehéz körülmények uralkodtak. Úgy döntöttem, hogy ősszel fogom megmászni, amikor nincsenek más expedíciók a hegyen. Síeléshez néha jók lehetnek a körülmények, de hegymászáshoz sokkal nehezebbek, és a kockázatok is nagyon eltérőek. Ősszel nagy a lavinaveszély, és lent a gleccseren meglepően meleg lehet. Ugyanakkor erős szél uralkodik a hegygerincen. Mindez hihetetlenül megnehezíti az Everest őszi megmászását oxigénpalack nélkül. Nem is vagyok biztos abban, hogy valaha is történt-e ilyen kísérlet.
Hogyan készültél erre a kihívásra?
Az biztos, hogy az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Sok expedíciót szerveztem. Az Everest előtt már hat 8000 méteres csúcsról síeltem le, köztük a K2-ről is. Ezek a korábbi expedíciók mind egyfajta felkészülést jelentettek – tapasztalatot szereztem és megértettem a hegyeket, a körülményeket és a természet ritmusát. Mindez segített megtanulni, hogyan ismerjem fel a megfelelő pillanatot a nehéz dolgok megkísérléséhez, különösen ilyen extrém magasságban.
A Mount Everestnek sok bonyolult része van, ahol rendkívül óvatosnak kell lenni, ilyen például az úgynevezett „Halálzóna” vagy a Khumbu-jégesés. Ha választanod kellene, a hegy melyik része vagy zónája jelentette a legnagyobb kihívást?
Szerintem az egyik legnagyobb kihívás maga a csúcs elérése volt. Abban az évszakban hatalmas mennyiségű hó volt, ami igazi akadályt jelentett. A mély hó mindent lelassított, és jelentősen megnövelte a lavinaveszélyt. Maga a hegygerinc is megterhelő volt, és sok energiát igényelt átjutni rajta. Technikai szempontból kétségtelenül a Khumbu-jégesés volt a legnehezebb rész. Már csak az is rendkívül nehéz volt, hogy átjussak rajta. Először elő kellett készítenünk az útvonalat és rögzítenünk a köteleket. Később egy sípályát is kellett készítenem. Nem követhette ugyanazt az útvonalat, mint a mászás, mert túl sok volt a gleccserhasadék, ami lehetetlenné tette volna a folyamatos sípályás leereszkedést. Így egy alternatív útvonalat kellett találnom és kialakítanom. Szerintem az a gleccser valóban nagyon komoly dolog. Már sokszor jártam ott, de sosem volt világos elképzelésem arról, hogyan kell csinálni. Ismerem valamelyest ezt a terepet, és szerintem nagyon nehéz és veszélyes művelet volt.
A kihívás teljesítéséről készült videót a Red Bull Youtube-csatornáján láthatjuk. Ha jól emlékszem, volt egy pillanat a Khumbu-jégesésről való lesiklás során, amikor meg kellett változtatnod az eredetileg tervezett útvonalat. Mi történt pontosan?
Vajon muszáj volt megváltoztatnom a tervet? Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg meg kellett. Inkább a csapat félt, és nem akarták, hogy folytassam az ereszkedést. Az ő szemszögükből rémisztőnek tűnt, és megpróbáltak eltántorítani az ötlettől. Éreztem, hogy félnek, de végül követtem a saját tervemet, és az ereszkedés pontosan az eredetileg tervezett vonal mentén történt.
Hogyan épül fel a csapatod, és ők miben tudnak segíteni?
Olykor a csapat elég nagyra nő. Ezen az expedíción filmet is forgattunk – sokan vettek részt a filmkészítésben és a stáb támogatásában. Összesen több mint húsz főből állt a csapat, köztük szakáccsal, az alaptábor személyzetével, biztonsági vezetővel, orvossal és filmesekkel. Volt még velünk tíz serpa is, akik a biztonságot támogatták, segítettek az útvonal mentén és a vonal kiépítésének folyamatában. Sok munka volt mögötte, és a körülmények nagyon nehezek voltak. Ugyanakkor egy erős csapat biztonságosabbá teszi a dolgokat. A hegyekben nincsenek mentőszolgálatok, így mindig kell egy B terv. Amikor erős csapatunk van, önállóbbak vagyunk, képesek vagyunk reagálni a nehéz helyzetekre, és önállóan megoldani a problémákat, ha valami történik.
A testvéred, Bartek is részt vett ebben a kihívásban – többek között ő irányította a drónt. Gyakran elkísér téged az utazásaidon? Milyen érzés együtt dolgozni valakivel, aki ennyire közel áll hozzád?
Igen, határozottan örülök, hogy Bartek velem utazik. A készségeit főként annak mentén fejlesztette ki, hogy dokumentálni kellett ezeket az expedíciókat. A drón a biztonságot is növeli. Ha valami felüti a fejét, gyorsan ellenőrizhetjük, mi is zajlik éppen, és megtalálhatjuk az adott személyt. Használhatjuk apró dolgok, például gyógyszerek szállítására is, vagy néha a navigáció segítésére. Itt a gleccseren megvolt a saját tervem, amit követtem. Nem gondolom, hogy egy ilyen expedíciót csak arra alapozhatok, hogy valaki megmondja, hol síeljek. Annyi objektív veszély van a hegyekben. Ugyanakkor mások kisebb-nagyobb tanácsai és megfigyelései is értékesek és hasznosak lehetnek, mindenképp növelik a biztonságot. Az is nagyszerű, hogy időt tölthetek a hegyekben a testvéremmel. Olyan régóta ismerjük egymást, és felnőttként egyre kevesebb idő jut a találkozásra. Az ilyen expedíciók olyan pillanatokat teremtenek, amikor ez az idő újra létezik. Különleges köteléket épít közöttünk, hiszen gyakran utazunk együtt a hegyekbe.
Mi volt a kedvenc részed az egész expedíció során?
A túrázás és az akklimatizációs fázis. Ez egy nyugodtabb időszak, amikor nyomás és stressz nélkül tudunk beszélgetni a csapattal. Biztonságos, nyugodt tempóban haladhatunk, együtt sétálhatunk az útvonalon, és útközben eszmét cserélhetünk. Számomra gyakran ez a legélvezetesebb rész. Később kezdődik az igazi akció, és nagyon kevés idő jut az ilyen pillanatokra. Általában sok időt töltök magasan a hegyekben, és kevesebbet az alaptáborban, ezért erőteljesen a célra kell fókuszálnom.
Sok csodálatos eredményt értél el az évek során, számos hegyet meghódítottál. Melyik áll a legközelebb a szívedhez?
Az egyik kedvenc eredményem mindenképpen a K2 volt. Régóta nagy álom, és hihetetlenül összetett cél volt. Életemben még soha nem csináltam ilyen nehéz dolgot, így a teljesítés utáni elégedettség óriási volt. Ha egy expedíció tiszta élvezetéről beszélünk, akkor Kirgizisztán és Tádzsikisztán öt 7000 méteres csúcsának megmászása is nagyon különleges volt. Ezek a mászások együttesen alkotják a Hópárduc díjat, hiszen ezt az elismerést azok a hegymászók kapják, akik mind az öt csúcsot meghódították. Minden nagyon gyorsan történt, nagyon atletikus stílusban haladtunk, egyik hegyről a másikra váltottuk a helyszínt. Ez volt az egyik legizgalmasabb kaland, amit valaha átéltem.
A magaslati síelés természetesen nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is rendkívül megterhelő. Hogyan kezeled az ezzel járó nyomást?
Igazi szenvedélyem a síelés, ám ugyanakkor tartok bizonyos távolságot is attól, amit csinálok. Azt hiszem, ez a gondolkodásmód a hegyekben töltött évek során alakult ki. Nem érzek nagy nyomást. Ehelyett megpróbálok arra koncentrálni, hogy ésszerűen és átgondoltan tegyem a dolgokat. A távolságtartásnak köszönhetően nem igazán hagyom, hogy a nyomás eluralkodjon rajtam. Egyszerűen arra koncentrálok, ami itt és most van. Igyekszem hallgatni a hegyekre és a természetre, mert ez teszi lehetővé számomra azt, hogy azzal foglalkozzak, amivel. Végső soron ez a kulcsa mindennek.
Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a lenyűgöző sportágban?
A magaslati síelés mindenképpen különleges számomra, mert lehetővé teszi, hogy felfedezzem a hegyeket, valamint olyan helyeket, amelyek addig ismeretlenek voltak. A felfedezés érzése az, ami a legjobban lenyűgöz. A hegyekben mély szabadságérzetet érzek. A magas hegyek nagyon különleges helyek, és úgy gondolom, igazi kiváltság, hogy időt tölthetek ott. Igazán értékelem, és nagyon hálás vagyok minden pillanatért, amit ezeken a helyeken tölthetek.
Most, hogy meghódítottad a világ legmagasabb hegyét, és ezzel valóra váltottad az egyik legnagyobb álmodat, muszáj megkérdeznem: mik a terveid a jövőre nézve?
Szeretek síelni, és szeretném egészen idős koromig csinálni. Bízom benne, hogy egészséges maradok, és még sok nagyszerű hegyről lesz lehetőségem lesíelni. Szeretném felfedezni a világ különböző hegyvonulatait. Nem csak a Himalájáról vagy a Karakorumról van szó. Szeretnék elmenni az Antarktiszra, Alaszkába, és visszatérni Dél-Amerikába – olyan helyekre, mint Peru és Bolívia. Tele vagyok ötletekkel. Nem feltétlenül mind nyolcezres magasságokról szólnak. Sokféle projekt és lehetőség van, ám végső soron inkább a valóság mozgat. Az, hogy ténylegesen megszervezhessük és részt vehessünk ezeken az expedíciókon. Emellett az is fontos, hogy ne vigyük túlzásba, mert ott van a magánélet és a család, és erre is vigyázni kell.
Fotók: Andrzej Bargiel, Bartłomiej Bargiel, Bartłomiej Pawlikowski / Red Bull Content Pool; rawvelo.com
