Egy tetovált trauma története

Becsült olvasási idő: 3 perc
Problémáink egy részét olyan viselkedésminták, belső folyamatok és traumák okozzák, melyekre sokszor nincsen rálátásunk, mert mélyen, a tudat alatt működnek. Vannak nagy galibákat okozó érzések, amelyek kitépik a szívünket, mégsem tudjuk őket tetten érni és falhoz állítani, mert egyszerűen nincsenek rá szavaink. Szerencsére létezik egy hétköznapokban is alkalmazható módszer, amellyel tudatossá tehetjük ezeket a sokszor bénító erejű folyamatokat, és visszanyerhetjük az életünk fölött az irányítást. Kucsera Lilla Zétényi Anna pszichológussal közösen, a saját megélésén keresztül járja körbe a témát.
trauma

hirdetés

Amikor a trauma átveszi az irányítást 

Szó szerint a saját bőrömön tapasztaltam, milyen, amikor annyira rabjává válunk egy érzésnek, hogy az beárnyékolja a mindennapjainkat és tönkreteszi a kapcsolatainkat. Egy magányos zarándokutat jártam, amikor a hosszas, monoton séta során egymás után rohantak meg a felismerések a gyermekkorból hozott traumákról, a szüleimmel való kapcsolatomról, saját magamról. Olyan volt, mintha kinyílt volna a harmadik szemem, miután lepörgött előttem a saját életemről szóló Monty Python film. Groteszk, korábban semmihez sem fogható érzés kerített hatalmába, egyszerre sokkolt, szabadított és oldozott fel. 

Nem tudtam eldönteni, hogy örömömben zokogjak vagy fájdalmamban nevessek. A szörnyű emlékek ellenére úgy éreztem, újjászületek, és ez iszonyatos energiával töltött fel. Miután hazatértem, minden áron újra és újra át akartam élni ezt a felismerésekkel járó impulzust. Annyira elvakított az iránta érzett vágy, hogy nem találtam már örömet a hétköznapokban, mert semmi nem volt képes kiváltani azt az eufóriát, ami a séta közben rámtört. Elérhetetlen rögeszmévé vált. A szeretteim nem ismertek rám, eltávolodtak tőlem, én pedig szép lassan egyedül maradtam a szorongásommal.

trauma

Megéri formába önteni a félelmeinket 

Zétényi Anna pszichológus szerint önmagunk és saját belső világunk megismerésének remek eszköze lehet az, amikor a megéléseinket, érzelmeinket, megtapasztalásainkat valamilyen formában megjelenítjük, kifejezzük, például naplóírással, festéssel, agyagozással vagy akár mozgással, tánccal.

„Ha a korábban megfoghatatlannak vélt érzelem, trauma, belső szorongás arcot, megnevezést, színt, hangot – vagy bármilyen számunkra értelmezhető formát – kap, ezáltal láthatóvá válik, így el tudunk kezdeni vele dolgozni. Ha pedig az alkotásunktól egy kicsit eltávolodunk – akár térben, akár időben –, érzelmileg már nem leszünk annyira bevonódva az élménybe, és így külső szemmel is ráláthatunk a saját belső folyamatainkra.”

Tetovált traumám

Ez az állandósult belső feszültség – amit nem tudtam megnevezni – végül formát öltött bennem, és rátetováltattam a hátamra. Eldöntöttem, hogy „kiteszem a bőrömre” az élményt, mielőtt felemészt, így velem maradhat – hiszen rengeteg felismerést hozott –, de többé nem mardoshat belülről.

Tetoválás közben arra koncentráltam, hogy „kikerül belőlem” az élmény. Megértettem, hogy amit akkor, a sétán éreztem, az valójában egyfajta érzelmi feloldódása volt a gyermekkori traumáknak. Rájöttem, hogy nem éri meg tovább hajszolni ezt az élményt, hiszen beteljesítette a feladatát, ott és akkor megvolt a helye és a funkciója. Azóta igyekszem befogadni az új élményeket, és nem a boldogság fokmérőjeként tekinteni arra az eufóriára, mert ha mindent ahhoz mérnék, valószínűleg sosem leszek „elég” boldog.

trauma

Megfoghatóvá tenni a megfoghatatlant 

„A festményünk, a naplónk vagy jelen esetben a tetoválásunk a belső világunk egyfajta lenyomataként, mint egy tükör vagy reflexiós felület, olyan titkokat árulhat el önmagunkról, amelyek korábban észrevétlenek maradtak számunkra. Ha később leülünk az alkotásunkkal szemben és elkezdjük elemezni, felfedezhetünk olyan mintákat, összefüggéseket, melyeket megértve és elfogadva javíthatunk életminőségünkön és kapcsolati világunkon” – véli a szakember. 

Tehát ahhoz, hogy a bennünk mélyen gyökeret vert problémán tudjunk dolgozni, segít, ha előbb külsővé tesszük és formát, nevet adunk neki. Mindegy, hogy írás által vagy valamilyen alkotáson keresztül, a lényeg, hogy a probléma, érzés vagy élmény, amire nem találunk szavakat, végül számunkra értelmezhetővé, kézzelfoghatóvá váljon. Mert ha vannak már rá szavaink, tudunk róla gondolkodni. Ha pedig tudunk róla gondolkodni, észrevehetjük a megoldásához vezető utat.

Fotó: Anna Shvets, cottonbro studio / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn